Titokzatos és varázslatos, mert bizonyos romániai politikai idiotizmus szerint a nem létező Székelyföldön vágtázunk, egyik messzelátó és messziről is látszó hegyen, a Maksa és Eresztevény fölötti Óriáspince-tetőn. A "nem létező" Székelyföld hírnevét a televíziós közvetítések révén hihetetlen távolságokra sugározza, nagyszámú résztvevő emlékezetében rögzíti, a fényképezés és az írás segítségével későbbi időkben is elérhetővé, az élmény megismételhetővé válik.
Az Óriáspince-tető néhány éve kegyhelyként emelkedik a háromszéki róna fölé. Egykori ráruházott vagy igazi szerepe szerint vészhelyzeteket jelző, olyan földrajzilag is fontos hely, amely az itt élő közösséget veszélyeztető támadások elhárításában lármafás hírszórással segített. Mozgósított.
Az Óriáspince-tető újra szakrális zarándokhellyé, kegyhellyé válhat. A nemzeti összetartozás, az együvé tartozás tudatát és érzését erősíti.
A vágta szó maga is sejtelmes, nemcsak a leggyorsabb lovas helyváltoztatást jelenti, hanem a vágás, a harciasság fogalmához is kapcsolódik.
A program révén a ló és az ember egymás kölcsönös nemesítésének históriai folyamata is érzékelhető. A galoppverseny, díjlovaglás, díjugratás, fogathajtás, a huszár- és lovas-, íjászbemutató köré sokféle kísérőrendezvény is társul: gazdag kulturális program, a régió jellegzetességeinek és értékeinek felmutatása, a székelyföldi székek bemutatkozása. Hogy egy jó ötlet mennyire megpezsdítheti a közösség fantáziáját, miképp ajzza segítőkészségét és tenni akarását, erre jellemző jelenségként említem, hogy az elképzelés a lovas rockopera ősbemutatóját és egész sereg lovas játékot is idevonzott. Tánc, viselet, kézművesmunkák, a lóhoz kötődő emlékek, lószerszámok, kocsik, szekerek, képzőművészeti lóábrázolások, és még a régióismereti könyvek, kiadványok is "vágtáznak" az Óriáspince-tetőn.