Meggyőződésem, hogy a politikus Churchill vagy a festő Vincent van Gogh, az író Virginia Woolf és még rengeteg más személy kigyógyulhatott volna súlyos betegségéből, ha kezelőorvosuk tudomást szerez Ördög Árpád vizéről.
Történetem túlsó vetületén a kovásznai székely áll, aki ha nekikeseredett, hogy rettenetes költséggel kutat ásasson az udvarára, azt édesvizű forrás reményében tette. Ásványvízben ugyanis nem lehet mosni (megbarnul a ruha a vastartalomtól), főzni is bajos, veteményt locsolni alkalmatlan, de sok háziállat is fanyalog tőle. Nos, néhai Ördög Árpád édesvízre számított, és – horribile dictu – borvízre talált. Járhatott továbbra is a család kezében vederrel a harmadik szomszédba édesvízért, miközben az ő kerekes-láncos-favedres borvízkútjára beszabadult a közönség. Mert híre kelt a különleges ízű nedűnek. A hatvanas években kiadott romániai ásványvízkataszterben már szerepelt a víz "vegybontása". Aztán a hetvenes években megépült a közelben három szálloda, a fürdőgyógyászati iparhoz köztudottan rengeteg víz kell, és a szivattyúzás elapasztotta a kézzel ásott, tíz méter mély kutat.
Tavaly augusztusban a kovásznai turisztikai iroda nemzetközi konferenciára és borvízkóstoló versenyre készült. Arra kértek, segítsek reprezentatív kovásznai ízek kiválasztásában. Meglesz! – mondtam határozottan. Az Ördög-kúttal kezdjük, itt a közelben! És útközben lelkendeztem, hogy Istennek hála, sok volt az eső, sőt, a szállodák is – micsoda szerencse – bezárva "hibernálnak" (főszezonban), ilyenkor tehát leáll a fürösztés, ergo a vízelszívás is. Holtbiztosan meg kellett jelennie a kiszáradt kút vizének! Aki megkóstolja, nem felejti el az ízét – magyaráztam a csapatnak. Csakhogy zárt kaput találtunk. Szerencsénkre rövidesen szembenézhettem óvodáskori pajtásommal. – Mi járatban, Sándor? – Még kérded? Vízkóstolóra jöttünk. És mintát is vennénk az Aquarius borvízfesztiválra, ahol lesz palacsintasütés is, mégpedig borvizes masszából, magyaráztam.
Eközben előjött a család apraja-nagyja. Amikor megértették, hogy mit akarunk, jobbra-balra dőltek a nevetéstől. Megtudhattuk: kút nincs. Húsz évvel ezelőtt ugyanis, amikor elment a vize: betemették. De a zarándoklat azóta sem bír leállni. Aki valamikor elment szülőföldjéről, és manapság hazajöhet Magyarországról, Bécsből, Svájcból vagy akár Kanadából, veszi az üveget, és megy Ördög Árpád-vízért, mint gyermekkorában. És szomjasan-csalódottan tér vissza. De ez még semmi! A kút már régóta kiszáradt, amikor a román Akadémiai Kiadónál megjelent kötetben a kovásznai "Ördök"-vizet (így!) dicsérte valaki, kiemelve magas bikarbonáttartalmát (Stoicescu, 1983).
Nos, eddig úgy fest ez a "rekviem", mint a szaploncai (máramarosi) vidám temető sírfeliratai, ahol a szövegek olvastán jókat lehet röhögni. De nézzük csak a dolog szomorú oldalát! Az Ördög-víz lítiumot is tartalmazott. (Hogy erről mi okból nem szólt a fáma?) Mégpedig olyan mennyiségben és kolloidális szerkezetben, mely gyógyszernek számít. Igen, az ún. bipoláris elmebetegséget (az emberiség 4 százaléka szenved ebben) már régóta lítiummal kezelik, jobb megoldást máig sem találnak, írja az Archives of General Psyhiatry egyik friss száma. (Föcking et al. 2011; 68:477–488.)
Mit mondhatnék vigasztalásként? Sírunk, hogy drága a benzin Romániában. Eközben pl. Kuvaitban, ahol sok a kőolaj, de kevés az ivóvíz, 10 (azaz tíz) dollár egy üveg ásványvíz. Csakhogy ott nem székely-román "perlát", hanem Evian, Vichy stb. vizeket isznak. Mert ezt a piacot is idejében lehalászták előlünk. Mi saját gyászmiséinket is lekéstük. Mellesleg nem az Ördög család hibás a történtekért. Egyetértünk?
