Az úgynevezett akadémiai negyedórát mifelénk majd mindenütt tiszteletben tartják, magyarán, nem kezdik el a beharangozott rendezvényt, még várnak negyedórát, nem kevésszer akár 20–25 percet is, hogy a résztvevők, érdeklődők, kíváncsiskodók, a hallgatóság méltóztassék megérkezni. Ily módon kulturális rendezvények kezdési időpontja csúszik, önkormányzati ülések, szakmai tanácskozások kezdődnek később. S a baj az, hogy általánossá válik a késés – itt nálunk, Székelyföldön is. Némelyek úgy gondolkodnak, ha más sem érkezik időben, én miért sietnék, mások azt hiszik, úgysem kezdik meg nélkülük, és akadnak, akik arra számítanak, amúgy sem kezdődik idejében, minek menjenek oda, töltsék a drága időt. Arra nem gondolnak, hogy a pontos ember épp miattuk veszíti drága idejét. Érthetetlen, mennyire kiment divatból a pontosság.
Újabban a munkálatok átadása körül folyik a balkáni szintű magyarázkodás. A borvíz útja programban például kitűzték a határidőt, majd kitolták, s megállapították a végső határidőt. Ez június 30-a volt. A munkát nem fejezték be. Ez is elképesztő, mindig akkor gyújtunk rá, amikor már körmünkre égett a gyertya. Miért nem lehetett azt korábban, nyugodtan elvégezni? Jó, sürget a határidő, hajrázunk. De így sem készülünk el. Sebaj, erre jók még a kiskapuk! Esetünkben például két hét alatt kell kinevezni az átvételi bizottságot. Hát az utolsó napon történik meg ez, addig is telik az idő, lehet még dolgozni. A testületnek egy hónap áll rendelkezésére átvenni a kivitelezőtől a munkát. Persze hogy nem szöknek első nap, hanem majd a harminc nap vége felé. Addig is lehet még a hegy alatt abrakolni.
S ez így megy mindenben. Némelyek mérgelődnek. Ők vannak kevesebben. Mások legyintenek. Ők a többség. Sajnos, Székelyföldön is.