Nagy utazásra indulnak gyermekeik, nem mindennapi dolog ez a vonatozás. A kicsik (közép- és előkészítő csoportosok, hát nem is olyan kicsik) ugyanúgy érzik a pillanat súlyát, lelkesen integetnek, puszit szórnak. Valaki a csoportból hangosan mondja: Anyu, szeretlek!

Megy a gőzös
Aztán elindul az állomás, a vonatkerekek egyre hangosabban csattognak. A szerelvény gyorsulva halad el a régi irányítótorony, a villanyrendőr mellett az egykori vasutasfürdőnél, majd íves jobb kanyar után kitér Szépmező burjánzó síkjára. Megkezdődött a nagy vonatozás. Az útra indulók a szentgyörgyi Csipike óvoda gyerekei. A Csipike-napok egyik mozzanata a vonatozás, de egyben gyermeknapi ajándék is. És nem is akármilyen, mint kiderült, a gyerekek több mint fele sosem utazott vonaton. Kilenc előtt tíz perccel gördült ki a vonat a szentgyörgyi állomásról, két óra az út a berecki végállomásig. Három óra az ottani megálló, majd újabb két óra vissza, Szent­györgyre. Mennyi minden tud történni néhány röpke óra alatt!
Szépmező tényleg szép. Ha egyszer-kétszer lehull még egy kiadós eső, lesz pityóka, cukorrépa, kukorica, szalmás gabona. A gazdák idei üdvöskéje, a repce már elvirágzott, élénksárga színe megfakult, elsőként fogják betakarítani.
Angyalosnál hiányzik a váróterem, már jó pár éve eltűnt. Összegezve annyit mondhatunk a berecki gyors állomáshelyeiről, megállóiról: sokkal szebb napokat is megértek. Hol vannak már azok az idők, amikor kényelmes padok, fakvótás csempekályhák szolgálták az utazók kényelmét? Nincs helye a nosztalgiának, jobb, ha a nagy utazókra figyelünk.
A maksai megálló környékén birkanyájak, tehéncsordák legelésznek. Valaki hangosan jegyzi meg: ni, egy fekete tehén, az sokkal több tejet ad! Azonnal jött a válasz: jó hogy nem feketét...
Ki utazott már vonaton? – vetődik fel a kérdés. A gyerekeknek alig fele. A legnagyobb vonatozónak Amanda tűnik, ő már Bécsig utazott sínen. Dánielnek kovásznai rokonai vannak, neki ismerős a berecki gyors útvonala.
Fél óra utazás után valaki kitalálja: húzzuk el a függönyöket! Elsötétül a kocsi, élvezik a változást. Anett és Alexandra komolyra veszi a dolgot, takarót borítanak magukra, s tényleg el is szunyókálnak. Alig hagyjuk el Kovásznát, Amanda szól: "jaj, be éhes vagyok". Van-e szendvicsed? – kérdem. Van, kettő. Add nekem az egyiket – mondom viccesen. Magához öleli hátizsákját, s leültet: miért nem kérted meg édesanyádat, hogy neked is csomagoljon?
Roli és Tamás vasautókkal szórakozik, kezükben Lamborghini, Maseratti.
Aztán felcsendül a Megy a gőzös, s utána más ismert dalocskák. Nem elég a nótázás, a vagon közepén táncra is perdülnek a gyerekek. Erre az egyik óvónő: olyanok vagyunk, mint a Háromszék Táncegyüttes, akárhol tudunk énekelni és táncolni!
S hogy hasznos is legyen a vigasság, az évzáróra, óvodai kicsengetésre tanult énekeket is gyakorolják. Az egyik előkészítő csoportos óvónőnek mintha bogár repült volna a szemébe. Szaporán pislog, s a nótát is elcsukló hangon fújja... Bizony, nem könnyű dolog megválni a gyerekektől, akikkel négy évet töltöttek együtt. Közben azon gondolkodni, vajon elég útravalót adtak-e szeretett tanítványaiknak? Mi lesz velük, belőlük?

