Össze sem lehet hasonlítani Ma­gyarország és Lengyelország uniós elnöki startjának fogadtatását az EU-tagországokban. Míg Budapestre azonnal össztűz zúdult a vitatható és rosszul időzítve elfogadott médiatörvény miatt, a lengyeleket szinte keblükre ölelték az újságírók és a politikusok. A londoni Financial Times gazdasági napilap szerkesztőségi véleményben üdvözölte a végre regionális hatalomként megjelenő – magát egyébként a 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országok között vezetőnek tekintő – hatodik legnagyobb EU-tagállamot. Az ugyancsak brit The Economist hetilap pedig nem győzi dicsérni Donald Tusk lengyel miniszterelnök európai politikai színpadra lépő három fontos segítőjét: az aprómunkát végző Mikolaj Dowgielewicz uniós ügyekért felelős államtitkárt, a határozott Radoslaw Sikorski külügyminisztert, valamint a Londonban született, kinevezéséig a budapesti Közép-európai Egyetemen tanító Jacek Ros­towski pénzügyminisztert.

Szerencsés csillagzat alatt
A 38 milliós Lengyelország az eurózóna államadósság-válsága miatt viharos időkben, ám a saját szempontjából szerencsés csillagzat alatt lesz az EU – Szlovénia, Csehország és Magyarország után – negyedik soros elnöke a kelet-közép-európai országok közül. A 2007 ősze óta stabil koalícióban kormányzó jobboldali liberális Tusknak volt ideje felkészülni a feladatra, és segítheti, hogy az unió két fontos pozícióját is honfitársa tölti be. Jerzy Buzek korábbi jobbközép kormányfő az Európai Parlament elnöke, párttársa, Janusz Lewandowski pedig az Európai Bizottság (EB) költségvetésért felelős tagja.
Az önbizalomtól duzzadó Tusk kicsit ajtóstul is rontott a házba. Az elnökséget indító interjújában önzéssel vádolta azokat az EU-tagállamokat, amelyek nem sietnek minden eszközzel Görögország megmentésére, mert – érvelt – nem csupán egy országról, hanem az integráció jövőjéről van szó, amit Lengyelország elnöksége idején meg akar erősíteni. Tusk feszült hangulatú egyeztetéssel azt is elérte, hogy Rostowski – aki váltig emlegeti, hogy a válság idején Lengyelország volt a recessziót elkerülő egyetlen EU-tagállam, és ezért alkalmas a növekedést serkentő stratégiák kidolgozására – megfigyelőként részt vehessen az eurózóna pénzügyminisztereinek ülésein, annak ellenére, hogy Varsó még csak céldátumot sem hajlandó rögzíteni a közös valuta elfogadására.

Szűkült a mozgástér
A Lisszaboni Szerződés ratifikálása és vele az EU állandó elnöki posztjának létrehozása miatt szűkült a féléves tagországi elnökség mozgástere. A jelenlegi legnagyobb probléma, az adósságválság ügyében az eurózóna tagjai döntenek, és a költségvetés kérdéseiben a kisebb országok inkább csak a partvonalról szólhatnak bele a német–francia–brit trió küzdelmébe. Ráadásul Lengyel­ország is beleszalad abba, mint minden olyan elődje, amelyik az év második felében töltötte be a szerepét, hogy az EU intézményeit kiürítő nyári szabadságolás, valamint decemberben az év végi csúcsértekezletre készülés alig több mint három hónapra csonkítja az érdemi munkavégzés idejét.
Az elnökségi menetrend összeállításánál íratlan szabály, hogy a tisztet betöltő tagállam nem tolja előtérbe saját érdekeit. Varsó mindenesetre röviddel mandátumának kezdete előtt jelezte, hogy kész bárkivel szembeszállni, amikor – mivel áramellátásának 90 százalékát szénerőművekből nyeri – egyedül maradva is megvétózta, hogy az EU korábbi vállalásánál nagyobb mértékben csökkentse szén-dioxid-kibocsátását. Az év második felében kezdődik a 2014–2020 közötti időszak költségvetésének tárgyalása, amelyben Varsó – Londonnal és Berlinnel szemben – azt akarja elérni, hogy ne csökkenjenek az új tagok felzárkóztatására szánt uniós források. Elnök­sége idején Lengyelor­szág – amelynek logóját ugyanaz tervezte, aki a Szolidaritás legendás jelképét – várhatóan igyekszik közvetítőként fellépni, konfrontációt vállal­ni ráér jövő februárban, amikor az egyeztetések élesbe fordulnak.

Fókuszátállítás
Az ambiciózus tervekből azért kiolvashatók a lengyel prioritások. Az EU energiabiztonságában aligha várható ebben a fél évben előrelépés, a té­ma fölvetése viszont jelzi Varsó érzékenységét az orosz gázszállításoktól való függőség miatt. Bár Sikorski az uniós külügyminiszterek közül elsőként sietett Bengáziba, hogy felvegye a kapcsolatot a líbiai lázadókkal, Len­gyel­ország szeretné az EU fókuszát visszaállítani Észak-Afrikáról Ke­let-Euró­pára. Ezt a célt szolgálja a szeptemberi Keleti Partnerség Kon­ferencia – amelynek társelnöki posztját a halasztás miatti fájdalomdíjként Magyar­országnak adták –, ahol hat szovjet utód­állammal, Azer­bajdzsán­nal, Belorussziával, Grú­ziá­val, Moldo­vával, Ör­mény­országgal, valamint a lengyelek számára kiemelten fontos Ukraj­nával próbálják szorosabbra fűzni a kapcsolatokat.

Otthoni ambíciók
Tuskról elterjedt, hogy európai szerepre vágyik – állítólag az EB vezetését célozta meg –, de a lengyel elnökség levezénylésének zökkenőmentességére belpolitikai okokból is szüksége van. Lengyel­országban októberben parlamenti választásokat tartanak, és az odahaza szerfölött óvatos, a szerkezeti reformokat halogató kormányfő szeretné bebiztosítani sikerét. Párt­ja, a Polgári Platform (PO) a közvélemény-kutatásokban 45 százalék körüli eredménnyel fölényesen vezet, ám programjának központi eleme egyelőre csak az, hogy a jobboldali nacionalista Jog és Igaz­sá­gosság párt (PiS) visszatérésével riogatja az ikertestvére, Lech tavalyi tragikus halála óta a konzervatívokat egyedül vezető Jaroslaw Kaczynskitől tartó választókat.
A kampányát Tuskra építő PO azért is igyekszik mandátumainak számát maximalizálni, mert jelenlegi koalíciós partnere, a Waldemar Pawlak miniszterelnök-helyettes, gaz­dasági miniszter irányította, vidéki bázisú Lengyel Néppárt (PSL) a parlamentbe jutást jelentő ötszázalékos küszöb előtt toporog. A PiS mögött a harmadik erő a posztkommunista múltját a fiatalabb politikusgeneráció képviselőjével, Grze­gorz Napieralski­val az élen még mindig levetkőzni próbáló De­mokra­tikus Baloldali Szövetség (SLD), amely beragadt a 13–15 százaléknál, és a PO csak legvégső esetben lépne vele partneri viszonyra. Az európai tündökléssel fényezett belpolitikai sikerrel Tusk a lengyel történelem dicső lapjaira írná be magát: a rendszerváltás után ő lehet az első miniszterelnök, akit újraválasztanak. (a hvg.hu nyomán)