Lovagkorban élünk, én mondom, újabb lovagkorban, amikor vitézek és lovagok csörtetnek életlen kardokkal meg egymást becsmérlő, ugyanvalóst éles szavakkal. Az is meglehet, már én is megérem, hogy a magyarság egyenként és általában mind tartozik majd valamelyik rendhez. Csak éppen a magyarság háza táján nincs, nem lesz rend a sok rend vakuló világában.
Mert vakulunk, vakulgatunk, én pedig vakmerő módon hiszek. Tényleg hiszek a magyar nemzet feltámadásában, s valóban hiszem, hogy egyszer s tán még életes időmben meg is szólalnak ezek a lovagok, vitézek egységesen és egy cél érdekében: ha már földjeinket nem, hát jogunkat, használati jogunkat az igazsághoz, azt adják vissza, még ma! Mert a kis lépésekből hosszas, nagy helyben totyogás és milliárdosodás leve, de nem a nép, nem a nemzet javára.
Ez nem úgynevezett föl- meg bevezetés. Ez eddig az a környezet és körülmény, állapot, amelyben elhelyezni szeretném azokat, akik hatalmas lépéseket tettek, áldoztak és óvtak, okítottak és eligazítottak százezreket a maguk életében az igazi magyar fölemelkedés, megmaradás érdekében. (Próbáltam megmagyarázni egyszer Budapesten a franciának tolmács segítségével az ún. határon túli magyar milliók helyzetét, értegette, ám egyszer azt kérdezte kitágult szemekkel: miért használom többször is a megmaradás fogalmát. Nos, erről akkor és ott még külön is...)
Szécsi Antal tanár immár jól túl a hetvenen. Egész életét az iskola- és nemzetépítésnek szentelte, így, ahogy mondom. Nem volt lovassága, maga is gyalogos volt az egykor lovas nemzetként emlegetett magyari világban, a maradékban, ám amit elvégzett, annak immár van alapja is, tetőzete is. Megírta több évtizedes munkássága után, már nyugdíjasként, Vargyas község monográfiáját. Önéletírása is figyelemébresztő, amikor hinni kell a feltámadás(unk)ban, s azért tenni is kelletik, az imán kívül. Legújabb könyve a Meglesett élet. Besúgói jelentések Borbáth Károly történészről. Hatalmas levéltári munka eredménye ez a kis könyv, azonban széles betekintést enged – ezért felejthetetlen többek között – a kommunista rendszer szekuritátéjának technikájába. Krimi a javából, hiszen áldozata is van: az egyetemi tudós tanár, aki belehalt az üldöztetésbe.
Együléses könyv, abbahagyni nem lehet, újraolvasni azonban kívántatja a megdöbbent embert. Idézek Borbáth Károly egyik lehallgatott és a szekus iratcsomóból Szécsi Antal által ide másolt szövegből. "Te, szerencsétlen, félénk nemzet. Mit akarsz még? Elhagytuk a történelem küzdőterét, mert gyávák vagyunk. Fogyatkozunk. Hogy értelmesek vagyunk? De ehhez bátorság is kell. Mit tanultatok őseinktől? Elfelejtettétek? El lehet felejteni egy ilyent? Gyávák! Megvakultatok? Mindenkinek van hazája, csak nekem nincs."
Sziszegett, csámcsogott, gondolom, a lehallgatótiszt, és vitte a szöveget. És a szekus ma is köztünk él, vállalkozó, miegymás, senki nem bántotta, a nagy 1989-es teadélutánt követő két évtizedben sem. Borbáth Károlyunk azonban nincs már. Elüldözték saját földjéről, bele a halhatatlanságba.
Szécsi Antal élete és munkássága példaadó akkor is, amikor maga kereste és mutatta tanulóknak és szülőknek az igazak útját, igaza van most is, amikor a rettenetes román diktatúra pusztításaira tereli, tán nem hiába, a figyelmet. Hiszen – mondottam – a kommunizmus hírhedt lovagjai ma is élnek, és mesés gazdagságban, addig, míg meg nem halunk mi, mindannyian, ilyen-olyan kardos, pártoskodó magyarokként. Ez a mese vége.
(Az a francia akkor megértette Budapesten, mit jelent súlyában az a szó: megmaradni.)
