A Brassó megyei Keresztváron a magyarság, helyzetének gyökeres változásai folytán, a más nemzetiségű közösségekkel való együttélésnek új, a szomszédos székelyekétől merőben elütő formáit alakítja ki napjainkban. Van, aki úgy véli, ezért vált volna javukra a székely eredettudat, de mint láttuk, ezzel nem rendelkeznek. A székely szomszédság mindazonáltal nagy támasz számukra, de az alábbiakban másról lesz szó.
A református istenháza a Magyar utca közepén
Tény ugyanis, hogy Keresztváron nem csupán a magyarság mutatja a szórványosodás jeleit, hanem, amiről nehezebb beszélni, az országos többséghez tartozó etnikum helyi csoportja is alulmaradt már a demográfiai versenyben, és emiatt bizonyos vonatkozásokban visszaszorulóban. Nem hinném azonban, hogy szórvány jellegzetességeket kellene keresnünk helyzetében és esetében, hiszen pontosan fő vonásaiban megmaradt a domináns etnikum részének, és helyileg is bír a nyelvi, közigazgatási és hatalmi, sőt, gazdasági fölény sok összetevőjével. Kapcsolatai például a megyei és országos politikummal közvetlenebbek, mint a kisebbségnek számító magyarságnak vagy pláne a cigányságnak – de pontosan a romák népesedési robbanással felérő gyarapodásának tulajdoníthatóan korábbi pozícióiból nem egyet elveszített, illetve hamarosan kénytelen lesz feladni. Ez bizonyos egymásrautaltságot alakít ki az életmódban, értékrendben egymáshoz jóval közelebb álló két népcsoportban, a magyarok és románok közt, és ennek személyes kapcsolataikban, párválasztásukban is megmutatkoznak a következményei. A mi oldalunkról közelítve a kérdéshez, ebbe belelátni leginkább talán az egyházi-felekezeti élet felől lehet.
Villámcsapás fényénél
Amolyan előzetes ellentételezésül vessünk egy pillantást a nem is olyan távoli múlt néhány drámai eseményére, ahogy az egy tősgyökeres helyi lakos, Géczi György és felmenői életében jelentkezik egy történelmi villámcsapás fényénél. A ma 78 éves volt ingázó öntőmunkás sok falusfele pályájának tanuláságaiban osztozik. Évtizedekig a brassói iparban kereste kenyerét, s ebben életútja úgy hasonlít a metropolisz ötven kilométeres körzetében élő kortársai életéhez, mint egyik tojás a másikhoz. E körzetbe Háromszék ideeső sarka is beletartozott, míg a hetvenes években a sepsiszentgyörgyi ipar lábra nem kezdett kapni. Ennek ellenére sokan továbbra sem hagyták el a megszokott munkahelyet, számos székely kollégája vele egy időben, egyazon üzemből ment nyugdíjba a nyolcvanas-kilencvenes években. Pedig indulása egészen más irányú volt, szülei gazdasági iskolákba járatták Árkoson, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, de mire felnőtt, a gazdálkodás terveit keresztülhúzta a történelem. Családi emlékei közt akad egy olyan, melyről korábban négyszemközt tartotta tanácsosnak szólni:
– Mikor bemegy a temetőbe, szemben az első fekete márványkő a nagyapámé, rajta az elhalálozás dátuma, 1916. Nagyapám, Gábor Pál nagyobb gazda és bíró volt Keresztváron a világháborús román betörés idején, és egy román katonatiszt felszólította, térjen ki, és megmaradhat tisztségében. A családi hagyomány szerint azt felelte: ő élve nem! – mire a hídnál agyonlőtték.
A történetet különben nem a felhánytorgatás szándékával meséli el, hanem annak kapcsán, mit is jelentett a magyar kötődés a helyiek számára a múltban. Nagyapja tragédiáját mélyen megrázónak tartja. Hozzáteszi, "a hétfalusi csángók itt valamivel lennebb, a Tatrang mentén szintén magyarnak vallják magukat".
