Néhány hete Németh Zsolt magyar külügyminisztériumi államtitkár – egyebekben a romániai és az erdélyi helyzet egyik legjobb magyar ismerője – kijelentette, hogy százötven esztendeje nem volt ilyen jó a magyar–román viszony, ennyire felhőtlen a két ország kapcsolata. Kiderült, kár az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik.
Azóta ugyanis történt egy és más, a Dâmboviţa partján fortyogni kezdtek a levantei politika boszorkányüstjei. Először az uniós székelyföldi iroda megnyitásával kezdődtek a jellegzetes román hazaféltés vádaskodásokkal vegyes sirámai, aztán a nyolc mamutmegye létrehozásának a terve, s az a tény, hogy az RMDSZ ezt nem támogatta, nehéz helyzetbe hozva koalíciós partnerét, végképp kiverte a biztosítékot. Újra felharsant a magyarellenes népdalkórus, amihez fogható az első Har-Kov-jelentések óta televíziókban nem hangzott el, az ember csak kapkodta a fejét: valóban, különben normális, jó képességű román politikusok és hírmagyarázók, politológusok ténylegesen el is hiszik, amit állítanak, hogy a székelyföldi autonómia egyre inkább az illúziók ködébe vesző terve befolyásolhatja a magyar–román országközi kapcsolatokat, és Románia megcsonkításához vezethet?! Minden vád, amit az elmúlt évtizedekben nemzetféltő történészek és politikusok kiejtettek a szájukon, ismét elhangzott, az ellenérvekre nem voltak kíváncsiak, ahogy mondani szokás, fáradhatatlanul fújták a magukét, mutatva, hogy a kívülről néhány hete még felhőtlennek tűnő magyar–román viszonyt milyen kényes egyensúly jellemzi, s hogy a magyarság puszta jelenléte, a székelyföldi autonómia puszta terve mennyire idegesíti a haza féltőit.
Pedig amúgy lenne Romániában a magyar galuskán – ami állandóan egyesek torkán akad –, az ország területi újraelosztásán s az alkotmány megváltoztatásán kívül éppen elég baj, ami azt illeti. Az ország népessége csökken, a lakosság nagy része elszegényedik, az infláció elszabadulóban, az árak emelkednek, a kormány képtelen kezelni a növekedő korrupciót... Soroljuk még?
De ez mind nem számít, a lényeg most az, hogy fújni kell a veszély trombitáit, hiszen a magyarok soha nem mondtak le Nagy-Magyarországról, és Erdély újra veszélyben van. "Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm" – skandálták a tüntetők jó húsz esztendeje, bár akkor is kérdéses volt, ha előbb meghalnak, hogyan harcolnak. Azt hittük, az ilyesmi már végképp a múlté. Hát nem. A fantomok feléledtek megint. Sárkány alszik velünk...
