A székelység egésze román eredeztetésének időszaki hullámokban jelentkező divatja már terjedelmes hazugságirodalmat teremtett, a moldvai magyarok megítéléséről, románná minősítéséről nem is szólva. A székelység román származtatásának ricsaja most éppen halkabb, az itt élők éntudatát most Budapesten erősítgetik, mert a hazug hamisítások ellenkezést és védekezést váltanak ki, az önösszeszedést erősítik. Az olyan, tájékozatlanságból vagy politikai indíttatásból eredő, minden alapot nélkülöző állításokkal, hogy például a székelység 1848—49-es legendás hőse, Gábor Áron cigány származású volt.
Újabban Kállai Ernő a Történelemtanárok 17. országos konferenciájának nyitó előadásában Budapesten vágta ki a rezet: a berecki székely ezermestert, Gábor Áront a ,,Gábor cigány közösséghez tartozó erdélyi ágyúkészítőként" (sic!) aposztrofálta. És ezt nem kisebb személyiség állította, mint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa, aki, egyben ezzel az alaptalan és szemenszedett hazugsággal, egy félévnyi időre megspékelné a pedagógusok főiskolai és egyetemi oktatásának tanterveit. A kurzus ellen önmagában nem lehet senkinek kifogása, de ha ezt hazugságelemekből kotyvasztják össze, akkor ez ellen tiltakoznunk és védekeznünk kell. Annál is inkább, mert Kállai Ernő nem a saját kútfejéből ásta ki alapozatlan állítását, hanem Daróczi Gábor, az oktatásügyi minisztérium romaügyi biztosa nyomán etimologizál, s így a ,,jól tájékozott" és a kérdésben ,,illetékes" urak egy, a valóságtól teljesen más irányba szálazódó életrajzot fércelnek össze, amelyet hatalmi háttérrel be tudnak sulykolni előbb az iskolai, majd a társadalmi köztudatba.
Van arra bőven példánk, hogy egész népek vagy népcsoportok történetét lehet így összebarkácsolni, előbb szépen, szelíden, majd agresszív fellépéssel.
A rokonítás a népetimológia és a politikai manipuláció körébe utalható.
A székelyföldi Gábor cigányok politikai vonatkozásban főleg Marosvásárhely véres márciusában vállalt szerepük — magyarmentő kemény fellépésük — révén váltak közismertté. Ez előtt — és ez után is — az etnikai csoport erős közösségi tudata és életvitele, szokásai és öltözködése, a bádogos- (esőcsatorna-készítő) mesterségek és egyéb fémmegmunkálás kiváló művelőiként váltak ismeretessé. Háromszéki jelenlétük új keletű, egy még mindig erős Maros megyei kötődésű boly a térség délnyugati fertályában, Berecktől távol, Bölönben telepedett meg.
(Riportot is készítettem velük, Gábor Áronról nem is tudnak.) Csatornakészítést természetesen Bereckben is vállaltak, de a berecki cigányokkal sincs kapcsolatuk. Lenézik őket.
A minisztériumi tudoroknak mielőtt bizonyos nevek azonossága alapján történelmet és családfatörténeteket fabrikálnának, illenék ismerni azt is, hogy amíg a székelység kisebb társadalmi közösségekben, a nagycsalád szűk vérségi korlátok közé szorított keretei között élt, vérségi alapon elkülönülő csoportjainak tagjait a rokoni kapcsolatok megjelölésével különböztették meg egymástól. (Szabó T. Attila: Hogyan alakultak ki személyneveink?, Kriterion, 1980).
Az emberöltőről emberöltőre öröklődő név a későbbiekben alakult ki, s ez a névanyag zömében bibliai eredetű. Az Ábrahám, Ádám, Barnabás, Dávid stb. sorba illik bele a Gábor név is, amelyhez a nemzedékhez tartozás jelölése végett később hozzáfűzték az apa nevét is, de ez most nem témánk.
A berecki Gábor família története, maga a családfa, az apai és az anyai, legalábbis Bereckben és Háromszéken jól ismert. A családnak ma is élnek apai és anyai ági leszármazottjai, akik a háromszéki közművelődési intézmények mellett féltve ápolják és tudatosan őrzik a családi hagyományt. A magyarországiak szintén ezt teszik.
Gábor Áron 1814. november 27-én született a háromszéki Bereckben, apja, Gábor István a város főjegyzője és földműves gazdaembere. (Háromszéken ma is sértő, pejoratív jelentésű a paraszt szó.) A Gábor família a gyalog székely határőr katonák rendjéhez tartozott. Áron Csíksomlyón tanult, a ferences gimnáziumban, kiváló eredménnyel, de gimnáziumi tanulmányait nem fejezhette be, mert a székely határőr gyalogezred vezetősége visszaparancsolta őt a határőri rend kötelékébe. (Egyed Ákos: A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006.)
