Zágonban, a Mikes–Szentkereszty-udvarház gyönyörűséges parkjának hatalmas virággruppja előtt megdöbbenve áll meg, s földbe gyökerezik lába az arra járónak, mert tekintetét a gondozott park üdítő látványáról magához vonzza a nagy hírű, történelmi tanúként és ereklyeként ismert patinás épület, amelynek mostani kinézése a Háromszéket többször is feldúló és felégető krimi tatárhordák barbarizmusára emlékeztet.
Rosszabb, mint javítás előtt
Kis József polgármestert keresném az épület kálváriájának okait tisztázandó szándékkal, de alkalmatlan napszakban érkeztem, nem tartózkodik a községben. Így hát más információra szorulok, bár a tavaly ősz óta újságcikkekből tájékozódhattam az épület sorsáról. Amit most látok viszont, az minden közvetett képi és papíralapú információt felülír. Mondják, hogy nemrég egy magyarországi, erdélyi útjuk során Zágont rendszeresen útba ejtő turistacsoport vezetője belépett az épületbe, és amikor az egykor nagy költséggel, hozzáértéssel és jó ízléssel kialakított konferenciaterem – a valamikori ebédlő – mennyezetén meglátta a beázások hullafoltjait, a lámpaburák gömbjeibe a padlástérről befolyt és megkocsonyásodott víz okozta elszíneződéseket, a tönkrement padlózatot, csak ennyit tudott mondani: Jaj, Istenem! Édes, Jóistenem! Pedig még nem is látta, hogy a könyvtár könyvállománya is elázott, a kiállított tárgyak, a költséges fotók, értékes dokumentumok estek áldozatául a barbár hozzá nem értésnek. A Kiss Manyi-emlékszobában a kúriát építtető Mikesek feliratos gerendája, általában a gerendázat mellett bemosódott, majd bepergett padlástéri szuvat. Az épület szánalmasabb és gyalázatosabb állapotba került, mint a "javítás" előtt volt.
A költséges kastélyfelújítást a ’90-es években magam is nyomon követtem. Tanúja voltam, amint Fekete Czompó Márta műépítész a végsőkig kitartott az épület rekonstrukciójának szakmai feltételei mellett, Orbán Árpád akkori megyei tanácselnök látszólag dúlt-fúlt a nagy költségek miatt, de útban hazafelé halk hangon mondta: Mártának igaza van, azt és úgy kell csinálni, ahogy ők mondják.
Most állok az általa és a szakemberek által megálmodott gyönyörű parkban, bambulok a tönkretett épületre, kínomban és zavartságomban József Attila verssora ugrik be: Az embernek kél káromkodni kedve... De miért is?
Sikertörténet helyett pancser kártétel
Az épület már régebb esedékes felújítása sikertörténetnek indult. Kelemen Hunor művelődési miniszter fogékonynak bizonyult a zágoni, a megyei tanács kérelmét illetően, s a rendkívüli értéket megtestesítő műemlék épület felújítására minisztériumi alapból biztosíttatta a munkálatok finanszírozásához szükséges pénzalapot.
Eddig minden rendben.
Igen ám, de ugyancsak a nevezett minisztérium a törvényi szabályozásoknak megfelelően országos versenypályázatot írt ki az épületrekonstrukcióra, amelyben a legnagyobb tételt minden baj okozója, a hatalmas tetőzet felújítása tette ki.
És, most fogózzunk meg, a versenytárgyalást egy prahovai cég nyerte el.
Ezzel nem is lenne semmi gond. De újrazsindelyezésről, a gerendázat, a csatornázás felújításáról lévén szó, fél Európa tudja, hogy ebben a szakmában a székely ácsok híre Kanadáig is eljutott, szakértelmüket igénybe veszik Ausztriában, Németországban, Magyarországról nem is szólva. A történelmi hűség kedvéért azt se hagyjuk ki, hogy a székely ácsok, kőfaragók, kőművesek már a múlt századi bukaresti modernizálások idején tömegével vettek részt a román főváros legigényesebb épületeinek kivitelezésében.
Nyáron szánt, télen szekeret
A múlt év novemberében a prahovaiak nekiláttak az épület felújításának. Alkalmas időben, mert ugye, főleg a tetőzet kicserélését a késő őszi esős időkben és télen, a nagy havazások idején kell elvégezni. A "nyáron szánt – télen szekeret" mondás az ő esetükben nem ismerős.
De ez csak a kezdet, az első dobbantás az épület tönkretételének egyéves folyamatában. Azt nem tudni, hogy a prahovai szakiknak életükben valaha járt-e zsindely a kezükben, mert a paticsból vert regáti házakat újabban bádoggal, régebben szalmával, zsúppal szokták befedni. Szakértelmükre jellemző, hogy a jó minőségű gelencei zsindelyt nem a tetőzet léceihez passzították, szegezték, hanem egymáshoz, tönkretéve magát az anyagot is.
