Több éve annak, hogy felkerestük az egykoron Kisborosnyóhoz tartozó Nagypatakot – mely most önálló község – és az ott élő magyar ajkúakat. Azóta sok víz lefolyt az itt eredő Nagypatakon, melynek nevét a falu is örökölte, s ahol ma már egyre kevesebb nemzettársunk él. Akárcsak Dobollópatakon, a telefonkönyvben szereplő, magyarosan hangzó családnevek jelzik, hogy nem magyarok. Sok vezetéknév már csak emlék: többen elhaltak, mások a beolvadás szigorú törvényei szerint felszívódtak. De Nagypatak még mindig felmutat érdeklődésünkre számot tartó értékeket.
A kevés is érték
Gheorghe Avram nagypataki polgármesterrel negyedszázada az ásványok és a kőzetek kapcsán ismerjük egymást. A Hammas-hágó északra néző lábai alatt elterülő községnek a legutolsó népszámláláskor 1177 lakosa volt, ebből 13 személy magyarnak, kevéssel több pedig cigánynak vallotta magát. A lakosság túlnyomó többsége román nemzetiségű. Az idősebb emberöltő beszéli nyelvünket, mi több, számosan – földjük révén – "bebírnak" Kisborosnyóra.
– A magyar eredetű falusfelek többnyire vegyes házasságban élnek nálunk – tájékoztatott a polgármester, miként nevükből is érezni: Bularca Katalin, Bularca Margit...
A község eléggé szűkszavú honlapja sem árul el sokkal többet: "a település lakói azoknak a román jobbágyoknak és zselléreknek leszármazottai, akiknek őseit a szomszédos kisborosnyói gazdagabb magyar földbirtokosok hozták erre a vidékre, a legkülönbözőbb munkák elvégzése céljából. Lakói állattenyésztésből és mezőgazdasági termények termesztéséből élnek." Nem könnyű itt sem az élet, mert a települést félkörben erdővel borított hegyek övezik, a talaj a leggyengébbek közé tartozik. Többet ér az erdő annak, aki dolgozhat benne, a hegyi kaszáló is, mert a jó minőségű szénának-sarjúnak van keletje őszi és téli időben. Miközben a telefonkönyvbe bejegyzett magyaros hangzású vezetékneveket böngészgetjük (Abraham, Demeter, Gábor, Illes, Jager, Kocskodár János, Koszti, Lazar, Nagy, Pásztor, Szabo), a polgármester a máról beszélt.
– 2000-től vezetem az önálló községet, amely azelőtt Bárkányhoz tartozott. Jelenleg két nagyobb beruházás befejezése a fő gondunk. Az egyik az iskola földrengés viselte épületének felújítása, két teremmel való bővítése és a melléje tervezett sportterem befejezése. Kialakulóban egy multifunkcionális terem is, ami régi vágya a községvezetésnek. Négy más pályázatot is benyújtottunk – ivóvíz- és szennyvízhálózat, derítőállomás kiépítésére, a kultúrotthon felújítására –, de az elbírálásra még várni kell. Nagypatakot egyrészt a Bodzaforduló felé tartó műút miatt emlegetik elzárt és ismeretlen településnek, sajnos, a megyei rangú műút aszfaltozása évtizedek óta várat magára. Ígéretet kaptunk a megyei tanács elnökétől, és reméljük, hogy a közeljövőben megoldódik a kérdés. A tetőn túl a Bodzavidék szép tájképi értékkel rendelkezik, kár volna nem megismerni azt a vidéket is, ennek azonban feltétele az aszfalt. Hat kilométer aszfalt nélküli, leromlott makadámút vár korszerűsítésre. A hágó magasságában épült meg a Keresztelő Szent János nevét viselő ortodox kolostor, amit jobbára nem is ismer a turisztikai mozgalom. Kis létszámú település vagyunk, de mi a kevésből is előre tudunk lépni, mert akarjuk, s az akarat nagy erő: nálunk a kevés is érték...
