Kinek miért fáj a foga?

2007. október 25., csütörtök, Közélet

A be nem tartott munkaprogram miatt idén három orvosnak mondta fel a szerződését a Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár, egy esetben a szerződő fél hagyta ott a biztosítót, mert nem értett egyet azzal, hogy a hatóság beleszól a belső szervezési ügyekbe.

A havonta háromszáz gyermek ingyenes fogorvosi ellátását biztosító sepsiszentgyörgyi DHD magánrendelő felmondta az egészségbiztosítóval kötött szerződését, ennek ellenére továbbra is vállalja a kiskorúak ingyenes fogorvoslását. Kiderült, a valós gondok a fogászati ellátásra kiutalt alacsony összegekből fakadnak, az egészségügy eme ágazatában Háromszéken idén kevesebb a pénz, mint öt esztendővel ezelőtt.

Kovászna megyében jelenleg harmincnyolc fogorvos dolgozik az egészségbiztosító pénztárral kötött szerződés alapján, ami azt jelenti, hogy az érintettek már év elején tudják, hogy havonta mekkora pénzkeretből gazdálkodhatnak, a többit a páciensek fizetik. Dr. Ioan Mitrea, a megyei egészségbiztosító pénztár elnök-igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az összeg megállapításának jogszabály szerinti feltételei között szerepel a fogorvos szakmai fokozata, az órákban kifejezett heti munkaprogram, de az is számít, hogy az egész megyére kiutalt fogászati pénzkeretet hány orvos között kell elosztani, vagyis hányan szerződnek a biztosítóval. Ugyanis ez nem kötelező, Háromszéken jelenleg is dolgozik közel tíz fogorvos a biztosítótól függetlenül, sokan pedig csupán pácienseik felét tudják ellátni a szerződött összegből, amikor az elfogy — miként a gyógyszertárak —, pénzért dolgoznak. Írhatnak várólistát, javasolhatják a betegnek, hogy keressen olyan fogorvost, akinek abban a hónapban még maradt pénze a kiutalt keretből, ha sürgősségi esetről van szó, a legjobb, ha nem a pénzt, hanem a pácienst tartják szem előtt. Ezt mondja a szabályzat, csakhogy a valóságban sok minden másként történik.

A sepsiszentgyörgyi DHD-Dental cég idén februárban két orvos működését jelentette a pénztárnál, iktatta a munkaprogramot, aminek alapján 2007-re 25 716 lejre szerződött. Nem kapott egyetlen ponttal, illetve lejjel sem többet azért, mert hét végén is vállal szolgálatot, a biztosító az éves pénzkeretet a már említett feltételrendszer szerint osztotta szét a harmincnyolc fogorvos között. Hamar kiderült, hogy ebből az összegből csupán a betegek felét tudja ellátni a DHD, de egyetlen, tizennyolc év alatti gyermeket sem küldött el emiatt, illetve nem fizettette ki a kezelést velük, mert a törvény szerint számukra ingyenes az ellátás — tájékoztatott Dezső János cégvezető. Az esztendő első hat hónapjában 1826 gyermeket látott el, ebből kétszáznegyvenöt sürgősségi eset, és százharminckét felnőttnek biztosított kedvezményes ellátást. A munkálatok összértéke 31 406 lej, kétszer annyi, mint a szerződésben szereplő hathavi összeg. A biztosító pontos időben számolt el minden fogorvossal, a DHD-nál sincs elmaradása, de a különbözetet, ami nem szerepel a szerződésben, nem fizeti ki. Júliusban Dezső János írásban kérte a pénzkeret megemelését, megindokolva, hogy amennyit juttatnak, az nem elegendő a gyermekek ingyenes ellátására sem, pedig erre joguk van, beadványára mai napig nem kapott választ.

