Vizsgák után a jó választás a döntő Fotó: Albert Levente

Fontosabb a papír?
Kiss Imre: Minden iskola, oktatási intézmény jól meghatározott szerepet tölt be egy szűkebb vagy tágabb közösségben: kultúraformáló, identitástudatot alakító és megőrző, valamint értékközvetítő. A kisebbségi oktatásban különösen nagy gondot kell fordítani mindegyikre. A szakoktatási intézményeknek még közösség-kiszolgáló szerepük is van, hisz egy adott szakintézmény tartópillére környezete szociális és gazdasági struktúrájának is. Míg az elméleti középiskolák arra törekszenek, hogy miden diákjuk egyetemen szerezzen magas szintű képzést, addig egy szakképző intézménynek azt a közösséget, régiót kellene ellátnia szakemberrel, amely a fenntarthatóságát biztosítja.
– Csakhogy a jelenlegi szakképzés egy olyan hibridállapotú oktatási forma, amely sem magas szintű elméleti tudás, sem gyakorlati tapasztalat szerzésére nem alkalmas. A kilencedikes felvételin a diákok maradékelv alapján jutnak be ide: vagy eleve a leggyengébbek jelentkeznek, vagy azokat írják be, akik máshonnan kihullnak. A jelenlegi hatalom mégis érettségi diplomát kíván adni mindenki kezébe, ezért megszüntette a korábban jól működő inasképzőket, szakiskolákat, és csak szaklíceumok működhetnek, amelyek nem tudnak kellő gyakorlati felkészülést biztosítani. Úgy tűnik, a papírszerzés fontosabb a tudásnál?
– Úgy látom, hogy az egyetemeknél kell keresni a probléma gyökerét. Jelenleg a végzősök talán száz százalékának lehetősége van egyetemen folytatni tanulmányaikat. Régebb többszörös túljelentkezés volt a felsőoktatási intézményekben, most ajánlják magukat. Ez olyan kísértés, ami ahhoz vezet, a diákok inkább vállalják azt, hogy túlképzettekké váljanak, legyen meg az oklevelük. Ez egyfajta biztonságérzetet ad nekik és a szülőknek is, mert azt mondják, akinek nincs papírja, az nem is tud érvényesülni manapság. A túlképzettséget akkor is vállalják, ha képzettségüknek nem megfelelő munkahelyet találnak.
– Ez amiatt is furcsa, mert a szülők komoly anyagi gondokkal szembesülnek, mégis sokan fizetnek tandíjat bukdácsoló gyermekeiknek.
– A munkahelyen ellenben nem elég a diploma, tudásra is szükség van. Nem csak elbukdácsolni kellene érettségiig, majd azután az egyetemen is. El lehet gondolkodni: hol csúsznak el a gyermekek? A szakoktatásban szerzett tapasztalataink szerint olyan diákok is eljutnak a kilencedik osztályig, akik szinte írástudatlanok, nem beszélve matematikai készségeikről. De ezeket a gyermekeket is el kell juttatni az érettségiig. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy mit tudnak tenni a tanárok, milyen hozzáadott értéket tudnak felmutatni négy év után. Ez óriási erőfeszítés, jóval nagyobb a tanárok részéről egy négyes-ötös osztályzatú diákot felhozni hatosra, mit egy jó iskolában tanuló diákot nyolc-hatvanról kilenc-tízre. A tanulók egy részében nagyfokú az érdektelenség, motiválatlanság, nincs sikerélményük. Úgy kell legyúrni a tananyagot, mint ahogy a libát tömik. Ez nem csak a szakközépiskolára érvényes, hisz az elméleti líceumokban is vannak ugyanolyan gyenge osztályok, mint nálunk, igaz, ott jóval kevesebb. Egyre szigorítják az érettségit, mert tudják, hogy felületes tudással rendelkeznek a diákok, és vizsga után szabad az út az egyetemek felé.

Bukdácsolás egyetemen is
– Középiskolában éppúgy elkallódhatnak a diákok, mint általános iskolában. Nincs recept arra, hogy ki hol marad le, de egyértelmű: nemcsak diákból akad sokféle, hanem tanárból is.
– Vitathatatlan, hogy ami történik az oktatásban, az visszaköszön a társadalomban. Ha a négyes-ötös diák bejutott középiskolába, valahogy leérettségizett, majd bejutott egyetemre, és valahogy azt is elvégezte. Nem változott meg, ugyanazokkal a módszerekkel bukdácsolt végig, megszerezte a diplomát, és így ugyanazok az iskolába is visszakerülnek tanítani. Egy adott pillanatban előfordul, hogy egy iskola tantestületében sokan vannak azok közül, akik végigbukdácsolták az iskolát és az egyetemet. Vajon változtak ezek az emberek? Hozzáállásuk változott? Maga a mentalitás került vissza az iskolába.
– Ez sajnos nem újdonság, de mit lehet tenni? Szinte folyamatosan tartanak képzéseket, a tanítók, óvónők fel is használják az ott szerzett tapasztalataikat, de egyes tanárok mintha csak a kreditpontokért mennének el ezekre a továbbképzőkre.
– Aki ezt a pályát választja, tudnia kell, hogy attól a pillanattól, mihelyt kilép az egyetem kapuján, ő pedagógus. Csakhogy, sajnos, nem történik pedagógusképzés az egyetemeken. Kevés a gyakorlat, a friss végzős azzal szembesül, amikor bemegy az iskolába, hogy nem tudja, mihez kell kezdenie. A tanári pálya hivatás, nem szabad munkahelynek lennie. Aki eltökélte, hogy tanár lesz, annak szívvel-lélekkel kell ezt végeznie. Sajnos, nem sokan vannak, akik így tanítanak. Nem általános, de megállapított tény, hogy az idősebbeknél, mint minden szakmában, tapasztalható bizonyos kiégettség, a fiatalok többségéből pedig hiányzik a hivatástudat.

