A téglát árnyékban mért negyvenfokos melegben is vetik Kalányosék. Egy elárvult kútgém jelzi, hogy itt valaha a téglavetéshez vizet is mertek. Most szabadeséssel folyik az itatóvályúkba a víz. Ez az egyedüli modernizáció az elvadult telephelyen. Mindig is csodálkoztam azon, hogy a téglavető gödröket miért hagyják Isten számába ahelyett, hogy vagy elsimítanák, és újra legelő vagy kaszáló lenne a helyén, vagy összefüggően termelnék ki a téglavetés anyagát, s helyébe tófüzért létesítenének.

Az Óriáspince-tetőről ereszkedem alá, s onnan figyelem a tájat. Az egyik putrinál meg is állok. A ház közvetlen közelében megbontott téglarakás. Közben a szegényes házból kiszivárog a család. Góga Sándor a gazda, Kalányos Berta a felesége, s a három gyermek, Berta, Szidónia és Klaudia. Sorrendben tizenhárom, kilenc- és hétévesek. Ezek a finnyás nevek s a Malom utcai környezet nem éppen passzol, de mindez tulajdonképpen nem is ízlés, hanem divat dolga. A leánykák büszkén vágják ki, hogy mindannyian iskolába járnak. A legkisebb most kezdte az első osztályt. Majd kikupálódnak, a névhez igazítják az öltözetet, s valahol, ahol élni fognak, a környezetüket is.

Góga Sándor nem panaszkodik, csak mondja: hétezer tégla itt a nyakán, pirosban 2500 régi lej — az, ugye, 25 bani? — darabja. Jó tégla, de a kutya sem keresi. Pedig a pénz, az kellene. Szociális segélyből élnek, s az vékonyan ereszt. Sose tudják, hogy mennyi a segély, van, amikor 600 000, van, amikor egymillió.

Nem kunyerálnak kenyérre valót, van méltóságérzetük, s éppen ezért felkínálom. Nem hálálkodnak, rendes szavakkal megköszönik, s mondják, mint mindenkinek, aki arra jár, hogy ha valaki jó minőségű cigánytéglát keres, utasítsam hozzájuk, mert a vásárló is, ők is jól járnak.

(sylvester)