Persze nem haragudna, ha mi, kiszolgáltatottjai csak árujukat, jól kamatozó kölcsöneiket igényelnénk, ám cigányainkat itthon tartanánk, és nem őket boldogítanánk e rossz hírű, kóbor népséggel.
Az úgynevezett cigánykérdés egész Európában napi gond, és ez csak gyarapodik a milliós nagyságrendű, társadalmon kívülre szorult roma közösségeink szaporodásával, a társadalom növekvő szociális és anyagi terhelésével. Megoldás viszont nem mutatkozik. A lányok zsenge korban elkezdett és végeérhetetlen anyasága akkor, amikor a család minimális anyagi gondjai sem oldódtak meg, csak növeli az egészségtelen együttlakásból, alultápláltságból származó gondokat.
Nem ringatom magam illúziókban alább kifejtendő meglátásom teljesíthetőségéről – már csak társadalmunk megmerevedett és minden radikális kezdeményezéstől idegen mivolta miatt sem. De azért megírom. A kiindulási alap az, hogy azonos körülmények csak azonos életformát sokszoroznak. Azonosat iskolázatlanságból, a többség életstílusától idegen hajlamok miatt, s ezekből eredően csak – már ha találnak egyáltalán – a legigénytelenebb munkára alkalmazhatják őket. Jövedelmük a gyermekpénz és a szociális segély, kiegészítve a koldulással (netalán a bűnözéssel). A gyermekpénzt legtöbb állam az iskoláztatáshoz köti, ami számukra egyfajta kényszer és nem jótétemény a társadalom részéről. Általában abba is marad a tanulás, eredménye igen kevés esetben pozitív. A szociális segélyt az állam általában kötelező közmunkához köti, ami van is, nincs is. Rosszabb a helyzet a cigány lányoknál, akik kiskorúként mennek férjhez, és megkezdik a végeérhetetlen gyermekszülést, ami egyben pénzforrás is. Köztük nincs is írástudó. Számolni az alapműveletek szintjén bámulatosan gyorsan tudnak, ami az anyagiakhoz kötöttségük miatt érthető.
Mi lehetne tehát a kezdeti megoldás, amely évtizedek múltán megváltoztathatná ennek a hányatott népnek a sorsát?
1. Böjte Csaba atya példája adhatna kulcsot a megoldáshoz. Az immár országos elterjedésű Szent Ferenc Alapítvány az árva vagy elhagyott gyermekek sorsát vette kézbe. Van köztük szép számban cigány is. Valamennyi cigány gyereket intézetbe kellene vinni addig, amíg a kötelező középfokú iskoláikat elvégzik. Haza csak leghamarabb az első év után mehetnének, ha nevelőik otthonukat megfelelőnek találják. Itt ruhát, élelmet, tanfelszerelést kapnának, és gyakorlati jellegű oktatásban részesülnének. Természetesen, a tehetségesebbekből ki lehetne nevelni a cigány értelmiséget is.
2. Az otthon maradt felnőtteknek képességeiknek megfelelő munkaalkalmat kell biztosítani, amire a gyermekpénz és a szociális segély elmaradása miatt rá is kényszerülnének. Ha ezt megoldottuk, a munkakerülést, koldulást kell szigorúan büntetni. A fiatalabb felnőttek iskolán kívüli oktatás keretében a legfontosabb ismereteket és viselkedési normákat sajátítanák el, hogy gyermekeiket megfelelő módon és a társadalom által biztosított lakásban fogadhassák vissza.
Sepsiszentgyörgy őrkői cigányságának a világi és egyházi felkarolása alkalmas bizonyos minimális siker eléréséhez, de további eredményeket nem hozhat, mivel a megszokott környezetben a gyermekek folytatják szüleik életmódját.
Lehet, hogy elképzelésemet egyes hamis humanista gondolkodók a Jobbikéval rokonítják – amit én egyáltalán nem tekintek sértésnek –, hiszen tudom, hogy farizeus társadalmunk liberális hangadói úgy értelmezik az emberi jogokat, hogy mindenki éljen úgy, ahogy tud, lehetőleg a társadalom könyöradománya nélkül. Ők ugyanis a szabad verseny hívei, idegenek bármilyen társadalomjobbító törekvéstől.