Elfogadható az a krónikás vélemény, amely szerint megkeresztelésére nem apró gyerekkorában került sor. A történeti források erről többféleképpen szólnak. A magdeburgi püspök, Thietmar krónikájában egyértelműen arról ír, hogy Istvánt apja életében pogány nevén, Vajkként ismerik. Vajk török eredetű név, jelentése hős, vezér, de szláv nyelven is értelmezhető. A Sankt Gallen-i halottaskönyv nekrológiuma csak Géza fejedelmet és öccsét említi azok között, akik 972-ben Sankt Gallen-i Brúnó püspök által vették fel a keresztséget. Az 1038 táján összeállított Kisebbik legenda a nagy műveltségű Szent Adalbert prágai püspököt tartja István keresztapjának: "Az Isten kedveltje, Adalbert püspök kente meg őt hitének igazsága szerint a keresztség olajával."

Ki lehet trónörökös?
Gyermekkorában István herceg katonai, azaz "királyfihoz illő nevelésben" részesült. Részt vett a vadászatokon, a harci kiképzéseken, de szokatlan módon még a latin nyelvet is elsajátította. A Kisebbik legenda szerint "a katolikus hit igazságában" nevelkedett, akit "a grammatika tudományába" is beavattak. Nagy hatással volt rá Szent Adalbert püspök és titkára, Radla. Tény, hogy Géza nagyfejedelem tudatosan neveltette fiát fejedelemnek, mert a trónutódlás kérdésében a nyugati mintát követte. Eszerint a trónörökös az elsőszülött fiú utód (primogenitúra) lehet, amely teljesen ellentétes az Árpád-ház keleti hagyományaival. A pusztai népeknél az uralkodói hatalom mindig a család legidősebb tagját illette meg (seniorátus) az uralkodói alkalmasság (idoneitás) által. Szent István Nagy legendája szerint István herceg még serdülőkorú volt, amikor Géza nagyfejedelem összehívta Magyarország főembereit, "a közös tárgyalás tanácsa szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék őutána". István trónutódlási jogát az ősi kazár eredetű szokás szerint a pajzsra emeléssel törvényesítették. E döntést Géza életében mindenki tiszteletben tartotta. Azonban – az ősi öröklési rendnek megfelelően – a trónra még igényt tartott Géza öccse, Mihály, Tar Szerénd és fia, Koppány vezér. Koppány Árpád elsőszülött fiának, Tarhosnak volt az ükunokája.

István házassága
István házassága Géza fejedelem bölcsességét, a nyugathoz való kötődést mutatja. A házasság Gizellával, IV. Henrik bajor herceg leányával, a Német–Római Birodalom császárának, III. Ottónak másodunokahúgával mind német, mind magyar szempontból dinasztikus jellegű volt. E kapcsolattól a bajor vezetőréteg a pogány szomszédok megkeresztelését remélte, míg a magyarok a diplomáciai kapcsolatok rendezését. Mindkét fél a jó szomszédság és a béke megszilárdításán fáradozott. Az esküvőt a bajorországi Scheyernben, a bajor hercegi várban tartották. A házassági szertartást Adalbert vezette. E frigy tette lehetővé a Lajta és a Morva folyó felé eső nyugati határok békés rendezését, a magyar kapcsolatok kiszélesítését Burgundiáig Gizella édesanyja, Welf Gizella által.
Gizella – testvéreivel együtt – vallásos nevelésben részesült, apácának nevelték, de a sors úgy hozta, hogy az első magyar király feleségeként hozzájáruljon a magyar kereszténység megszilárdításához, majd István király halála után a passaui kolostor főnökasszonya lett. A magyar nagyfejedelemségbe – Gizella kíséretével – nagyszámú német pap és szerzetes érkezett, akik jelentősen hozzájárultak a magyar keresztyén egyházszervezet megszervezéséhez.
A fejedelmi pár Nyitrán, a dukátus központjában élt. István megkoronázásakor Gizellát is megkoronázták, és ekkor költözött át Veszprémbe, amely ettől kezdve a királynők városa lett.

