Kiterjedt dohányzási tilalmat akar az Európai Parlament

2007. október 25., csütörtök, Világfigyelő

Az Európai Parlament tegnap nagy többséggel megszavazta azt a javaslatot, amely szorgalmazza, hogy két éven belül tiltsák be az uniós országokban a dohányzást minden munkahelyen, illetve a vendéglátóiparban, a középületekben és a tömegközlekedési eszközökön.

Az európai képviselők szerint nem lenne szabad dohányozni az autóban sem, ha kiskorú ül benne, az egész unióban tilos lenne 18 év alattinak dohánykészítményt eladni, és cigarettaautomatát is csak úgy lenne szabad felállítani, hogy 18 éven aluliak ne férhessenek hozzá. A képviselők felszólították az EU legfőbb végrehajtó testületét, az Európai Bizottságot: ,,ha a megnevezett célokat nem éri el valamennyi tagállam, 2011-ig terjesszen elő a munkavédelem területén a nem dohányzók védelmére vonatkozó szabályokra irányuló javaslatot, amellyel összefüggésben ismerje el a tagállamok meglévő nemzeti rendelkezéseit". Az elfogadott előterjesztés emlékeztet arra, hogy csak az Európai Unióban évente legalább 650 000 ember hal meg a dohányzás következtében, ebből a passzív dohányzás áldozatainak számát 80 000-re teszik. Felidézi a dokumentum, hogy az Európai Unió és 25 uniós tagállam — Olaszország és Csehország kivételével — már ratifikálta az Egészségügyi Világszervezetnek a dohányfogyasztás megfékezéséről szóló keretegyezményét, amelyben az is benne van, hogy a dohányfüst elleni védelemre vonatkozó kötelezettségvállalás az alapvető emberi jogokon és szabadságjogokon alapul, és a dohányfüst elleni védelem alapvető jog. A képviselők felszólították a bizottságot, hogy 2008-ig terjesszen be módosító javaslatot a dohánytermékekről szóló uniós irányelvhez. Ebben azonnal be kellene tiltani a függőséget fokozó, valamint rákkeltő adalékanyagok használatát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-10-25: Világfigyelő - x:

Mindenki elégedett a római tárgyalásokkal

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az iráni tárgyalók Rómában konstruktívnak nevezték az iráni atomprogramról tartott tárgyalásokat, és közölték, hogy várhatóan még november vége előtt ismét találkoznak.
2007-10-25: Világfigyelő - Simó Erzsébet:

Röviden

Schulz megvédte Gyurcsányt
Az Európai Unióban nem megengedett, hogy a tüntetők ,,mocskos zsidónak" nevezzék Gyurcsány Ferencet, bárki bárhogyan is vélekedik a magyar miniszterelnökről — mondta tegnap az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén Martin Schulz, a szocialista EP-frakció vezetője.