A Háromszék nem alkuszik szállóige megszületésének Gábor Áron a megalapozója. Háromszék önvédelmi harcában csupán 1848 decemberében a szülőföld és a szabadság védelmére lelkesített egész lakosság, a Csíkszékből, Erdély egyéb területeiről a háromszéki ,,szabad földre" érkező szabadságharcosok öt ütközetben verték vissza az osztrákok harci próbálkozásait.
Erdélyben 1849-ben hat hadosztályt alapítottak, mintegy 5000 fővel, ez később éppen hősünk toborzó munkássága révén is 7000 főre egészült ki. A 6. székely hadosztály főparancsnoka Gál Sándor ezredes, Gábor Áron őrnagy — Bemtől kapta az őrnagyi rangot — a tüzérség parancsnoka volt.
A háromszéki ellenállás hősét 1849. július 2-án a Feketeügyön való átkelés megkísérlése közben, a kökösi hídnál érte a halálos ágyúgolyó.
Ahol Gábor Áron megfordult, az a hely a népi köztudatban legendássá vált. Kultusza ma is a magyar nemzeti egységteremtés és a szabadságvágy alappillére, hősiessége népi alkotásokat ihlető, irodalmi és képzőművészeti művek létrehozását serkentő példakép.
Gábor Áron általunk ismert apai és anyai ági leszármazottainak arckaraktere is cáfol minden roma reinkarnációs kísérletet. Kovács Erzsébet anyai ági leszármazott, nyugdíjas sepsiszentgyörgyi óvónő mélységesen felháborodva és a családfával ,,felfegyverkezve" keresett meg a cigány származás ügyében már a múlt évben, amikor a Kossuth Rádió február 10-i Cigány félórájában Daróczi Gábor tudtunkkal első ízben nevezte ,,cigány forradalmárnak" hősünket.
A Bereckben megjelenő Harangszó című művelődési és közéleti időszaki kiadványból a Balogh András tanár, művelődésiház-igazgató vezércikkéből idézek:
,,Bárki származásával kapcsolatosan legcáfolóbb bizonyíték a családfa. Gábor Áronnak mind apai, mind anyai ágán egyik családnál sem volt ilyen beütés. Ha lett volna, arról a helybeliek tudnának a legtöbbet. Idős emberek név szerint visszavezetik a család leszármazottait több emberöltőn keresztül, de ilyen esetről nincs tudomásuk.
Gábor Áron az itteni emberek emlékezetében hősként él. Ágyúöntő unokák nem engedhetik, hogy emlékét meggyalázva, hamis állításokkal a róla kialakított pozitív képet lerombolják. Pejoratív jelzőkkel beszélni egy hősről, vagy ilyen módon utalni származására több mint bűn, tudatlanság és hazug félretájékoztatása azoknak, akik nem ismerik a szabadságharcos hős életét. Mi, akik Gábor Áron szülőföldjén élünk, tiltakozunk az ilyen ártó szándékú kijelentésért."
Végeredményben, ha Gábor Áron famíliájában lett volna cigány beütés, hősiességén és magyarságán akkor sem esnék csorba. Az 1848—49-es szabadságharcban jelen voltak, és valóban részt vettek cigányok is. Illesse tisztelet és megbecsülés emléküket.
Nekik, illetve emléküknek ártanánk, ha más nemzeti-etnikai közösséghez tartozók közül utólag toboroznánk közéjük vagy föléjük hősöket. Bár a tolvajlások, lopások, hamisítások térségében élünk, a maradék tisztességérzet azt kívánja, hogy történelmünkből, múltunkból hagyjuk annak mindazt, ami volt. Nemzeti, etnikai hovatartozásról lévén szó, a cigányt cigánynak, a románt románnak, a magyart magyarnak, s mindenkit olyan nemzetiséghez tartozóként tiszteljünk, amilyennek vallja magát.
Gábor Áron ebben a kérdésben már nem nyilatkozhat, maradjon meg tehát annak, aminek vallotta magát, s amiért életét áldozta: szabadságharcos székelymagyar forradalmárnak.
Kállai Ernőt és Daróczi Gábort viszont a berecki Gábor Áron Alapítványnak vagy valaki másnak meg kellene hívnia Háromszékre, hogy az 1848—49-es emlékhelyeket, emlékjeleket és a vonatkozó irodalmat meg a népi hagyományt megismerhessék, s a családfát a Gábor cigányokkal a helyszínen csatornázzák együvé.
Nem kell félniük, a családfáról vágott ágakkal nem kergetnék el őket, csupán memutatnák azokat.