Kézen fogni őket
Gyerekkori és ifjúkori emlékeire térve elmondja, hogy a magyarok általában a két világháború közt még valamivel jobb módúak voltak, mint a románok, de a helyzet azóta megfordult. Ma a vagyoni állapot kritériuma, persze, nem a földbirtok. A téeszidőkben majd mindenki a brassói iparból élt, ma a ház és bennvaló, annak felszereltsége nyom többet a latban, meg az esetleg mezőgazdasági vagy másmilyen vállalkozás, ha van, és sorolja a pár – nem túl sok – magyar cégtulajdonos nevét. A szocializmusbeli anyagi nivellálódást követően ma úgy látja, anyagiakban a románság valamelyes fölénye érződik. A románság úgy jött fel, az utóbbi negyven évben. "Bár ha meghallgatja őket, ők ezt nem ismerik el" – fűzi hozzá felesége, Tóth Irén nyugalmazott tanítónő. Róla nemrég írta meg a Brassó megyei magyar sajtó, hogy szülei kérésére egy román kislányt annyira megtanított magyarul, hogy ma az Áprily Gimnáziumban folytatja tanulmányait. A kuriózumszámba menő eset, mint minden elszigetelt ellenpélda, érdekes reflexiókat ébreszthet. De az emlékező pedagógusnak a cigányokról is van megszívlelendő tanácsa:
– Régebb több volt a magyar cigány, hozzánk jártak a tagozatra. Akadt cigány gyerek, akit én küldtem el a fonodába, amikor végzett. Egy másikat, egy fiút megkérdeztem: mi szeretnél lenni? Hát asztalos. Megfogtam a kezét, és kimentem vele a brassói bútorgyárba. Meg lehet keresni, asztalos lett. Nekem fájt, mikor láttam, ha én most nem állok mellé, akkor más nem teszi meg. Mostanában is sokat gondolkodom azon, hogy a legtöbb ember nem ostoba, viszont otthonról nem kapja meg a megfelelő nevelést.
Ami a számarányokat illeti, a hivatalos és félhivatalos statisztikák némileg alátámasztják, amit férje hozzátesz:
– Hetven évvel ezelőtt, gyermekkoromban tucatnyi család ha volt, aztán sokan Gidófalváról és máshonnan ideköltöztek, ma kétezer fölötti a számuk. Két éve 124 gyerek született ott. Az bizony testvérek közt is legalább tizenötszörös gyarapodást jelent egy kb. fél évszázad alatt. Ezer százaléknál több.
Számbavétel
Kis Zoltán fiatal református lelkész négy éve pásztorolja a legerősebb magyar felekezetet. Őt legelőbb a korábbi demográfiai adatokkal szembesítem. Mondom, azok már bizonyára nem érvényesek, hallom, családlátogatásain felmérni igyekszik a meglehetősen nagy változásokat. A 2002-es népszámláláskor ugyanis a 3710 összeírt lélekből 957-en vallották magyarnak magukat, mely szám szinte azonos az 1850-es magyar lélekszámmal. Akkor 730 románt és 195 cigányt számláltak össze a településen, a reformátusok száma 977, az ortodoxoké 910 volt. 1900-ra nagy magyar gyarapodás volt tapasztalható. (A 2464 lélekből 1434 volt a magyar, az 1034 román anyanyelvű mellett. Megjegyzendő, hogy utóbbiak 35 százaléka beszélt magyarul). A száz évvel későbbi 2002-es népszámlálás hivatalos adatai éles ellentétben állnak a valósággal: 2750 románt írtak össze, és mindössze 75 cigányt (2,02 százalék), holott utóbbiak tényleges száma a kétezret közelíti ma, tehát tíz évvel korábban is meglehetett 1700 körüli. A reformátusok és római katolikusok száma (844 és 79) kiadja a magyarokét.
– Hallottam tiszteletes úr, hogy volt év, mikor elődje 35–40 magyart temetett. A születések száma nem nőtt, emiatt a korábbi egyensúly románok és magyarok közt alighanem megbomlott. Az ön számbavétele szerint most hányan lehetnek magyarok Keresztváron?
– A felekezeti számbavétel nem népszámlálás, egyesek másutt laknak, de itt fizetik a kepét. Véleményem szerint szavazati joggal olyan 350–400 magyar rendelkezhet ma, az összlélekszám olyan 680–700 lehet ma a külföldön dolgozókkal és a vegyes házasságban élőkkel, valamint a katolikusokkal együtt. Magyar cigányok is léteznek, de napról napra kevesebben.
– A románság is apadhatott időközben?
– Ők is, de azért nem oly mértékben, mert a vegyes házasságokban a volt magyarok egy idő után már románnak vallják magukat. A település térképe tükrözi történetét: a Magyar utcával (Petőfi) párhuzamosan fut a Román utca a víz túlpartján, az fennebb az ún. Patakban folytatódik több kilométeren át, ahol mind a később betelepedett románok laknak. Telekkönyvileg bizonyíthatóan valamikor az is, határrészestül, a magyaroké volt. Lenn, az állomás körül, az ún. Bogyénban főleg a cigányok laknak. Így rétegződött egymásra a magyar, majd a román világ, és eljöhet Keresztvárra a cigány világ is hamarosan. Ezért véli úgy az RMDSZ – jogosan, az én gondolatom is ez –, hogy a következő választásokon, 2012-ben össze kell fogni egy-két román párttal helyi szinten, függetlenül a központi szövetségektől, mivel az egyik párt (a Demokrata Liberális Párt) kimondottan a romákra épít, és polgármestert is választhat, ha az erőviszonyokat kiaknázza. Az egyfordulós választáson mi is tudunk bizonyítani, de csakis szövetségben. Most nemzeti liberális polgármestere van a községnek, és az övék a legerősebb frakció.