Régi és új metamorfózis
Nem igaz, hogy az egymást követő politikai rendszerváltások idején felhőtlen lett volna itt az élet, mert a falu feletti Hammas-hágón meghúzott egykori országhatár, amely Nagypatakot Észak-Erdélyhez csatolta, egy ideig etnikai kommentárokat is szült, ezek azonban feledésbe merültek, miként azt Damó Gyula kisborosnyói nyugalmazott tanító és helytörténész elmondta.
– A két falu lakossága közötti viszony jó – nyilatkozta Damó. – A XVIII. század elején az idevaló földbirtokosok valóban két-három román családot telepítettek be, akik a falu déli részén, az ún. Oláhszer utcában laktak. Ezt az utcát ma is így nevezik, és most is él itt egy román család. A legelők és az erdők közelébe lassan áttelepedett és letelepedett román lakosság lakóteleppé szerveződött, aminek – mert a Nagy patak fejében alakult ki – Nagypatak lett a neve. Az új és lélekszámban egyre növekedő lakosság pásztorkodással, kosár- és seprűkötéssel foglalkozott, szorgalmas népnek bizonyult. Az utóbbiakat még a múlt század közepén is kalányosoknak nevezték. Gheorghe Avram polgármester úrral kimondottan akadálymentes a viszonyunk, mert az 1989-es rendszerváltás utáni időkben a közbirtokossági és iskolai kapcsolatok is közös cselekvésre köteleztek mindkettőnket. Nagypatakon már a XVIII. század végén ortodox felekezeti iskola alakult, tanítója Todor Aldea volt. A tanítási nyelv 1918-ig a magyar volt. Az iskola 1874-ben épült, ahol Sorbán Miklós 18 éves fiatalember esperesi engedéllyel megkezdte a tanítást. Őt követte Pap Lajos okleveles tanító, majd Popovics György, amikor az iskolaszéki elnök Popovics Mihály görögkeleti lelkész volt. Mindezt Berecz Gyula írta le a Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek története című munkájában.
– Kisborosnyónak és Nagypataknak közös az erdő-közbirtokossága, ami történelmi hagyomány. Ez a magyarázata annak, hogy a birtokosság vezetőségének két nagypataki személy is tagja. A hat hektárra terjedő iskolaerdő is a közbirtokosság részeként működött, s mivel a monarchia idején a nagypataki iskola a kisborosnyói testvérintézménye volt, az iskolaerdő hozadékára is igényt tartott a nagypataki községvezetés, kérték, hogy osszuk kétfelé – mondta Nagy Sándor, a kisborosnyói erdő-közbirtokosság vezetőségi tagja, jelenleg pénztáros. – Nincs értelme a keveset még kétfelé osztani, egyeztünk meg, mi arányos értékben tűzifával segítettük a nagypataki iskolát.
E sorok írója áldott emlékű tiszteletes, Nagy Lajos néhai nagyborosnyói református lelkipásztor társaságában látogatta meg a nagypataki görögkeleti templomot, tanulmányoztuk a harangokat, az egyiknek magyar, a másiknak kétnyelvű, magyar–román felirata van. Kiderült, hogy az 1763-ban öntött harang a rövid ideig Árkoson működő Lakatos Mihály, eddig ismeretlen mester munkája, az 1820-ban öntött harangot pedig a sepsiszentgyörgyi Kiss János Olt utcai műhelyében öntötték a templom védőszentjeinek, Gábor és Mihály arkangyaloknak a tiszteletére. A templom 1793-ban épült. Belsejét XIX. századi szentképek, ikonok díszítik.
Ikon és készítője, Gheorghe Avram
– Gyerekkorom óta művelem a szakrális jellegű festést. Miniatűr ikonokat festek, helyezek el a legkülönbözőbb tárgyakra: kövekre, ásványokra, taplógombára és csiszolt fadarabra, mindenre, ami számomra úgymond felajánlja magát, kínálja azt a felületet, ahová festeni lehet. Külföldre menő barátaim, ha azt kérdik, hogy mit hozzanak, mindenkinek azt mondom, hogy egy darab különleges követ – mesélte Gheorghe Avram.
Javasoltuk a polgármesternek, hogy helyezzék higiénikus foglalatba a két ismert nagypataki büdös vizet, mindkettő turistaútvonal mellett tör a felszínre, érdekesség, lúgos kémhatása miatt a savtúltengéses betegek ivókúráját szolgálná.
