Ceauşescu a térkép előtt

Alakuló ülés Székelyudvarhelyen
Az adminisztratív reform előkészítésének híre lázba hozta a vetélytársakat. Az udvarhelyiek a környékről származó Fazekas János támogatásában is bízva, már az előkészítési viták alatt levelet intéztek a pártvezetéshez, amelyben Udvarhely előnyeit ecsetelték.¹"Gondolkozunk, mely város felelne meg leginkább a székely megye területén e komplex követelményeknek. Úgy véljük, nem szól belőlünk lokálpatriotizmus, sem más természetű elfogultság, amikor mi Székely­udvarhely várost tartjuk a legalkalmasabb megyeszékhelynek. A történelem során Udvarhely volt a székely anyaszék és Székelyudvarhely a székely anyaváros. Itt székelt a székely székek közigazgatási feje, a székely főkapitány, mint derékszékhez ide fellebbeztek peres ügyeikben a többi székek lakói, itt volt letéve a hatalom pecsétje, itt volt elhelyezve levéltára, itt tartották a hadi lustrákat, itt voltak a törvény­hozási gyűlések. Földrajzi elhelyezésénél fogva Székely­udvarhely természetes kapu az alvidék és felvidék között. Ennek köszönheti évezredes létét, ezért indul sugárszerűen innen az összes közlekedési út Gyergyó, Csík, Háromszék, Erdő­vidék, a Kis Küküllő és Sóvidék felé, s egyben legrövidebben összeköti mindezen vidékeket. Itt halad át az út Segesvár, Medgyes, Nagy­enyed s Erdély többi városa felé. Ez az összekötő úthálózat és városunk összekötő szerepe a jövőben könnyen tovább fejleszthető (műutak, vasút, repülőterek stb.). Székelyudvarhely akkor is betöltötte az anyaváros szerepét, amikor úttalan utakon, gyalog, lóháton vagy fakószekéren folyt a közlekedés"² – írták az udvarhelyiek Fazekas Jánosnak 1968 januárjában.
Az udvarhelyi nyomásgyakorlás az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományból érkező hivatalos beszámolókban is nyomon követhető. "A nyilvános viták során több Hargita megyei település lakosa is kinyilvánította azon kérését, hogy Hargita megye székhelyének Udvarhely városát nevezzék ki és ne Csíkszeredát. Azzal érveltek, hogy Udvarhely fejlettebb város, és hogy sokkal jobban el tudja látni a megyeszékhelyi feladatokat" – olvashatjuk a helyi pártszervek hivatalos jelentéseiben.³ Az időközben jóváhagyott, Kovászna megyéhez csatolandó területek és Sepsiszentgyörgy kiválásával a pártvezetés a helyiekkel való konzultálás nélkül meg is változtatta a megyeközpontot illető elképzeléseit. Február 11-én egy újabb hivatalos változat már Udvarhelyt jelölte meg megyeszékhelyként. A környező települések küldötteivel rá egy napra Székelyudvarhelyen meg is szervezték az új megye alakuló ülését. A hivatalos iratok jó hangulatról számolnak be, viszont köztudott dolog volt, hogy a csíkiak egyáltalán nem örültek az új helyzetnek, hanem kimondottam megalázónak tartották. "Nem akartunk menni. Mégiscsak összeszedtek a vállalatoktól négy autóbuszra és pár kiskocsira való embert, de szinte lasszóval szedték össze, mert nem nagyon akartunk menni" – emlékszik vissza Pataki Imre.⁴
Tüntetés Csíkszeredában
A tartományi pártszervek gyorsan érzékelték, hogy a csíkiak "kötelező beleegyezése" ellenére a helyzet nagyon bonyolult. A marosvásárhelyi tartományi pártbizottság azonnal jelezte Buka­restnek, hogy: "Csík rajonban a hangulat feszült. Külön­böző vállalatokban – ruhagyár, faipari üzem, gépjárműpark, balánbányai bányaüzem – a dolgozók elégedetlenségüknek adtak hangot. A faipari üzem dolgozói azt állítják, hogy a tervezet néhány helyi aktivista közbenjárására módosult, kérik, szálljon ki egy bizottság, és vizsgálja meg az ügyet. Jakab András, a zsögödi termelőszövetkezetből azt állítja, hogy azért került sor a megyeszékhelyi státus megváltoztatására, mert a rajoni vezetők nem csíki származásúak, és nem képviselik a helyiek érdekeit. Néhány polgár azt állítja, hogy szükség lett volna több helyi lakos véleményét is megkérdezni, mert a tervezetet megvitató üléseken többnyire csak aktivisták és üzemi vezetők vettek részt. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy ha Csík­szereda nem lesz megyeszékhely, Csík rajon inkább tartozzon Kovászna megyéhez."⁵ Az elégedetlenség a következő napokban sem szűnt meg. Február 13-án a város gazdasági egységeiből és a környék falvaiból többnyire szervezetten, de esetenként spontánul érkező emberek körülvették a pártbizottság épületét.⁶ A tüntetés éjszaka és másnap is folytatódott. Bukarestből Gere Mihály és Vasile Patilineţ alkotta küldöttség tárgyalt a tüntetőkkel.⁷ A tárgyalások során a felek kiegyeztek abban, hogy a tüntetők küldöttségét fogadja Nicolae Ceauşescu.

