Sokszínű, eseménydús iskolanapot tartottak tegnap a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Az első alkalommal megszervezett rendezvény délelőtt nyílt órákkal kezdődött, aztán ahogy telt az idő, úgy alakult az udvar, az iskola egy szokványos tanítási nap szöges ellentétévé: az udvaron egykori és mostani diákok zenéltek, egy lejért portrét rajzoltak, aprópénzért szendvicset és üdítőt kínáltak, s a többi, kedves sátoros foglalatosságot szinte fel sem lehet sorolni.
Az új iskolazászló A szerző felvétele
A zene a nap meghatározó motívuma volt, s mire a dráma tagozat élő szoborparkja felsorakozott az udvaron, s elhúzták a rézfúvósok, megkezdődött az ünnepélyes megnyitó. Sebestyén Lázár Enikő iskolaigazgató köszöntőjében azt fejtegette, mindannyiuk számára öröm, hogy ilyen sokan összegyűltek, s az iskolába beköltözött a jó hangulat és a jókedv, valóban sikerült ünneppé varázsolni az ünnepet. Péter Alpár tanár az iskola új zászlaját ismertette, mondván, ez egy olyan zászló, amely összefogja az iskola egész közösségét, három színnel szimbolizálva a zene, képzőművészet és dráma tagozatot. Figyelmet érdemel, ahogy a tizenegyedikes Mihály Péter elmondta Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című versét, végül, miután Dávid György plébános megáldotta a zászlót, Sztakics Éva alpolgármester egy-két éven belül virágzó rózsalugast ígért az iskola udvarára. Eközben csak azért kellett szurkolni, hogy az élő szoborparkot alakító diákok, miközben hősiesen ellenállnak a bámészkodók érintési kísérleteinek – szabály, hogy a nézőknek nem szabad hozzányúlniuk a szobrokhoz –, illetve a tálcán hordozott zsíros és zakuszkás kenyérnek, ne kapjanak hőgutát a tűző napon. De nekik, miként az egyik drámás lány fogalmazott, az ad erőt, ha nézik őket, így aztán a sok látnivalóval az egész iskola egy nagy, szerethető, zsibongó, lüktető térré alakult – számtalan érdekes, leleményre és kreativitásra ösztönző rendezvénnyel, kísérlettel –, s a szokatlanság jegyében a volt diákok képzőművészeti kiállítására még a zenetanárnők is rollerrel érkeztek...