A sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar – a budapesti Aphonia (Sajtkukacz) együttes társaságában – nyerte az énekelt versek idei zentai fesztiválját.
Rekordszámú mezőny, tizenhét fellépő vett részt a fesztivál versenyprogramjában. A Szélyes Margit (ének), Orbán Ferenc (hegedű, gitár, zörgő, ének), Gyergyai Szabolcs (basszusgitár, ének), Gábor Szabolcs (szopránszaxofon) és Lőfi Gellért (zongora, ének) összetételű háromszéki együttes az előadott verseket – köztük kötelező feladatként Orcsik Roland Ropog a hó című versét – könnyed, fiatalosabb, lendületesebb zenei formába ágyazta. Így nyerte el a Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, Orcsik Roland költő, irodalomtörténész (Óbecse–Szeged), Skorutyák Veronika, az Újvidéki Rádió zenei szerkesztője, Szögi Csaba zentai író, költő és Verebes Ernő zentai zeneszerző-költő alkotta zsűri és a közönség tetszését is.
A díjnyertes csapatot amúgy a körülmények hozták létre. A kiindulópontot a Sepsiszentgyörgy várossá nyilvánításának 550. évfordulójára alkotott Evilági című album jelentette. Ezt a produkciót vitte közönség elé a délvidéki városban az együttes, amelynek továbbélését a zentai zsűri is szorgalmazná. A tagok egyelőre nem döntöttek a kérdésben, de a siker jótékonyan hathat az Evilági együttes további sorsára.