Bukarestben eldől a kérdés
A párt és az ország első számú vezetője és a csíkszeredai küldöttség találkozójára február 14-én került sor Bukarestben. Megjegyzendő, hogy ebben az időpontban zajlott a párt plenáris ülése, és Ceauşescu ezt megszakítva tárgyalt a küldöttekkel. Ceauşescu a csíkiakkal való találkozás előtt a plenáris ülés képviselőinek még kijelentette, hogy szerinte Udvarhely a megfelelő központ, de hajlandó tárgyalni a küldöttséggel. "Csíkban 2000–2500 ember az utcán tüntetett, azt kérve, hogy a központot helyezzék Csíkszeredába. Patilineţ és Gere elvtárs tárgyalt az emberekkel. Egy küldöttség is érkezett, akikkel ma tárgyalunk. Ők nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy Csík­szereda legyen a megyeközpont. Én nem látom megalapozottnak ezt. A legjobb megoldás mindenképp Udvarhely lenne, vagy esetleg csatlakozzanak Kovásznához. Ez is egy megoldás lehetne. Meghallgatjuk őket, és aztán meglátjuk"– mondta a párt főtitkára.⁸ A csíkiak küldöttsége ismert, tekintélyes helyiekből állt, mint pl. Orbán István, a Csík rajoni néptanács végrehajtó bizottságának titkára, Munteanu Ovidiu, a csíkszeredai Fafeldolgozó Üzem vezetője, Pataki Imre közgazdász, János Pál iskolaigazgató. Ceauşescu mellett a pártvezetés részéről Gheorghe Maurer, Fazekas János, Vasile Patilineţ fogadta őket. A találkozót Ceauşescu nyitotta meg, amelyben röviden felvázolta a küldöttségnek a tervezett módosítások okait. A megyeszékhely megváltoztatását Sepsiszentgyörgy és Kézdi­vásárhely leválásával indokolta, valamint Udvar­hely gazdasági, demográfiai és infrastrukturális adottságaival. Csíkszereda városának gazdasági beruházásokat ígért, és azt, hogy a jövendőbeli megye több intézményét a városba költöztetik. A küldöttség egy térképet kapott tanulmányozás végett, amíg Ceauşescu visszatért egy időre a plenáris ülésre.⁹
A párbeszéd rövid szünet után folytatódott. Ezúttal a csíki küldöttség is elmondta a véleményét. Orbán István diplomatikusan, de bátran érvelt Csíkszereda mellett, emlékeztetve a párt vezetőit, hogy a város volt eredetileg megyeszékhelynek jelölve, és hogy ennek a megváltoztatását semmi sem indokolja.¹⁰ Muntean Ovidiu faipari igazgató gazdasági érvekkel és Csíkszereda infrastrukturális adottságainak felvázolásával igyekezett meggyőzni a pártvezetést.¹¹ Pataki Ernő közgazdász sérelmezte, hogy Brassóban kötelezték a munkásokat, hogy a Brassóhoz való tartozás mellett szavazzanak. Pataki arra az ellenérvre, hogy Csíkszereda csak a "nagy székely megye" esetében rendelkezett volna központi fekvéssel, azt javasolta, hogy Sepsiszentgyörgy és Kézdi­vásárhely kerüljön Brassóhoz, a környező területek pedig Hargita megyéhez.¹² János Pál iskolaigazgató a város történelmi és kulturális örökségével, hagyományaival érvelt.¹³ A KB képviselői meghallgatták a rendkívül meggyőző és odaadó érveléseket, és Ceauşescu azzal az ígérettel távozott, hogy a Végrehajtó Bizottság újragondolja a kérést. A pártvezetés közben konzultált a jövendőbeli megye ügyében érintett városok, Ba­lánbánya, Gyer­gyó­szent­miklós, Udvarhely, Szé­kely­ke­resztúr elöljáróival is. A két előbbi város Csíkszere­dához való közelsége és gazdasági kötődése sokat nyomott a latban. A Csíkszereda javát szolgáló döntés az aznapi plenáris ülésen születhetett meg, mivel a február 15–16-án zajló Nagy Nemzetgyűlés már ezt az álláspontot szentesítette.¹⁴
