Nagyajta szülötte, száztizenöt évvel ezelőtt, a magyar ezredéves ünnepségek idején, 1896-ban látta meg a napvilágot. Újságíró, költő. Iskoláit Erzsébetvároson végezte, 1921-től Kolozsváron újságíró.
1924-ben a magát független politikai napilapnak nevező Népújság felelős szerkesztője, majd a Temesvári Hírlap és a Brassói Lapok munkatársa. 1940-ben a Keleti Újság szerkesztője lett. Költőként a Napkeletben (1920–22), majd 1923-ban a Tizenegyek antológiájában jelentkezett (Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy erdélyi fiatal írótól, Kolozsvár, 1923) Dobai István, Jakab Géza, br. Kemény János, Maksay Albert, Mihály László, Kacsóh Sándor, Szent-Iványi Sándor, Tamási Áron, Balázs Ferenc és Jancsó Béla társaságában. Az Erdélyi Helikon munkatársa és a Kemény Zsigmond Társaság tagja lett. Két önálló verseskötete jelent meg: Bort, búzát, békességet (Temesvár, 1926) és Valaki, ismeretlen (Kolozsvár, 1942). "Népolvasmánynak" szánt elbeszéléseket és regényeket is írt. Utóbbiak – Huszár Emillel közösen – Brassóban jelentek meg a Kőkereszt című kötetben (1934). Jelen volt 1929-ben Benedek Elek kisbaconi temetésén, nem kisebb személyiségekkel emelték a gyászkocsiba Elek apó és felesége, Mari asszony koporsóját, mint Tamási Áron, Nyirő József, Tompa László, Zágoni István, Farczádi Áron. 1947. október 6-án halt meg Budapesten. Síremlékéről nincs tudomásunk.
