A Fideszre 33, az MSZP-re 15 százalék voksolna

2007. október 27., szombat, Világfigyelő

A Fideszre az összes választó 33 százaléka, míg az MSZP-re 15 százalék voksolna, az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében mindössze egy százalék — derül ki a Tárki október 4-e és 18-a között végzett pártpreferencia-kutatásából.

A biztos szavazó pártválasztókon belül az ellenzéki párt támogatottsága 66 százalékon áll, míg a szocialista párté 25 százalékon — olvasható a távirati irodához tegnap eljuttatott közleményben. A Tárki szerint a két nagy párton kívül egyik párt sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, ha most vasárnap lennének a választások: az MDF tábora a teljes lakosságon belül két százalék, míg a pártválasztók körében négy százalék. A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ egyszázalékos, a demokrata fórum pedig négyszázalékos táborral rendelkezik. A Medián októberi kutatása szerint a Fidesz és az MSZP szavazótáborának egymáshoz viszonyított aránya: 41:21. A Marketing Centrum októberi felmérése alapján a választásra jogosultak 38 százaléka érzi kedvenc pártjának a Fideszt, míg az MSZP-t csak 22 százalékuk, a válaszadók 18 százalékának viszont nincs kedvenc pártja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2007-10-27: Világfigyelő - x:

Zavargások Budapesten

Gyakorlatilag végigkergették Budapest egyik legforgalmasabb útvonalán a tegnap reggel hídfoglalással próbálkozó tüntetőket a rendőrök.
2007-10-27: Világfigyelő - x:

Orbán: Hajrá, APEH!

Gyurcsány Ferenc utasítására vagyonvizsgálatot indítottak Orbán Viktor ellen. Orbán az APEH-vizsgálatot nem akarta kommentálni, szerinte ,,a tények önmagukért beszélnek".