Megint megharagudtam a kényszerhazámra. Csak egy banális okmányt akartam kivenni a jövedelmemről, nem is volt semmi baj, de amikor kész a papiros, kérik az okmánybélyeget.
Lehet, az én hibám, nem néztem meg, mi is kell, ezért szó nélkül indultam bélyegért, amit természetesen európai uniós balkáni hazámban csak a posta nemes, állami intézményénél lehet beszerezni hosszas sorbaállással.
Mivel úgyis dolgom volt az állomáson, gondoltam, ott majd megveszem azt a fránya hivatalosító kelléket. Nem is voltak sokan, röpke fél óra alatt sorra kerültem, s akkor a legnagyobb lelki nyugalommal közölték, hogy okmánybélyeg nincs! Hát mondtam valamit az ég leszakadásáról, és hogy hova szakadjon, majd folytattam felfedező utamat, és végül sikerült hozzájutnom.
Ó, régi szép idők, amikor minden trafikban lehetett kapni bélyeget, cigarettát darabszámra, óvszert kéz alatt, külföldi cigit a Bodok Szálló ruhamegőrzőjében, szalámit ismeretséggel stb. Akkor ilyen volt a rendszer. De mi az ördög akadályozza meg ma, hogy akárhol lehessen okmánybélyeget kapni? Oda lehetne adni a tisztviselőnek is: ha már kell, legyen kéznél, szívesebben kifizetném, mint hogy fél napot kalandozzak az 1 lej értékű papírkáért!
VAJDA DÉNES, Sepsiszentgyörgy