Alkalmazzanak az iskolák
– Megoldás lehetne a differenciált oktatás és vizsgáztatás?
– A differenciált oktatás többletköltséggel jár, hogy ezt a rendszer jelenleg nem engedi meg, ez részben gazdasági meggondolásokra vezethető vissza. Pedig jó megoldás lenne, mert azokban az osztályokban, ahol sok a lemaradó tanuló, lehetne csoportbontással tanítani bizonyos tantárgyakat legalább egy évig, felzárkóztatnák őket, és tizedik osztálytól tanulhatnának együtt. A differenciált érettségit minden törvénymódosító javaslat benyújtásakor kértük, mert nem tartjuk méltányosnak, hogy különböző felkészítésű iskolákban egyforma legyen az elvárás, de ezen nem sikerült változtatni.
– Remélhető-e, hogy amennyiben az iskolák fogják versenyvizsgáztatni és alkalmazni a pedagógusokat, akkor valóban szelekció lesz?
– Ez remélhetőleg így lesz. Én iskolaigazgatóként eléggé irigyeltem a magyarországi kollégáimat, amiért oda nem úgy állít be a pedagógus a tanév elején, hogy én vagyok az ilyen vagy olyan szakos tanár, hanem meghirdetik az állást, és iskolaszinten vizsgáztatnak, nyilván, az adott szabályokat figyelembe véve. Hogy nálunk ez gyakorlatilag hogyan valósítható meg, még nem látni, annál is inkább, mert jelenleg az iskolákban sok a töredékállás, és itt lesz a gond. Ha van 1,4 matematika katedrám, a törvénynek szabad kezet kellene adnia, hogy olyan tanárt alkalmazzak, aki az 1,4 normát elvállalja, és becsületesen el is végzi a munkáját. Természetesen, megfelelő javadalmazást kell kapnia ilyen esetben. Most arra köteleznek, hogy az összes egész norma fölötti órát le kell jelenteni a tanfelügyelőségnek, majd a megyei elosztáson adják oda a fennmaradt órákat valakinek, tőlünk függetlenül.
– A pedagógusszövetség mit tehet az oktatás minőségének javítása érdekében?
– A pedagógusszövetség közvetlenül a pedagógustársadalmat szolgálja, és közvetetten a diákokat. Azzal, hogy képzéseket szervez, ajánl, és lehetővé teszi, hogy minél több tanár vegyen részt ezeken, a diákokat is szolgálja, mert ők nyernek abból, ha a tanárok képezik magukat. Ugyanakkor az is igaz, minden tudás annyit ér, amennyit felhasználnak belőle. A tanár elmehet minden évben képzésre, de ha ez a tapasztalat nem kerül vissza a diákokhoz, akkor hiába volt minden ilyen irányú fáradozás.
– Mankót nem adhatunk a diákok és a szülők kezébe, hogy hová iratkozzanak a nyolcadikosok a hamarosan kezdődő felvételin, hol és mit tanuljanak a sikeresen érettségizők, egyáltalán kinek kell továbbtanulnia, kikre van azonnal szükség a munkaerőpiacon, de némi eligazítással még segíthetik őket a reálisan gondolkodók.
– Fel kellene mérni, illetve fel kellett volna mérni, hogy a jelenlegi munkaerőpiacnak valóban szüksége van-e ennyi magasan képzett munkaerőre. Mert úgy tűnik, főiskolai, egyetemi diplomával rendelkezők töltenek be nagyon sok olyan állást, amelyhez az érettségi oklevél is elegendő lenne, ugyanakkor hiányoznak a jó szakemberek. A szellemi munkavégzés felértékelődése a kétkezi tevékenységek leértékelődésével párhuzamosan valósult meg, sokak számára vonzóbb a végzettségi szintjük alatti szellemi munkavégzés, mint a jobban fizetett, de alacsonyabb presztízsű kétkezi munka.

Kérdezett: Fekete Réka