Rossz, ha kormányon maradnak, de még rosszabb, ha kilépnek – ez az egyértelmű következtetés vonható le az elnöki beszámolóból, hozzászólásokból. Megbízhatatlan kormányzati partnerük, a kiszámíthatatlan államelnöki javaslatok folyamatosan patthelyzetet teremtenek, de a nacionalista, magyarellenes retorikát felélesztő, szító ellenzék sem jelentene elfogadható megoldást. Az eltorzult, elkorcsosodott román politikai életben minden párt használni, kihasználni kívánja szövetségeseit és eltiporni ellenfeleit, nem életképesek a tisztességesnek tűnő alkuk, egyfolytában azt kell figyelni, melyik kanyarból tűnik elő a vonat, amely lesöpri a színtérről azt a politikai alakulatot, amely nem elég éber. Ezt termelte ki az elmúlt huszonegy esztendő, ezt erősítette fel az eltelt két év gazdasági válsága, s ennek a helyzetnek a kialakulásához bizony hozzájárult az RMDSZ is.
Ha maradnak, saját ultimátumukat rúgják fel, azt a látszatot keltik, majdnem mindenre hajlandóak a hatalomért, s partnerük, mely fontos helyzetekben ellenfélként viselkedik, ismét elhiheti, szinte bármit lenyomhat a magyar szövetség torkán. Ha karakán módon, önérzetesen továbbállnak, akkor kockáztatják, hogy egykettőre elfogadja a parlament a kivesézett kisebbségi törvényt, azt a módosítást, amely csak románul teszi lehetővé a földrajz és történelem oktatását, nem szólhatnak bele az új választási törvénybe, a közigazgatási átszervezésbe, az alkotmánymódosításba. Olyan döntések születhetnek, amelyek igen nehezen megszerzett jogokat érvénytelenítenek, hosszú időre meghatározhatják, akár meg is pecsételhetik az erdélyi magyarság sorsát; s bizony a szlovák példa is tanúság, utólag már mit sem ér a tiltakozás.
Sok érv elhangzott a szombati SZKT-n, hogy miért jobb kormányon maradniuk, az elveszíthető jogok visszatérő motívumként újra és újra jelentkeztek, de tulajdonképpen szó alig esett a közeli és távlati célokról. Az elmúlt napok közigazgatási átszervezési vitája, az azt megelőző székelyföldi brüsszeli iroda körüli botrány ismét megerősítette a területi autonómia nélkülözhetetlenségét. Huszonegy évvel a rendszerváltás után az RMDSZ a megszerzett jogok megőrzéséért óhajt továbbra is harcba szállni, a kis lépések politikáját kívánja folytatni, pedig e tempó botlásai, eredményei és következményei mára egyértelműek. Az asszimilált balkáni politizálás eszközeivel keresik a kiutat, amely a szövetség és vezetői számára túlélési lehetőséget teremthet, de nagy kérdés: szavatolja-e a magyarság megmaradását?