A világ túl egyszerű és színtelen lenne, ha nem a képzeletünk lencséjén keresztül szemlélnénk. Ahogy a fény varázslatossá teszi a színeket, és a színek a világot, úgy a száraz tényeket, megtörtént vagy várható eseményeket az álmaink teszik elfogadhatóvá, misztikussá. A képzelet által kiszínezett látásmód úgy adagolható az életünkbe, mint a fűszer a jól elkészített, finom ételbe.
Manapság sokszor hallani illúzióvesztésről vagy az illúziókban való elmerülésről. Míg az első fekete-fehérben ábrázolt képet mutat, a második rózsaszín cukormázban tetszelgő világot. Melyiket válasszuk hát?
A materialista világnézetű ember mindenütt tényeket, törvényszerűségeket keres, mindent a kézzelfogható szemszögéből vizsgál, nem ad teret az eszmeinek. Így a kereskedelem például, megfosztva a választhatóság, a feljebb, lejjebb vagy az átértékelés lehetőségétől egyszerű üzleti tranzakcióvá silányul, a jég, a hó, a gőz nem más, mint a víz különböző megjelenési formája, melyet a fizika törvénye szabályoz. A kapcsolatok az adok-veszek egyeztetésre emlékeztetnek, a konfliktusok, hiányállapotok, nyereségek, veszteségek jól meghatározott törvény szerinti folyamatok kötelező lépései.
Tagadhatatlan az ilyen valóságalapú látásmód létjogosultsága is, hiszen nem lehet elszakadni az anyagitól, lehetetlen nem észrevenni a ciklikusságot, hasznos alkalmazni a törvényszerűségeket, csakhogy ez a képlet mindent nem fed le.
Az érem másik oldala egy színes, fantáziával dúsított világképet mutat, mely nagymértékben elrugaszkodik a valóságtól, néha teljesen el is szakad. Ennek a szemszögéből nézve a kereskedelem az adok-veszek egyezkedésekkel tarkított kölcsönös élményét jelentené, a nyereség ténye nélkül. A víz csillogó, különleges jégcsodává vagy illó párává alakul, a kapcsolatok meg az önzetlen szeretet, odaadás, lemondás felmagasztosult eszményképévé, melyben adni és kapni egyformán hősies, függetlenül attól, hogy ki mennyit tesz a mérleg serpenyőjébe. Át lehet élni az érzelmek és állapotok számtalan árnyalatát, de elkerülhetetlen időnként szembenézni a tényekkel, ami csalódásokhoz, meghasonuláshoz vezethet.
Korunk embere egyfelől materialista felfogású, sikerorientált, kiszámított, másfelől érzékeny, álmodozó, aki keresi az igazi barátságot, reménykedik az igazi szerelemben.
A kettősség, az ellentétes törekvések, érzések világa soha nem volt idegen az embertől, de talán most tolódott el az arány annyira a végletek felé, hogy érdemes emlékezni mindkét szemléletmód csapdáira.
Ha sikerül megteremtenünk az egyensúlyt, akkor meg tudjuk élni az itt és most pillanatának igazát és varázsát egyaránt.
