Hajladozik,
szépen táncol.
És kacarász,
meg viháncol.

Hallgatja a
szél énekét.
Ki forgatja
köpenyegét.

A szél picit
ámul-bámul.
Visszafordul,
Ő is táncol.

Táncolt a szél,
s a vén szikla,
két pár fűszál
felvidulva.

A mulatság
addig-addig
kerekedett,
folytatódik,

míg a szikla,
– néma öreg –
felébredve,
beleremeg.

Két pár fűszál
táncát ropja.
Szél a hegyet
párba vonja.

Jöttek aztán
más-más szelek
hoztak bőven
hót, hideget.

Sziklabércen
senki sétál,
Pihen a hegy
s minden fűszál.

És a szelek
jönnek-mennek,
kószálnak és
fütyörésznek.

Kutakodnak,
keresgélnek,
forgolódnak,
szemlélődnek.

Nyitogatnak
minden zárat,
mert nem lelik
a táncházat.

De amikor
tavaszodik
az új világ
bizakodik.

Két szép fűszál
hegyek, szelek,
dínomdánom,
lesz sok gyerek.

Sziklatető
éledezik,
s a világ tánc-
házasodik.