Aukció SepsiszentgyörgyönBarcsay alkotásáért fizettek a legtöbbet

2011. május 28., szombat, Közélet

Hét műalkotást vásároltak meg csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban tartott első aukciós képzőművészeti tárlaton, négy gyűjtő összesen 5400 lejt fordított festményre, grafikára és fotográfiára. A kezdeményező képzőművész-szövetség hagyományt kíván teremteni az efféle árverésből, a következőt decemberre tervezik.

Sajátos performansz lesz, a képek egyenként lekerülnek a falról, s lassan kiürül a terem – jegyzi meg még az aukció előtt Damokos Csaba, a képzőművész-szövetség sepsiszentgyörgyi fiókjának elnöke. Mintegy nyolcvan alkotás került a kiállítóterem falára. Lassan gyűlnek az érdeklődők, mintegy félszázan, főként művészek, szervezők, ám úgy tűnik, a lehetséges vásárló kevés. Rövid nyitányában Damokos "többszörös premierként" említi az aukciót, a megújult képzőművész-szövetségnek ez az első rendezvénye a Lábas Házban, mely "félúton a Magma és a Székely Nemzeti Múzeum között" a híd szerepét kívánja betölteni. Újdonság, hogy az aukcióra bevonták a fotót, mivel számos fotográfus dolgozik Sepsiszentgyörgyön, "megpróbáljuk műtárgyként kezelni a fényképet". "Nem csak a mostani kiállítás a cél, hanem az, hogy hozzunk létre egy rendezvénysorozatot, legyen ez társadalmi, művészeti esemény, ahol jó részt venni, jó megjelenni" – hangsúlyozza.
Az árverést Kalamár György vezeti, stílszerű kalapácsot is hozott a leütésekhez. A munkákat leakasztják a falról, egyenként festőállványra helyezik, majd Kalamár kalapál, leveszik s aztán kiviszik a műveket a teremből, így folyamatosan ürül a fal. Tíz lejenként lehetne emelni a tétet, de erre az est folyamán egyszer sem kerül sor. Aztán megtörik a jég, és elkel az első festmény, a csíkszeredai Burján Gál Enikő alkotása, 600 lejért (a rendezvényen a háromszékiek mellett Hargita megyei képzőművészek alkotásai is kalapács alá kerültek). Hosszú ideig megint semmi, csak a kikiáltási árak ingadoznak 300–4800 lej között (Ütő Gusztáv egyik festménye a legdrágább). Végül a kortárs művészek alkotásai mind lekerülnek a falról (egyetlen sepsiszentgyörgyi fotográfia sem talál gazdára), s a végére maradnak a "nagyok". Közülük már csak Szipál Márton él, két fotóját meg is vásárolják, egyenként 400 lejért. Baász Imre két alkotását nem veszik meg, elkel viszont Barcsay Jenő Vakok című munkája 2000 lejért. Az utolsó leütésekkel még gazdára talál Plugor Sándor két grafikája, az Öregek könyve és az Akt című alkotás, 700–700 lejért. Utoljára Bocz Borbála Ariadné fonala című litográfiáját veszik meg, 600 lejért. – Kalapács decemberig eltéve – zárja be az aukciót Kalamár György.
Összesen négyen vásároltak, a legtöbbet – három műtárgyat – egy csíkszeredai gyűjtő, Kurkó Árpád vitte haza, aki közel négy évtizede foglalkozik műalkotásokkal.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2011-05-28: Közélet - Iochom István:

Ballagás Kézdivásárhelyen

Az udvarterek városában teg­nap az Apor Péter Szakkö­zép­iskola kilenc végzős osztályának 210, a Nagy Mózes Elméleti Líceumban pedig öt végzős osztály 124 tanulója számára szólalt meg utoljára az iskolacsengő.
2011-05-28: Közélet - :

Gyermeknap Kovásznán

Gyermeknapi meglepetésre készül az orbaiszéki EMNT. Játszani jó mottóval játékos vetélkedőkre, versenyekre hívják a gyerekeket – mondta el Szabó Tünde elnök.