Ismerte a járást, mert ezt megelőzően valamilyen ügyben járt az udvaron, és megfigyelte, merre nyílik a kapu. A zsák nem volt jól bekötve, s a búza végigszóródott az úton. A ,,búzanyomon" a tettes házáig lehetett menni. A károsult jelentette a hatóságoknak az esetet, azok ki is szálltak a helyszínre, de a ,,corpus delicti" nem került elő — elfolyt az úton, megették az állatok? —, s az volt a szentencia, hogy mivel a bűn tárgya nem került elő, nincs, mit tenni.

A történetet két dolog helyezi beszélgetésünk asztalára: valamilyen ügyben kellett keresnem a barátomat, s a máskor mindig nyitva lévő kapu kétszeresen is zárva volt. Nem tudtam bemenni. A fő ok viszont nem ez, hanem az, hogy olvassa lapunkat, s amint mondja, mi felette ajnározzuk a Roma Szombat nevű mellékletünkben a cigányokat, mintha mind olyanok lennének, mint amilyeneknek mi ,,lefestjük" őket.

Ebben lehet valami igazság, de ezt pontosan azért tesszük, hogy kitessék, lehet tisztességesen is élni. Példát akarunk mutatni.

Barátom legyint, s rezignáltan mondja: előbb el akartam vetetni a lovát. Aztán meggondoltam magamat, s nem jelentettem fel, mert ,,nem akarok haragosokat" magamnak.

Megyénkben, különösen vidéken mindennapos a lopás és a tolvajlás. Vannak esetek, amikor azért hagyják parlagon a földeket, mert a terményt úgyis ellopják. A vaddisznók, medvék, szarvasok elleni harc csatazajától reng minden, de a mezei szarkákkal szemben szinte tehetetlen a lakosság. Volt időszak, amikor a tyúklopásért is akasztottak. Háború volt. Ma nincs, ne is legyen.

De valamiképp védekezni kellene a kommunizmus és szocializmus tolvaj világában elharapózott tolvajság ellen. De hogyan?

Hosszú távon csak neveléssel, iskolázottsággal s a hitélet révén.

De addig — tetszik, nem tetszik — zárni kell a kaput, s el kell viselni, hogy nagyvárosokban a hangosbemondó figyelmeztessen: szíveskedjenek vigyázni a csomagjaikra!

A moldvai csángó falvakban — magam is láttam —, ha a seprűt nekitámasztják a ház ajtajának, azt jelenti, hogy ,,nem vagyunk itthon".

A kapu, az ajtó viszont nyitva.

Milyen csodálatos lenne, ha a seprűt, ezt a szimbolikus jelt ki lehetne végre tenni minden falu- és megyebejárathoz azzal a jelentéssel, hogy ,,itthon vagyunk", s a tolvajokat, lopókat és rablókat kiseprűztük, azaz kiközösítettük magunk közül.