Kézdin hamarabb kitalálták
A pedagógusok amúgy büszkék arra, hogy kitalálták a vonatozást, a nagy utazást. Látom rajtuk, kissé leesik a csengettyűjük, amikor a kézdivásárhelyi állomáson a peronon feltűnik egy másik óvodás csoport. Igen, kitalálták: ők is Bereckbe igyekeztek. Szintén ötven gyerek, kíséretükben oktatóikon kívül szülők is. A 2-es számú óvoda gyerekei. A három csoport először utazik vonaton Bereckbe, de az óvodájukból már többen megtették ezt a kiruccanást – meséli Hajdu Ilona óvónő. Azt mondja, a gyerekek túlnyomó többségének ez az első vonatozása. Az utazást nagy izgalom előzte meg. Egy nappal korábban szabadon rajzoltak a csoportjában, nem is lepődött meg, hogy szinte mindenki vonatot rajzolt. Nekik is gyereknapi ajándék a vonatozás. Óvodai kirándulásokban nem szűkölködnek, autóbusszal már jártak Bálványoson, Csernátonban – meséli. Minden közös kirándulás nagy élmény a gyerekek számára.
Szentlélek előtt, a sínektől alig kődobásnyira, a mező hordalékos teraszába kotorékok sokaságát ásták a rókák. Az egyik családi lyuk előtt idei rókafi. Nem ijed meg a vonattól, érdeklődve nézi, fülét hegyezi. Talán arra gondol, milyen jó is az emberfiókáknak, hogy így vonatozhatnak... Bélafalva után őz szökken a derékig érő fűben. Agancs nélküli, suta fia ott lapul valahol az illatos mezőben, anyja csak azért riant, hogy a veszedelmet maga után vonja. Korábban Nagyborosnyó mellett, a sárga vízililiomos, süppedékes mezőben feketególyákat láttunk. Cófalva előtt nagytestű madár kapaszkodott a sás közül kimagasló száraz ághoz. Jó lenne egy távcső, közelebbről is megnézhetnénk. Szabad szemnek messze, ragadozónak tűnik, feje fehéres színű. Megannyi kincs, amellyel a berecki gyors vonalán is meg lehet ismerkedni.
A berecki állomáson fészkelő gólya köszöntötte a vendégeket. A száz gyermek sorba állt, s irány a Pinocchio óvoda. Közben rövid megálló Gábor Áron egész alakos szobra előtt. Na, gyerekek, kit ábrázol a szobor? – kérdik az óvónők. Nincs válasz, segítenek: ki öntött ágyút? Zsuzsa vágja ki a rezet, ő már hallott az ágyúöntőről.
A Pinocchióban kellemes környezet, jó karban lévő épület, tágas játszótér – két perc alatt mindent elfoglaltak a gyermekek. Előkerült a pokróc, az elemózsia, üdítő, tea. Majd következett a játék, szórakozás, a vetélkedők. Mindenki kedvére kihancúrozhatta magát a berecki óvoda tágas játszóterén.

Készülnek a Tágasságra
Csak a kicsi és középcsoportos gyerekek fogadták a vendégeket. Dani Orsolya óvónő foglalkozik velük. Lemhényi, csak fél éve dolgozik Bereckben, de nagy lelkesedéssel beszél a tanintézményről, a gyerekekről. Megerősíti, hogy Kézdiről már több csoport gyerek látogatott hozzájuk, Szentgyörgyről a Csipikések az elsők. A gyermeknap vendégvárással telik – mondja. Amúgy szoktak kirándulni, a Román-hegy a kedvenc helyük. Egyetlen alkalmat sem mulasztanak el, hogy tudásukat megmutassák, szinte minden rendezvényen fellépnek – meséli.
A nagycsoport Papp Márta óvónő vezetésével a Comenius Általános Iskola melletti napközi otthonban tanul. Táncot gyakorolnak, készülnek a Tágasságot nekünk is, ha kicsik vagyunk is találkozóra. A felső-háromszéki óvodáscsoportokat tömörítő Manócska műhely szervezi, az idei helyszín Kézdialmás. Népi játékokkal, tánccal szórakoznak, hagyományokat ápolnak – ismerteti röviden a találkozó lényegét.
Az óvodát ’95-ben újították fel, egy évvel később vette fel a Pinocchio nevet. A játszótér három éve épült. Kezdetben községi játszótérnek szánták, de bebizonyosodott, ha felügyelet nélkül bármikor bárki használhatja, hamar tönkremegy. Így most csupán az óvodások birtokolják. De az óvodán kívüliek sem maradtak grund nélkül, a községben van nyilvános játszótér is. Ha minden jól megy, hamarosan megint teljes felújítás kezdődik a Pinocchio óvodában – meséli Papp Márta.
Az óra ketyeg, az óvoda melletti templom tornyában delet zúgnak a harangok. Berecki anyukák, apukák jönnek, viszik haza az apróságokat. Nem akarnak kíváncsinak tűnni, de egymás között, az óvónőktől is érdeklődnek: honnan ez a sok vendég?
A szentgyörgyiek a búcsúzásnál felvetik: a bereckiek is látogassanak el a Csipike óvodába! Senki nem mond nemet. Ősszel talán sor kerül a viszontlátogatásra. Még jobban megismerhetnék egymást a gyerekek, pedagógusok, tapasztalatok cserélődhetnek. Ki tudja, életre szóló barátságok kezdete is lehet egy-egy hasonló találkozó.