És menetrendszerűen megérkeztek az esőfelhők. A letépett csatornák és az újracsatornázott felületek valósággal rávezették a vizet a falazatra, amelyen szétmállott a vakolat. A székelyföldi zsindelynek azért van fánca, hogy az egymásba illesztett zsindelylevelek esős időben kitágulva szorosan záródjanak, és ne engedjék a padlástérre befolyni a vizet. Az egymás hátára szegezett zsindelylevelek felmondták ezt a szolgálatot, a tetőzet pléhezett, az esővizet a csatornázat felé vezető felületeit szintén úgy alakították, hogy az a vizet ne el-, hanem bevezesse a tetőtérbe.
A prahovai szakiknak és szakmai irányítóiknak egyetlen erősségük volt: a hazafiságuk. Ezt ország-világ előtt ki is nyilvánították, amikor piros-sárga-kék fóliával takarták le a tetőzetet, ahonnan a zsindelyt leverték.
Epilógus: székely bánja
Mindeddig az épületet ért kár mértékét ecseteltük. De az ennél szélesebb körű. Példa arra, hogy a jó szándék miként fordulhat a maga ellentétébe. Az épület tönkretevéséért a közvélemény egy része előtt ki más lenne a hibás, mint a polgármester? Fennebb mászva a hierarchikus létrán a szakminiszter is vétkes, mintha személyesen ő bonyolítaná le a pályázatokat. Ekképpen a prahovai szakik, csak úgy mellékesen és akaratuk ellenére a politikai, a pártos eláztatások nagymesterei is.
Mikor Zágonban jártam, a Mikes–Szentkereszty-kúria tetőzetéről az Ivácsony Gyula építészmérnök vezette sepsiszentgyörgyi Átrium vállalat szakemberei távolították el a pancsermunkával felrakott zsindelyt, a pléhezetet, s a beázások miatt elrohadt gerendázatot. Mindössze három napja dolgoztak ott, Simon Elemértől tudtam meg, hogy a cég által aláírt szerződés egy évre szól, de szeretnék a munkálatokat hamarabb befejezni. Az építészeti vállalat műemlék épületek felújításával is foglalkozik, egy másik munkacsoportjuk jelenleg Nagyszebenben egy régi szász ház rehabilitációját végzi. Az Átrium név a régi, klasszikus római építkezésre utal. Az átrium a ház fő része volt, nyitott tetőzettel, amelynek négyszögletű nyílásán a fényt kapta. A padlózatba vájatot képeztek ki, amelyben a beesett víz összegyűlt. Ebből az épületrészből nyíltak az ajtók a szobákba. Az átrium a családi élet és a vendégfogadás központja volt, itt alakították ki a tűzhelyet, a füst a tetőzet szabad nyílásán távozott.
A prahovai szakik ezt az épületfunkciót sejthették meg, amikor a csapadékot bevezették a Mikes–Szentkereszty-udvarház fő- és mellékhelységeibe. Ha még maradnak, meglehet, tüzet is raktak volna, amint ez a "sztálinvásár" idejében a kúriák esetében szokásos volt. A sepsiszentgyörgyi vállalat szakmunkásainak keze munkáját figyelve az az érzése az embernek, hogy a gelencei zsindely takaróként jól érzi magát, és a tönkretett épület visszanyeri régi szépségét, dicsőségét, és az újabb látogatók nem a megdöbbenéstől, hanem az élmény gyönyörűségétől fogják a Jóisten nevét emlegetni.
Jó, jó – kérdezi tőlem egy belső hang –, de ezt a kártételt, a tetőzet visszabontásának költségeit, az újraépítést ki fizeti meg? Erkölcsi kártérítést azért, hogy az emberek egymás idegeit tönkretették, nem fognak kérni. Csupán annyit, hogy máskor pályázzanak otthon, s a trikolór színeiben pompázó fóliázást végezzék a saját házaikon.
Kelemen Hunornak viszont utána kellene néznie, hogy a zágonihoz hasonlatos versenytárgyalások pályázatait milyen szakmai grémium bírálja el? Kik és micsodák ezek a szakik? Mindenesetre, ha majd a szomszédos Lécfalva melletti egykori Székely bánja vár újjáépítésére sor kerül, akkor fel kell kérni a prahovaiakat a munkálatok kivitelezésére, mert a zágoni tapasztalatokat ott jól hasznosíthatnák. A székelyek azt is megbánják, hogy ide születtek.
