Az érettségi vizsgák botránya ráirányította a figyelmet e gyógymód fölöttébb kétes voltára. A sok ezer megalázott diák, kik közül egy töredék legfeljebb ősszel, más pedig esetleg jövőre javíthat valamelyest helyzetén, bizony túl nagy ár ahhoz, hogy valakik a gondok nagyságára felhívhassák a figyelmet.
A hazai iskolai oktatás alacsony színvonala valóban orvoslásra szorult, a törvényhozási erőfeszítés nem volt hiábavaló. Az érettségi vizsgán a tömeges bukás azonban nem csupán a felkészülés hiányosságaira vet fényt. Az oktatási intézmények állandó stresszelése, melyet a hatóságok folytattak, oda vezetett, hogy sok helyen a tanulók még saját formájukat sem tudták hozni. Az pedig végképp nem meg­oldás, hogy ezreket áldozunk fel azért, hogy bebizonyít­suk, nagy a baj.
Leginkább a szakközépiskolások tömeges megalázása sajnálatos. Nyilvánvalóan többszintes érettségire van szükség: aki egyetemre kíván menni, teljesítsen eleve magasabb elvárásokat, a többiek pedig tehessenek másra jogosító vizsgát. Ami pedig a vizsgafeltételeket, azok megszervezését illeti, ne rajtaütésszerű intézkedésekkel akarjuk elejét venni a valóban rendszerszerűvé vált puskázásnak, csalásnak és a vizsgáztatók lekenyerezésének, hanem jelentsük be azokat idejében, és gondoskodjunk a felmérés nyugalmáról, megfelelő körülményeiről. Eleve a csalás lehetőségét kell kizárni, nem pedig hisztériát előidézni a nyilvánosságban épp akkor, amikor a diákoknak önuralomra és stresszmentes hangulatra van szükségük, a tanároknak pedig jól átlátható és világosan alkalmazható szabályokra, hogy az érettségizők vizsgadrukkját valamelyest ellensúlyozzák.
A csőd fölött furamód szinte ujjongó miniszternek csak annyit üzenhet szülő és tanár egyaránt: nem a bajok következményeinek látványos leleplezésére volt szükség éppen most. A tömeges buktatás, mint módszer, csak súlyosbítja a válságot. A reformot a tanórán kell kezdeni.