A víz minősége megfelelő (nem szennyezi semmi), a körülmények azonban annyira nem, hogy hivatalosan is engedélyezzék a lubickolást – a tiltótáblákkal azonban a kutya sem törődik, legfeljebb arra jók, hogy egy-egy unatkozó turista nevessen vagy bosszankodjék rajtuk. Mert olvasnivaló van bőven: régi és új feliratok, pléhre, fára, műanyagra és papírra vetett szabványbetűs vagy ákombákom szövegek tudatják az érkezővel (románul és magyarul), hogy ez itt magánterület, fürdeni, sá­torozni, szemetelni, csónakázni, behajtani tilos, illetve csak saját felelősségre megengedett, horgászni pedig csak a halőrnél való jelentkezés után lehetséges. Mindezt azonban senki sem kéri számon, habár szombat-vasárnaponként a csendőrség is felügyeli a rendet. Ilyenkor belépti díjat is kell fizetni, a kétlejes jegyből az otthagyott szemetet szállítja el a parti motelt bérlő sepsiszentgyörgyi vállalkozó.
Sátorozók vannak, és a civilizációs minimum is adott: a vízöblítős illemhelyet és a betonpadlós szabadtéri zuhanyozót bárki használhatja, az igényesebb vendégeknek pedig (térítés ellenében) szaunát is kínál a szálloda. Ennek földszintjén ebédelni is lehet, de a többség az otthon becsomagolt kosarából él, inkább csak sört, üdítőt, kürtőskalácsot vásárolnak. A dübörgő zenét ingyen kapják hozzá – akinek ez nem tetszik, az messzébb keres helyet a pokrócának –, és olykor ingyencirkusz is akad: a horgászok és a fürdőzők között előfordul a nézeteltérés, és egy-egy hőzöngő is kijut a szabadnapokon. Hétköznap jóval békésebb a kép: csendes családi, baráti társaságok úsznak, napoznak vagy rúgják a labdát a minifocipályán, a már kissé idejétmúlt, de használható játszótéren pedig könnyen találnak pajtást maguknak a kicsik. Hát igen, innen elég kevés, csak egy minőségi ugrás hiányzik ahhoz, hogy valódi üdülőhely legyen. Lehetne egy apró lépéssel is kezdeni: ha a sok összevissza tiltás és figyelmeztetés helyett egy kedves köszöntés állna a bejáratnál, hívogatóbb lenne.