Az elsősorban regionális jelleget magán viselő vitában nemzetiségpolitikai szempontból fontos tényező, hogy született kompromisszum a magyarság egy részét érintő kérdésben is. Nem alakulhatott meg ugyan a "nagy székely megye", de Kézdivásárhely és Sepsiszent­györgy térsége nem került Brassóhoz, hanem egy kisebb, de magyar többségű megyébe tömörült. Az a tény, hogy az említett két székely rajon nem került Brassóhoz, habár mind a pártvezetés, mind a Brassó tartományi és a sepsiszentgyörgyi rajoni vezetés ezt tartotta gazdaságilag indokoltnak, mindenképp jelentős sikerként könyvelhető el. Ez esetben, ha csak mérsékelten is, de a nemzetiségi kritériumok megelőzték a gazdaságiakat. A csíkszeredaiak tömeges ellenállása pedig országos szinten is hosszú időre egyedi cselekedetnek számított. Ebből az időszakból, sőt, néhány évre visszamenőleg sincs tudomásunk ilyen méretű utcai tüntetésekről. A csíkszeredai események lezajlásában és annak a pártvezetés részéről történő megítélésében fontos tényező, hogy az események hátterében a helyi pártelit és értelmiségiek egy része állt. A lakosság többsége is elégedetlen volt a kialakult helyzettel, de a háttérben a helyi elit mozgatta az események szálait. A tüntetések és a csíkszeredai küldöttség bukaresti látogatása meghozta a város számára óhajtott döntést. Csíkszereda lett Hargita megye székhelye. Csíkszereda volt 1968 februárjában az a frissen létrehozott megyeközpont, ahol a hatalmi alkuba – a helyi társadalom támogatásával – a helyi elit ily nagymértékben szólt bele.¹⁵ Az utcai megmozdulások és nem utolsósorban a küldöttség diplomatikus, de nagyon határozott kérése, érvelése hatására Ceauşescu és a pártvezetés változtatott eredeti tervein.

Novák Csaba Zoltán

1. Az udvarhelyi értelmiségiek egy csoportja 1967. december 12-én írt egy levelet Fazekas Jánosnak, amelyben történelmi, földrajzi és gazdasági érvekkel próbálták bebizonyítani Udvarhely város fontosságát. PTIL, 917. fond, 10. doboz, 3. iratcsomó, 24. f.
2. Uo.
3. A MMAT tartományi pártszervezetének jelentése a KB-hoz. ANIC, fond CC al PCR Secţia Organizatorică, dos. 4/1968, 135. f.
4. Sarány-Szabó: Megyecsinálók... i. m. 27. o.
5. ANIC, fond CC al PCR Secţia Organizatorică, dos. 4/1968, 144. f.
6. Gagyi József: Az új elit a Székelyföldön. Hargita megyei változások 1968 után. Társadalmi Szemle, 1997/4. 61. o.
7. ANIC, fond CC PCR Cancelarie, dos. 21/1968. 7. f. Gere a hatvanas évek végén a KB Propagandaosztályáért felelt, majd az Államtanács alelnöki tisztségét töltötte be. A KB-tag Patilineţ a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején volt építkezési, majd bányászati és kőolajügyi miniszter is.
8. Uo.
9. A pártvezetés találkozója Csíkszereda város küldötteivel 1968. Uo. dos. 220/1968. 2–4. f. A találkozóról készült jegyzéket bővebben lásd: Novák Csaba Zoltán – Olti Ágoston: Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunál 1968-ban). Székelyföld, 2008. 7. sz. 85–111. o.
10. Uo. 4–6. f.
11. Uo. 6–9. f.
12. Uo. 10. f.
13. Uo. 12–13. f.
14. Vörös Zászló, 1968. február 16–17.
15. Habár a csíkszeredai tüntetéshez hasonló méretű megmozdulásra nem került sor, fontos megemlíteni, hogy a helyi elitek más térségekben is értek el sikereket. Ilyen például Brăila és Galaţi térségének két megyére történő szétválasztása, valamint az előzetes tervekben nem szereplő Mehedinţi és Szilágy megye létrehozása.