Az RMDSZ vezetői kilátásba helyezték: a szövetség kilép a kormánykoalícióból, ha a szenátus elfogadja azt a módosító indítványt, melynek értelmében törölnék az új oktatási törvényből Románia földrajzának és történelmének anyanyelvű oktatását a kisebbségi diákok számára.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délutáni közleményében azonban arról tájékoztatott: tárgyalt Emil Boc miniszterelnökkel, a Demokrata Liberális Párt elnökével, és ígéretet kapott arra, hogy az indítvány meg fog bukni a szenátusban. Boc arról biztosította az RMDSZ-t, hogy pártja álláspontja nem változott az oktatási törvény kisebbségek számára kedvező előírásairól, így ezeket továbbra is támogatják. A felsőházban azonban a kormánykoalíció rendkívül törékeny többséggel rendelkezik, csupán egy szenátorral vannak többen a kormányoldalt képviselők az ellenzéki honatyákhoz képest.
Mint ismeretes, az RMDSZ a nemrég hatályba lépett oktatási törvény egyik legfőbb vívmányának tekinti azt a rendelkezést, miszerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok az általános iskola felső tagozatán és a középiskolában is anyanyelvükön tanulhatják Románia földrajzát és történelmét. Éppen ezt a kitételt törölné a jogszabályból Mircia Giurgiu független parlamenti képviselő, aki módosító indítványt nyújtott be a törvényhozásban, s miután a megszabott határidőig nem tűzték napirendre a tervezetet, az hallgatólagosan elfogadottnak minősül, és a döntéshozó kamarának számító szenátus elé kerül.
Hirtelen harag
Máté András, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a keddi történésekről elmondta, az RMDSZ-frakció nevében kérte ugyan a jogszabály napirendre tűzését, de a kormánykoalíciót képviselő honatyák közül alig néhányan voltak jelen az ülésteremben. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leszögezte: a kormánykoalíció ,,megszűnik létezni", ha a szenátusban nem sikerül megakadályozni a módosító indítvány elfogadását. Hozzáfűzte: már hetekkel ezelőtt figyelmeztette a koalíciós partnereket, hogy amennyiben nem sikerül megakadályozni ennek az indítványnak az elfogadását, akkor az problémát jelent a koalíció számára. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt elnöke is úgy vélekedett, a koalíciót ,,felrobbantja", ha a tervezet elfogadását nem sikerül megakadályozni. A történelem és a földrajz anyanyelven való oktatását kiiktató ,,demagóg és ultranacionalista" kezdeményezés elfogadása a koalíció hibáira világít rá, a kezdeményezés fenntartása a koalíció széteséséhez vezethet – vélekedett kedd este Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Kormánypárti ígéretek
Higgadtabb nyilatkozatok láttak napvilágot, miután Kelemen Hunor RMDSZ-elnök találkozott Emil Boc miniszterelnökkel, a Demokrata Liberális Párt nemrégiben újraválasztott elnökével. A szövetség tegnapi közleménye szerint a megbeszélésen a Demokrata Liberális Párt elnöke biztosította az RMDSZ-t arról, hogy a szenátusban megakadályozzák az oktatási törvény azon cikkelyének módosítását, amely a földrajz és a történelem anyanyelven történő oktatására vonatkozik. ,,A kormányzás alatt eddig a nagyobbik kormánypárt a megkötött egyezségeket betartotta, és bízom abban, hogy ezt fogja tenni az elkövetkező időszakban is" – nyilatkozta a szövetség elnöke. ,,Nem áll szándékában senkinek, hogy a néhány hónappal ezelőtt elfogadott tanügyi törvényt módosítsuk. Ez nem áll a mi szándékunkban sem, nem áll a Demokrata Párt szándékában sem, és ezért én bízom abban, hogy ezt a számunkra nagyon rossz üzenetű bakit tudjuk korrigálni a szenátusban" – magyarázta. Szerinte senkinek nem áll szándékában most politikai válságot előidézni, mert ez megviselné a romániai gazdaságot és társadalmat. Elismerte: a keddi eset elgondolkodtatta az RMDSZ-t, hogy a kormánynak megvan-e vagy sem a parlamenti többsége egy-egy törvénytervezet elfogadására vagy elutasítására. Elmondta még: a koalíciós partnerek is tudják, hogy amennyiben ezek a cikkelyek a törvényben módosulnak, tovább az RMDSZ-re mint koalíciós partnerre nem számíthatnak. ,,Fegyelmet, jelenlétet, következetességet kérünk" – szögezte le Kelemen Hunor, hangsúlyozva: az Emil Bockal folytatott tárgyaláson azt tapasztalta, hogy ,,nagyon határozott, nagyon elszánt" ebben az ügyben.
Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt alelnöke is arról biztosította az RMDSZ-t, a szenátus nem fog rábólintani az indítványra, ugyanakkor elismerte, hogy a képviselőházban ,,működési hiba" történt a koalíció gépezetében. Hasonlóan vélekedett Roberta Anastase képviselőházi elnök, aki szerint a kormánypáti frakciók fegyelmezettebb jelenlétére lett volna szükség.
Az ellenzék bizakodó
Gondot okozhat azonban, hogy a felsőházban meglehetősen törékeny a koalíció többsége, hiszen a 137 szenátorból 69-en erősítik a kormánypártok valamelyikét, azaz a Demokrata Liberális Pártot, az RMDSZ-t és a Románia Haladásáért Országos Szövetséget. Kelemen szerint azonban jó mozgósítással, fegyelemmel a törvény megbukik.
Éppenséggel a törékeny többségre alapoz az ellenzék: Ilie Sârbu, a szociáldemokraták felsőházi frakcióvezetője például tegnap kifejtette: a Szociál-Liberális Szövetség nyitott az RMDSZ-szel való tárgyalásokra. Szerinte nincs esély arra, hogy a tervezetet a felsőházban megbuktassák. Gondjai vannak a demokrata-liberálisoknak a szenátusi frakcióban is, számos kormánypárti kolléga elégedetlen az alakulat kongresszusa után, sokan közülük erdélyiek, és ők bajba kerülhetnek, amikor az indítványról szóló szavazás eredményét nyilvánosságra hozzuk – magyarázta az ellenzéki politikus. ,,Az RMDSZ igen gyakorlatias, ezért úgy gondolom, nem csak a mai történéseket, hanem a szövetség jövőjét is szem előtt tartja. A tárgyalások ajtaja nyitva áll az RMDSZ előtt. Világos, hogy a DLP a közeljövőben nem tud eleget tenni az RMDSZ minden elvárásának" – vélekedett a szociáldemokrata szenátor.