Talány, hogy milyen feltételeknek kell eleget tegyen az, aki Barót polgármesterének, Nagy Istvánnak személyes tanácsadója akar lenni, de minden bizonnyal nem árt, ha kétes politikai múltja van, s nem sokat ad olyan apróságokra, mint az ideológia. Az elmúlt esztendőkben a fenti leírásnak megfelelő személy már volt, illetve most is akad az önkormányzat fizetési listáján.
Többek közt erről híres a tanácsadó
A polgármester személyes tanácsadójának munkakörét néhány hete a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Dan Suciu tölti be. A harmincat alig elrúgó politikus volt már eddig a demokrata-liberális ifjak megyei vezére, a párt megyeifőtitkár-helyettese, jelölt a parlamenti választásokon, környezetvédelmi főfelügyelő is – emlékezzünk csak: kinevezésének napján összetörte szolgálati autóját, és megpróbálta elrejteni azt –, majd miután a demokratáknál csillaga leáldozott, váltott, s idén januárban már a Konzervatív Párt megyei elnökének nevezték ki ideiglenes jelleggel.
Dan Suciu volt egyike azoknak, akik 2008-ban, mondván, hogy a város talán legjellemzőbb vonása a használtruha-kereskedelem, Oraş second hand – Turkáló Város feliratot helyeztek el Sepsiszentgyörgy bejáratánál. Szintén ő volt az, aki azzal vádolta a magyarokat, hogy az ifjúsági igazgatóság épületéről letörték a román zászlót, majd az EMI által szervezett gyergyói ifjúsági tábort neonácinak és neohorthystának nevezte, kijelentve, az ilyen szervezeteket nem szabad állami pénzekből támogatni.
Amikor Nagy Istvánnál rákérdeztünk, hogy miért alkalmazott egy ilyen múlttal rendelkező egyént, röviden csak annyit válaszolt, "azért, hogy segítsen a munkámban".
Dan Suciuhoz képest eltörpülni látszik a tanácsadói tisztségben elődjének számító Bódi-Kolumbán Botond köpönyegforgatása. A szintén fiatal, alig 35 esztendős, a Hyperion Egyetemen jogi oklevelet szerző Bódi 2002-ben az RMDSZ baloldali szervezete, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete székelyföldi tagozatának elnökeként, 2003-ban pedig a szövetség keretén belül működő Demokratikus Újbaloldali Fórum Együtt – mindnyájunkért mozgalmának kezdeményező bizottsági tagjaként vetette magát észre. Baloldali múltja ellenére jó ideje élvezi az MPP elnöki tisztségét is ellátó Nagy bizalmát, a polgáriak által rendezett ünnepségeken pedig többször is konferansziéként lépett fel, esetenként a jobboldali értékek fontosságát hangsúlyozta.