Az emlékműépítést nem fejezték be, a kőelemek közti hézagolás – a fugázás – elmaradt, miként a közvetlen környezet felújítása is. A téma annál is inkább érdekel, mert Málnásfürdő nem éppen előnyös változásairól vészjósló hírek keringenek: szétrohadt, leromlott, valamikor Kárpát-medencei hírű fürdőmedencékről és gyógyvizekről, svájci típusú villákról és a tömeges bevándorlás után kialakuló demográfiai változásokról.
A feliratot olvasom: A MAGYAR HONFOGLALÁS 1000 ÉVES EMLÉKÉRE 896–1996
Az emlékmű körül nincs friss virág, de a kiváló kőfaragó mesterekre valló munka így is szép, s a bronzturul is valamelyik jó nevű szobrász munkája. Fotókat készítek, és mikor szállnék be a kocsiba, rápillantok a moldvai középkori kolostorokra emlékeztető templomra. Ez nem hagymakupolás, de a legújabb kori honfoglalás emlékműve.
Közelebb megyek, hogy a külső falképek szentjeit azonosíthassam. Megdöbbenve látom, hogy ezek a szentek a Horea, Cloşca és Crişan névre hallgató lázadó vezérek, akik után a Nyugati Szigethegység környékén a felkelés során legyilkolt idős magyar férfiak, nők és gyermekek tömegsírjai maradtak. Ezek a "szentek" a mi szemünkben gyilkos martalócok, bármit is írnak róluk a történelemkönyvek. Ezt, az iskolai oktatás révén, akár meg is szokhattuk. De hogy a szentek templomi koszorújába is bekerüljenek, ez már sok. Bár van olyan vélemény is, hogy kinek-kinek olyan szentjei vannak, amilyeneket megérdemel.
Mikor a turulos honfoglalást és ezt az újabbat egymás mellett látom, beleborzongok a felismerésbe: két egymáshoz közeli jelkép került közszemlére. Azt is sugallhatják, hogy honnan jöttünk, mikor jöttünk, és merre tartunk. De tanulságosak is ezek a honfoglalásokat szemléltető szimbólumok. A jó ízlés és a szépérzék azt a gondolatot erősítse bennünk, hogy mi csak maradjunk meg az erdélyi templomok falán látható Szent László-legendakör és társai ép vagy töredékeiben a közemlékezetben megmaradt jelképeinél, s az ízléstelen szentcsinálást hagyjuk másra.