Nagypatak környéke általános érdeklődésre számot tartó értékekkel rendelkezik. Nemcsak a bemutatott épített örökség számíthat látogatóra, hanem a természeti kincsek, a nép körében, románok és magyarok szájhagyományában élő, rendkívül gazdag hiedelemvilág. Orbán Balázs háromszéki útján Nagypatakra is ellátogatott, és azt írja, hogy a nagypataki románok megtartották nemzeti öltözetüket. "A férfiak arasznyi széles és bőrrel cifrán kivarrt gyüszüt (derékövet) viselnek, hozzá csinos hímzett mellényt, s nagy széles karimájú kalapot vagy kucsmát. A nők öltözete valójában gyönyörű, némileg hasonlít a kovásznaihoz... de ők fotát viselnek. Ez egy virágosan szőtt szőrkelme, mely egy darabból van... Fejékül a menyecskék, fehér kendőből kötnek kis kacér turbánkát, a leányok pedig félrefont s virággal ékített hajukkal tekerik körül a fejüket. Köznap bocskort, de ünnepnapokon, sárga kordován csizmát viselnek." Mint megtudtuk, az eredeti népviselet darabjai inkább a külső kárpáti övezetére hasonlítanak, és nem tűnt el teljesen, ünnepi alkalmakkor, főleg kulturális rendezvényeken fel-fel öltik magukra a helybeliek.
A Büdösvíz-forrás Albert Levente felvételei
Élő kincs a hegyek között
Nagypatak utolsó házai már a Bodzafordulói hegyek szívében fekszenek. Ahol a Gyökeres és a Baglyos patakok összetalálkoznak, a közrefogott háromszögben kúp alakú, meredek lejtőjű sziklás hegy emelkedik, neve Várnica. Tetejéről messze el lehet látni. A helybeliek ma is úgy tartják, hogy a hegy tetejét vár koronázta, s az ide tartó régi út neve Vár útja. Mindenképpen a környékbeliek rejtőzködőhelye lehetett, a hegy tetején egy sarló alakú nyaksáncot véltünk felfedezni. Demeter István helybeli lakos elmondta, ott soha senki nem ásott, azt a helyet nem keresi senki. Nincs ott semmi kincs. Nagyobb kincs a büdös gyógyvíz, ami elhanyagolt állapotban leledzik, és nem gondozza senki.
Néhai Gheorghe Anghel bácsi – aki magyarul is jól beszélt, egyébként Angyal Gyurinak nevezte magát, és elmondta, hogy ő még Nagypatakon magyar iskolában tanult – a következőket mesélte: a hegyen volt egy vár, óriások építették, és a régiek azt mondták, hogy az óriások a Regátba jártak puliszkalisztért, mert ott sok kukorica terem. Főzőfazekuk ott volt a Várnica-hegy tetején. A várnicai óriásnak temérdek kincse volt, s azt a hegy gyomrában lévő pincében rejtette el. (Gheorghe Anghel lánya, Reveica el is vezetett a Várnica oldalába, hogy megnézzük az ott emlegetett "ablaksziklát.") Ez a kincses alagút bejárata, ajtaja minden hetedik évben egyszer megnyílik, s aki akkor éppen itt tartózkodik, bejuthat a várnicai kincses kamrába. A bejáratot két fekete kecske őrzi. Vigyázni kell, mert amikor azok mekegni kezdenek, az ajtó becsukódik, és kincskereső bent leli halálát...
A Várnicáról tündérszép helyekre juthat a látogató. A sárga ponttal jelölt turistaösvényen indulva bő hozamú édesvízforráshoz érünk, ennek neve Várnica-forrása. Az ösvény a Macskás-hegyre tart, és azt követve kiérünk a Bodzafordulói-hegység legmagasabb pontjára, az 1012 m magas Szeredő-ponkra. Itt piros kereszttel jelölt ösvényen déli irányban Szacsvára, északi irányban pedig a Nyéni-hágóra (Pasul Predeluş) jutunk.
