Írmagja sem maradt régi, jó emlékezetű vásároknak Uzonban: amit tegnap Anna-napi vásár címszó alatt szerveztek, inkább hasonlított ócska balkáni zsibongásra, mintsem állatok, különféle portékák különleges lelőhelyére.
Vásáros életkép A szerző felvétele
A jelenlévők közül többen, jobbára korosodó férfiak megjegyezték, régen ez bizony nem így volt, mostanra nem csak a pénztelenség sújtja a vásárban nézelődőt, lehangoló az egész rendezvény jellegtelensége, igénytelensége. Mert hiába kínált néhány szomszédos falubéli malacokat darabonként száz lejért, azokból eladni nem tudtak, s bár odébb szép számmal voltak lovak, szekerek, azokat inkább a környékbeli romák mutogatták egymásnak. Hangzavar, ordibálás, ostorrittyegtetés töltötte ki a Feketeügy menti alkalmi vásáros teret, néhány virtuskodó férfi pedig brutális lovasbemutatót tartott, kegyetlenül hajszolva szekerük elé befogott gebéjüket, be-behajtva olykor a nézelődők közé. Meg kellene büntetni őket állatkínzásért, mondogatták halkan, egymás közt a fejleményeket szomorkásan szemlélők, s kifogásolták, ilyenkor bezzeg, nincs rendőr a helyszínen.
Mézeskalácsos stand, egymásra pakolt, használt autógumik látványa fogadta még a nézelődőket, s bár volt egy-két lacikonyha, az atyafiaknak áldomást sem igazán volt, mire inniuk, legfennebb bánatukban koccinthattak, megállapítva, amennyiben hagyományos, uzoni Anna-napi vásárt akarnak látni, hát fel kell lapozniuk a fényképalbumot, s abban kell keresgélniük, mert ami most van, azt jobb elfelejteni, azon már csak a romák érzik igazán otthonosan magukat.