A tanítás nyelve
A lelkész aktívan kiveszi részét az iskolatámogatásból is. Az új tanügyi törvényt áttanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy nem kötelező többé a 12 gyerek az osztályindításhoz, hanem kevesebb is elég, ha a helyi hatóságnak van rá pénze, ha a szülők kérik, és a tanfelügyelőség jóváhagyja. "Ezen dolgoztam az elmúlt hónapokban, hogy Farkas Anna képviselő asszonnyal együtt kétszáz szülő aláírását vittem be ilyen értelmű kérvénnyel. Ha nem sikerül, úgy járunk, mint Bodola, ahol a tavaly nem indulhatott magyar osztály. Nálunk az egy-négy osztályban még megvan a 36 gyerek három tanerővel, ami aránylag jó számnak számít.
A szülőknek tehát olyan községi hatóság kell, mely szán arra pénzt, hogy az állami fejkvótát kiegészíti a szükséges összeggel a létszám alatti tagozatok-osztályok fenntartására. A lelkész méltányolja, hogy ilyen támogatásban a mai tanács is részesítette a magyar oktatást, a vallástanárnőnek így jött ki a teljes katedrája.
– Hallom, a sok vegyes házasság rugalmas magatartásra készteti Önt, prédikál románul is. De mivel magyarázza a román–magyar házasságok szaporodását?
– A tavaly köttetett hat házasságból egyetlen- egy volt tisztán református. Az előző években is tapasztaltam ilyen tendenciát. Nyolcvan százalék! Mivel magyarázom? Egy: a szerelemmel. Ahogy mondani szokták: az öl, butít és nyomorba dönt. A másik ok pedig a lustaság. A magyar fiatalok kényelmesebbek annál, semhogy távolabbi magyar közösségekben keressenek élettársat. Itt igazából az a jellemző, hogy a falun belüli párválasztást részesítik előnyben a településen kívülivel szemben. Egész egyszerűen ellustultak, vagy fellazultak az etnikai határok, nem tudom. Hogy ennek mi lesz a következménye a magyarság és az anyanyelv jövője szempontjából, az beláthatatlan. Azt látom viszont, hogy sok vegyes házasságbeli román hozzánk adja a kepét, de ez fennáll fordítva is. Aki megtanul magyarul, egy idő után annak vallja magát, de fordítva ez ugyanúgy érvényes. Fényes jövő nem vár a magyarságra, de a románságra sem.
Mégsem szabad Keresztvárt leírni, véli a tiszteletes, mert bizonyítható, hogy százévenként "meg tudott a község mozdulni. Aztán, hogy mi megérjük-e, nem biztos".
Prédikáció románul is
A vegyes házasságoknak és településnek tulajdoníthatóan istentiszteletek, házasságkötések, keresztelők, temetések stb. résztvevői gyakran más-más anyanyelvűek.
– Érdekes, hogy románul is prédikál.
– Mindenki anyanyelvén tud igazán játszani a gondolatokkal, mondatokkal. A szükség vitt rá, és hála Istennek, feldobta az embereket. Elég nehéz, hiszen előre meg kell tanulnom azt a prédikációt, nem tudok olyan szinten sem beszélni, sem hangsúlyozni. Mindig elmondom emiatt, hogy a Jóisten nem a nyelvtannak, a nyelvi technikának a vivője, hanem a szívek-lelkek üzenője. Ugye, házasságkötéskor, temetésen, mikor 300–400 személy van jelen, szükséges románul is megszólalni. Mi több, elértük, hogy a román pópa is követte a példát, és elmondott már egy mondatot magyarul! Én tettem egy – talán – történelmi lépést, felső engedéllyel, hogy nagy ünnepeken, karácsonykor, húsvét vagy pünkösd reggel kilenc órától várom a román anyanyelvűeket, és akkor nekik románul beszélek. Eljöttek előbb heten, most pünkösdkor voltak 18-an, és e számot elvárom a továbbiakban is. Ha mi nem nyitunk, nem fognak ők sem. Különben van, aki mind a miénket, mind az ortodox istentiszteletet látogatja. Náluk persze másként megy. Ők elkezdik reggel kilenckor, és eltart egyig, nagy a jövés-menés, senki nem üli végig, csak a pap. Mindenki maga dönti el, melyik mozzanaton vesz részt. Nálunk tizenegykor kezdődik, és tizenkettőkor vége van.
A lelkész, mint láttuk, társadalomszervezői feladatokat is vállal, a fentieken túl majálisok, farsangi és szüreti bálok szervezését irányítja, ezt értelmiségi feladatának tekinti. Felismerése az, hogy a szórványhelyzet, népe sorsa megköveteli ezt is tőle. Másra térve: a falu magyarsága politikailag hasonlóképpen rugalmas magatartásra szorul rá, mint egyházilag. E társadalmi "játszma" itt egészen más lefolyású, mint a Székelyföldön.
