Ez a váratlan távozás fáj nekünk, volt tanítványoknak, és fáj nekünk, szentgyörgyieknek is, hiszen az elmúlt évtizedek iskolai életének állandóan változó tapasztalati terében, a "régivágású" tanáremberek teremtik meg a folytonosság biztonságát a múlt értékei és a jövő lehetőségei között. Nem csupán tanárok ők, hanem olyan titkok tudói, amelyeket nem lehet a világhálóról letölteni. Ezek a tanárok egyre gyakrabban vándorolnak fel a megsárgult tablókra, hogy onnan csak emlékezetünk előhívójában keljenek életre.
Ilyen tanár volt a mi kedves "Hófehérünk" is, aki több mint elegáns humorával azonnal érzékelte a gyermeki lélek sutaságait, mély bölcsességgel vállalta fel a tanári gyengeségeket, és egyengette az iskolai "biológustársadalom" lépéseit az orvosi és a gyógyszerészeti irányába. Mindezt tette csendben, kedvenc akváriuma társaságában, amelynek takarítása igazi kitüntetés volt nekünk, olyan diákoknak, akik legjobb jegyünket biológiából azért kaptuk, mert elszavaltunk egy Juhász Gyula verset, vagy azért, mert részt vettünk a biófotó-kiállításon.
Pár évvel később a "kuckóban", a régi akvárium mellett kávéztunk mint kollégák, és csodálattal hallgattam azokat a tudományos terveket, amelyekről szakmai alázatból nem nagyon beszélt, bár már ízelítőt adott belőlük egy régebb megjelent munkával. És őszintén tudott lelkesedni mindenért, ami szép és természetes. Gyermekien tudott örülni a meglepetéseknek, nagyon szeretett nevetni és élni.
Most ő okozott nekünk szívfájdító meglepetést, távozva a "mikeses" tanárok egyre bővülő égi tanárijába. És, ha eddig nem volt ott akvárium, akkor biztos, hogy mostantól már van, és benne fickándozik az univerzum minden szivárványszínű hala.
Daragics Éva