Ciprus törökök által megszállt északi részét és a déli szabad köztársaságot összesen hét határátkelő köti össze. A zöld vonalnak nevezett elválasztó sáv – amely 1974 óta a kis földközi-tengeri sziget egészén végigvonul – valójában egy ENSZ által felügyelt zóna, ahol számos település áll üresen. A ciprusi görögök mégis rendszeresen megválasztják azokat a polgármestereket is, akiknek városa a senki földjére esik.
Famaguszta, a sziget keleti partján fekvő város a török megszállásig virágzó görög kikötő és felkapott idegenforgalmi célpont volt, számos görög és római régészeti lelőhellyel, gótikus műemlékekkel, homokos tengerparttal. Ma a világ közvéleménye szellemvárosként ismeri: 45 000 lakosa a török bevonulás idején elmenekült. Ortodox templomai kifosztva állnak vagy mecsetként működnek. Az akkor épült lakótömböket a határt jelentő kerítések mögül most is jól lehet látni: állítólag a lakásokban minden úgy maradt, ahogy azt a menekülés idején a görögök hátrahagyták. A város híres futballcsapata, az Anortosis Famagusta Football Club – amely 2008–2009-ben ciprusi klubként elsőként indulhatott az UEFA-kupában – szintén "száműzetésben" működik.
Alexisz Galanosz, a szellemváros első embere Nicosia egy magas irodaházában dolgozik, itt rendezte be polgármesteri irodáját. Galanosz törvényes úton megválasztott vezetője a török részen rekedt városnak, tisztét a 2007-es helyhatósági választásokon nyerte. A politikus Cambridge-ben végzett egyetemet, Ciprusra visszatérve segédkezett a jobbközép Diko párt megalapításánál, majd később képviselőházi elnökké választották. Ma csak a helyi politikának, vagyis városa visszaszerzésének él.
A meglehetősen paradox helyzet számára mindennapos: ideje egy részét reklámszervezéssel tölti, vagyis minden fórumot megragad arra, hogy Famaguszta lehetetlen helyzetével megismertesse a közvéleményt. Áprilisban éppen Budapesten járt egy fotókiállítással.
Elmondása szerint a Famagusztából elszármazottak nagyon összetartóak: minden nyáron fesztivált rendeznek a város közelében, görög földön. Itt filmekkel, versekkel, előadásokkal elevenítik fel az egykori famagusztai mindennapokat. Mégis úgy érzi, még görög ciprusi földön is másodrendű polgárok a famagusztaiak – egyfajta hazai menekültek, akik soha nem tudnak igazán beilleszkedni.
A polgármester családjának annak idején kekszgyára volt a városban, amelyet ma törökök működtetnek; emiatt bírósági eljárás folyik kártérítési igénnyel. Ilyen történetekben bővelkedik a sziget: nemzetközi bírósági fórumokon néhány perben ugyan született már precedensértékű ítélet, mégis kevés az esély, hogy ezeknek érvényt lehet szerezni.
"Nem vagyunk felkészülve a felejtésre" – mondja határozottan Galanosz, hangsúlyozva: Törökország hiába vár az uniós csatlakozásra, ha megszállva tartja Ciprus északi részét. Személy szerint nagy hibának tartja, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez Brüsszel nem szabta feltételként a török megszállók kivonulását Ciprusról. Egyúttal neheztel az Európai Unióra, mert szerinte több érzékenységet kellene tanúsítania a határkérdésben. Mint mondja, az EU mindig az ENSZ mögé bújik, amikor a rendezés kerül előtérbe. A megkeseredett városvezető a törököket az alábbi kérdéssel szembesíti: EU-csatlakozás vagy civilizációk harca?
A ciprusi határzónába, így Famagusztába és számos faluba civilek nem léphetnek be. Mindazonáltal a török–görög kapcsolatok enyhülését jelzi, hogy három évvel ezelőtt épp Nicosia forgalmas bevásárlóutcáján nyílt határátkelő. Az uniós területről átmerészkedő kíváncsi turistákból egyelőre csak a török kereskedők és vendéglátósok húznak hasznot – Famaguszta és társai ma is szellemvárosok.