Dragoş Tatu, a biztosítópénztár szerződésekért felelős aligazgatója lapunknak elmondta, időben tájékoztatták a DHD vezetőjét, hogy év közben nem lehet pénzkeretet növelni, mert ahhoz más orvostól kellene elvenni, és szóban kérte Dezső Jánost, hogy igényével várjon az őszi költségvetés-kiegészítésig, de nem tudtak megegyezni.

Az eset nem csak a pénz körül forog, a DHD etikai és etnikai vetületét is látja annak, ami ezután következett. Dezső János elmondta, a szóban forgó beadványt eredetileg magyarul fogalmazta meg, de azt az egészségbiztosító pénztár nem fogadta el, mondván, az intézményben román a hivatalos nyelv, és csak akkor iktathatta, amikor lefordította. Másik kifogása a pénztár ellen az, hogy válasz helyett ellenőrzéssel lepték meg olyankor, amikor ő nem volt jelen a rendelőben, és megbüntették, mert adott orvos nem a februárban kötött szerződésben megjelölt program szerint dolgozott. A biztosítóval kötött szerződés felmondását Dezső János később azzal indokolta, hogy beleszólnak cége munkájának szervezésébe.

A magyar nyelvű beadvány elutasítását Mitrea igazgató azzal hárítja, hogy hozzá csak a román változat jutott el. (Szerk. megjegyzése: Ellenben dr. Dezső Csaba, aki ezt az ügyet bonyolította, Mitrea igazgató eme állítását cáfolta.) Az igazgató titkárságán egy román és egy magyar tisztviselő dolgozik, a kéréseket mindkét nyelven elfogadják, de az igazgató azt javasolja, a román nyelvű szerződéseket érintő, bármilyen jellegű észrevételt, főként ha annak anyagi vonzata is van, a szolgáltatók fogalmazzák meg a szerződés nyelvén. Az ellenőrzésre vonatkozóan leszögezte, nem bosszúból vizsgálták a munkaprogram betartását a DHD-rendelőegyüttesben, hanem az évi ütemterv szerint érkeztek az ellenőrök éppen az említett beadványt követő időszakban Dezső Jánoshoz, és azért van joguk a program vizsgálatára, mert ez a szerződés megkötésének egyik feltétele, és bármilyen változtatást be kell jelenteni.

A DHD vezetője nem is annyira a pénzéért harcol, hanem egyszerűen nem érti, hogy küldhetne el egy fogfájós gyermeket, miként kellene megmagyaráznia a nyugdíjasnak, hogy nincs pénzkeret, hogy tehetne különbséget ember és ember között, hogy ennek jár, annak nem. Kérdésünkre Dezső János elmondta, a gyermekeket ezután is ingyenes ellátásban részesíti, és amikor ennek fedezetéről érdeklődtünk, csak annyit mondott, fizető páciensben sincs hiány.

És hogy mennyire így van, dr. Antalka Huba, a háromszéki fogorvoskamara elnöke támasztotta alá, aki lapunknak elmondta, idén kevesebb az állami pénz a fogászati ellátásban, mint 2002-ben, a biztosító egyre inkább kivonul a rendszerből, nincs megelőzés, csupán drága kezelés, amit a lakosságnak mind nagyobb arányban saját zsebéből kell fizetnie.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-10-25: Világfigyelő - Simó Erzsébet:

Röviden

Schulz megvédte Gyurcsányt
Az Európai Unióban nem megengedett, hogy a tüntetők ,,mocskos zsidónak" nevezzék Gyurcsány Ferencet, bárki bárhogyan is vélekedik a magyar miniszterelnökről — mondta tegnap az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén Martin Schulz, a szocialista EP-frakció vezetője.
2007-10-25: Közélet - Ferencz Csaba:

A vége felé kellett leállni

A napokban beköszöntött csapadékos idő két termény betakarítását zavarta meg. A szakigazgatóság összesítése szerint alig négyszáz hektár burgonya kiszedése van még hátra, míg a becsült húszezer hektár őszi gabonából közel 18 000-et már elvetettek.