Hamarosan elfogy a gyógyszerpénz

2011. május 19., csütörtök, Közélet

Már azelőtt elfogy az idei gyógyszerkeret, mielőtt a patikák aláírnák a 2011-es keretszerződést az egészségbiztosító pénztárral – közölte Nagy András, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke. A rákos betegek orvosságaira még három hónapra, a cukorbetegeknek szűk egy hónapra elég a költségvetés.

Az egészségügyi programokba tartozó öt betegségkategóriánál az esztendő első négy hónapjában elfogyott az éves költségvetés több mint hatvan százaléka, az ingyenes és ártámogatott orvosságokra eredetileg is öt hónapra elegendő összeget irányoztak elő, aminek közel kilencven százalékát áprilisig elhasználták.
Nem csak az idei gyógyszerellátásra nincs meg a fedezet, országosan 130 millió euróval tartozik az egészségügyi minisztérium az onkológiai és diabéteszprogram, ritka betegségek, szervátültetettek utókezelése tavalyi költségeinél, illetve a vércukorméréshez szükséges tesztcsíkoknál. Ebből egymillióval a háromszéki gyógyszertáraknak adósa, amit az is súlyosbít, hogy a szaktárca mindeddig nem ismerte el ezeket a kiadásokat, nem vételezte be a könyvelésbe.
Az egészségügyi programok gyógyszerszükséglete tervezhető, ezek a betegek szerepelnek a szaktárca nyilvántartásában, emiatt tartja óriási mulasztásnak a gyógyszerészkamara, hogy a minisztérium nem biztosítja a kellő összeget. Ha a 2010 július–december közötti időszak programos költségeit a szaktárca nem ismeri el, és nem vállalja kifizetését egy megegyezés szerinti időpontra, a patikusok nem írják alá a június 1-jétől esedékes új keretszerződést – szögezi le Nagy András. Az országos egészségbiztosító pénztár az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek költségvetésének kiegészítését ígéri, de azt egyelőre senki nem tudja, az ígéretből mikor lesz pénz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2011-05-19: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Kihallgatták a feljelentőt (Megkezdődött Rácz Károly pere)

Három és egy negyed órát tartott tegnap a csúszópénz elfogadásával vádolt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester perének első tárgyalása a megyei törvényszéken.
2011-05-19: Közélet - Iochom István:

Minősíthetetlen útjavítás Kézdivásárhelyen (Szóvá tesszük)

Rosszak az útjaink – jelentette ki Cseh József MPP-s önkormányzati képviselő a kézdivásárhelyi tanács áprilisi ülésén.