Svájci bankok trezorjaiban és névtelen számláin feltételezések szerint legalább 150 milliárd euró pihen. Egy részük a német adóhatóság elől elrejtett feketepénz, egy részük Németországból illegálisan kimentett magánvagyon. Kellemetlen teher a két állam közti viszonyban.
Megegyeztek: Wolfgang Schäuble német és Hans-Rudolf Merz svájci pénzügyminiszter az aláírás után
A minap Svájc és Németország kényes kapcsolatának problémáját sikerült részben áthidalnia Hans-Rudolf Merznek, az azóta hivatalából távozott svájci pénzügyminiszternek és német kollégájának, Wolfgang Schäublénak. A kompromisszumra tökéletesen illik a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt szólás. A nemzet és a polgárok függetlenségét történelmi hagyományként védelmező alpesi ország ugyanis sikerrel védte meg a helvét szabadságeszme híres pillérét, a banktitok elvét. Németország pedig megtette az első komoly lépést annak a vádnak a megcáfolására, hogy illegális úton, CD-kre rögzített, ellopott információk megvásárlásával igyekszik leleplezni és felelősségre vonni a német adókerülőket.
A Bern és Berlin közti megállapodás két síkon fut: vonatkozik a tetemes idő óta svájci bankokban elrejtett magánvagyonokra és a német adóhivatalok elől elrejtett feketepénzekre. A svájci hatóságok kártalanítási adót fognak kivetni a bankokban meghúzódó összegekre, és azt átutalják a német államkasszának. A tulajdonosok nevét és bankszámláját azonban a továbbiakban is titok fedi.
Egyelőre tisztázatlan a több mint százezer polgárt érintő adókulcs mértéke, de előreláthatólag 25 és 35 százalék között mozog majd. Az adóból nem hivatalos felmérés szerint 30 milliárd euró folyhat be a berlini büdzsébe. Ennyi a számlatulajdonosok névtelenségét szavatoló banktitok ára. Svájc pedig a jövőben hivatalos úton is segíti a német nyomozókat: adócsalás megalapozott gyanúja esetén a svájciak kiadják a németországi befektetők adatait.
Ezzel a megoldással Svájc megúszta, hogy felkerüljön a gazdasági világszervezet, az OECD feketelistájára, és némileg sikerült feledtetni a helvét és német viszonyra jellemző súrlódásokat. A négy hivatalos nyelvet (német, francia, olasz, rétoromán) ápoló alpesi ország a világ egyik leggazdagabb állama. Kemény pénzegységével, semlegességéből fakadó függetlenségével, népszavazásokkal működő demokratikus államrendjével, polgárainak józan életfelfogásával különlegesség Európa közepén. Északi szomszédjához fűződő kapcsolatait mégis rendre az óvatos bizalmatlanság hatja át.
Már a többség használta német nyelv megítélése is ellentétet vált ki. Anyanyelvnek mondható a svájciak beszélte dütsch? Vagy csupán a germán deutsch egyik dialektusa? Vonatkoztatható a németekre is a svájci Néppárt tiltakozása a külföldiek befogadása ellen? A jó szomszédságnak a svájciak a közelmúltban azzal a politikai megállapítással adtak fricskát, hogy ők a hiteles demokraták, mivel népszavazással utasították el további minaretek építését, miközben a németek csak vajúdnak a multikulturális problémákon.
A helvétek egy dologban viszont egyetértenek: meggyőződésük, a Svájcban elrejtett német pénzek adócsavarját nem szabad túlzottan meghúzni, mert félő, hogy a milliárdok tulajdonosai elvándorolnak Szingapúrba vagy Hongkongba. És ez a pénzügyi emigráció egyik országnak sem használna.
(a hetivalasz.hu nyomán)