A berecki gyors fénykora és hanyatlása
Bereckben indulás előtt a vonatvezetővel beszélgetünk. Szabó János a becsületes neve, de mindenki Süsünek becézi. Száz gyerekkel száguldó vonat vezetőjének ennél találóbb nevet kitalálni sem lehetett volna. Huszonhárom éves kora óta vezet vonatot, most 62. évét tapossa. Jól emlékszik még a berecki gyors fénykorára. Ez a rendszerváltás előtti és azt követő évekre tehető. Volt utas bőven, s a teherszállító szerelvények is sűrűn közlekedtek. Akkoriban az imecsfalvi állomásról kéthetente legalább három szerelvény indult kőolajjal megrakva, mára alig pár vagon a havi teljesítmény. A 90-es évek közepére holtpontra jutott a teherszállítás. Öröm az ürömben, az akkori, emlékezetesen nagy széldöntés juttatta lélegzethez a teherszállítást. Erdők utaztak akkoriban vonattal az ország és a világ minden tája felé.

Párizst is látta
A Sepsiszentgyörgy–Bereck vonal hossza 66,2 km, a vonat 18-szor áll meg. 1891-ben ért a sínpár Kézdivásárhelyre, és csak 1907-ben Bereckbe. Mostani állapota, ha nem is kitűnő, de kielégítő. Sepsiszentgyörgy és Kovászna között a legnagyobb megengedett sebesség 50 km/óra, onnan Kézdivásárhelyig 60 km/óra, tovább Bereckig csupán 40 km/óra. Bezzeg régen ez 80 km/óra volt. Szigorúan be kell tartani a sebességkorlátozást, a vonaton műszerek rögzítenek minden utazási adatot. A szerelvény – amely valójában úgynevezett húzófejből és egy vagonból áll – Franciaországból érkezett, 2008 előtt Párizs környékén teljesített szolgálatot. Francia befektetők magánosították a berecki szárnyvonalat, ők hozták a nálunk korszerűnek számító vonatokat (később hazai kezekbe került a vonal). 120 km/óra a végsebességük. Naponta hat pár szerelvény jár a sínpáron. Kisebb megállókban fél percet állnak, Kézdin és Kovásznán többet, ott "keresztre mennek", találkoznak a szembejövő szerelvényekkel. Jó­val kevesebbet fogyasztanak a korábbi böhöm nagy dízel mozdonyoknál, gazdaságosabban kihasználhatóak, s az utóbbi időben, úgy látszik, egyre többen utaznak a berecki gyorssal. Az ingázó iskolásoknak is jól jön, a havi vonatbérlet felébe sem kerül az autóbuszbérletnek.
Érdekes adatok, míg Süsü mesél, hamar telik az idő. A gyerekek újra beszálltak, de mintha csillapodott volna virgoncságuk. Az utazás izgalma, a berecki erős levegő meghúzta őket. Sokan Szentgyörgyig aludtak, mások álmosan pislogtak az elsuhanó tájra. Délután négy órára értünk vissza az indulóponthoz. A szülők újra ott tolonganak a peronon. Integetnek, könnyeznek, fényképeznek. Mintha megállt volna az idő, s itt toporognának a reggeli indulás óta...