A vetélkedő másik témája: a benevezők települése egy-egy jeles személyiségének a bemutatása monológ vagy párbeszéd formájában.
Végh Antal vízimalmot, szélmalmot, gőzgépet, cséplőgépet is tervezett, "az okos Végh Anticska" már 14 éves korában szépen szóló zongorát fabrikált, egy évre rá elkészítette első faekéjét, akárcsak mestere és példaképe, Gábor Áron, kitanulta az asztalosmesterséget, az esztergálást és az ércöntést.
A forradalom és szabadságharc idején Turóczi Mózes urunk kézdivásárhelyi ágyúöntő műhelyében művezető műhelymester, keze alatt két öntő- és mintázómester, valamint tíz munkás tervezte-öntötte az ágyúk legfontosabb elemét, az ágyúcsövet.
Az eszmeileg győztes szabadságharc oroszok általi vérbefojtása és az 1849-ben kezdődő osztrák megtorlások után Végh Antal visszavonult szülőfalujába, Alsócsernátonba, és lévén zseniális alkotó ezermester, elkészítette az erdélyi, Kárpát-medencei és moldvai gazdálkodás történetébe a "Végh-féle vaseke" néven bevonult, majd Vidats István budapesti ekegyáros számára is felajánlott fagerendelyes, könnyű szerkezetű mezőgazdasági eszközt, amely aztán a gyártó nevén, azaz "Vidats-eke" néven került be az mezőgazdasági gép- és eszközgyártás történetébe. A Végh-féle vaseke különösen az erdélyi és moldvai domb- és hegyvidéki nehéz talajon bizonyult igen hasznos, a mezőgazdasági termelést fokozó eszköznek, hisz vontatásához nem volt szükség két erős ökörre, egy katasztrális holdnyi területet két tehénkével, lóval is fel lehetett egy nap alatt szántani.
Végh Antal végtelen szerénységű, nagylelkű, visszahúzódó ember volt, szívesen és örömmel osztotta meg tudását másokkal, tanította, segítette falusfeleit – jellemzi D. Haszmann Orsolya, a nagyapja nevét viselő csernátoni múzeum legfiatalabb generációjához tartozó néprajzos és lapszerkesztő. Végh Antalnak ez a tulajdonsága is oka lehetett annak, hogy neve a szabadságharc leverése után egy ideig feledésbe merült, majd a 19. század fordulóján egyik falusfele, Fekete András alapítja meg a Végh Antal Társaságot, kezdeményezi síremlékének felállítását, és tulajdonképpen társaival együtt ők indítják el azt a Végh-kultuszt, amelynek ápolói és istápolói a múltban és ma is a csernátoni Haszmann família és a Végh leszármazottak.
Végh Antal személyi jellemzői – szerénység, visszafogottság – mellett az ágyúöntésben be­töltött szerepének történelmi emlékezetből való kiesését az is okozta, hogy az osztrák megtorlás 1850-es éveiben életmentő szándékkal is el kellett tussolni az életben maradottak szabadságharcos szerepét, és ahogy ez történni szokott, a halottak és áldozatok szerepvállalásának emléke felerősödött, s az élőké elhalványodott. Tény az, hogy Gábor Áronnak, az ágyúöntés megszervezőjének és irányítójának sokat kellett utaznia, a konkrét ágyúgyártástól gyakran messze kellett kerülnie, s ez idő alatt Turóczi Mózes kézdivásárhelyi műhelyében a rézöntő tulajdonos, Tu­róczi Mózes, Végh Antal és csapata végezte az ágyúöntés érdemi részét.
Mi, falusi gyermekek valaha a körülöttünk feltalálható természetes anyagokból készítettük, előbb szülői, nagyszülői segédlettel, majd önállóan játékainkat. Fenyőtobozokból egy nyájnyi báránysereget is együvé lehetett terelni, kukoricacsuhéból, csutkából is készültek játékok, főleg babák, nagyobbacska korunkban szekérkéket, ekéket, egyéb szerszámokat faragtunk, ácsoltunk, tökből malacokat, teheneket, borjakat, és nagyjából azokat a mezei és erdei munkákat utánoztuk-mímeltük, amelyeket a felnőttek körül őgyelegve lestünk el vagy éppen mi is végeztünk. Többek között Gazda Klára néprajzos – ma egyetemi oktató – gyermekjáték-gyűjteménye a példa a gyermeki alkotókedv ezermesterségre hajlamosító leleményességére. És a felnőttek is ehhez az "igényhez" igazodtak, hisz ajándékként gyakran készítettek kicsi szekeret, szánt, a mai modern játékok akkor még a fantáziánkban sem létezhettek.
És még valami: a pályázat csapatmunkára ösztönzi a benevezőket. Végh Antal életútjával a www.haszmannpalmuzeum.ro honlapon a D. Haszmann Orsolya tanulmányából ismerkedhetünk meg.