Harc Koppánnyal
Amikor Géza nagyfejedelem eltávozott az élők sorából (997-ben), akkor István mellett egy erős katonai őrség csoportosult, köztük német (sváb és bajor) lovagok és egy besenyő sereg is. A hadsereg parancsnoka Ve­cellin, a testőrség parancsnoka Hont és Pázmán német lovag volt.
A keresztény apa-fiú hatalomöröklés és az elsőszülöttségi jog ütközött az ősi magyar pogány joggal. A jogos trónörökös Koppány vezér. Ő tehát az ősi rendet, szokásokat képviselte. Somogy­ország vezéreként, az Árpád-nemzetség legidősebb tagjaként követelte az ország fölötti hatalmat. Az általa uralt terület a Balatontól délre húzódott, és magában foglalta a Dráván túli területeket is. A fejedelemségért folytatott küzdelemben István kénytelen volt hadat viselni vele. A Képes Krónika szerint István: "hadseregét összegyűjtve, ellensége ellen indult. Először a Garam folyó mellett övezték fel [Istvánt] karddal, és ott testi épségének őrzésére két főembert rendelt, Huntot és Pázmánt. Egész hadseregének fejévé és vezérévé pedig Vecellint nevezte ki." Ez idő alatt Koppány hadserege megkerülte a Balatont, és – a Kisebbik legenda szerint – megkezdte István várainak körülzárását. A Képes Krónika szerint mindkét fél vitézül küzdött. Az ütközetben "Vecellin gróf megölte Kupán herceget, és Boldog István, aki akkor még fejedelem volt, igen bőséges adományokkal jutalmazta meg".
A német vezetésű keresztyén csapatoktól elszenvedett vereség a hagyományos jogrend, szokások fölötti győzelmet jelentette. István parancsára Koppány holttestét felnégyelték és kitűzték Győr, Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár kapujára. Ezzel azt üzenték a törzsi fejedelmeknek, hogy a nagyfejedelem, István a továbbiakban is keményen leszámol mindenkivel, aki szembeszáll akaratával.

Koronázás
A magyar küldöttséget Asztrik (Asrik Anasztáz) apát, a pápai legátus vezette. A szertartást végző püspök a Rómából hozott felségjelvényekkel, a koronával és a zászlós lándzsával kente királlyá Istvánt. Az eseményre 1000. karácsonyán, december 25-én – más vélemény szerint egy héttel később, 1001. január elsején – került sor. A koronázás olyan szentségnek számít, mint a püspökök felszentelése. A koronázási jelvényeket ünnepélyes ceremónia keretében adták át. István király ezek megőrzési helyéül a székesfehérvári bazilikát jelölte ki. Istvánnak az esztergomi érsek által való megkoronázása a koronázási ceremóniák megszervezésének modellje lett. A mindenkori Esztergom érseke, mint Ma­gyarország első egyházi méltósága, törvényesen elismert koronázó főpap lett.
A pápa a diadémot, a koronát Miesko lengyel fejedelemnek szánta. A koronaküldés természetesen nem "látomás", nem angyali hír, nem egy "ismeretlen" nép küldöttei hirtelen megjelenésének eredménye. Alaposan megfontolt diplomáciai döntés volt, amelyben két európai nagyhatalom, a pápa és a császár előzetesen egyeztette véleményét. A pápai koronával való szertartás jelzés volt a nyugati világnak arra, hogy Szent Péter örököse, a pápa nemcsak elismerte, de megáldotta az új keresztény uralkodót. A királyi cím, a král olyan független uralkodó megnevezése lett, aki semmilyen földi hatalomtól nem függ, hatalma az Istentől származik, tehát Isten kegyelméből vezeti népét. A Szentszék által küldött korona látható a koronázási paláston, ez nem azonos a Magyar Szent Koronával.
István megkoronázása a keresztény magyar állam születési dátumává vált. A koronázás jelzi, hogy az uralkodó, az összes magyar nagyfejedelme immár királyként az összes uruszágok (hajdani törzsek) területén teljhatalommal bír, egyedüli úr. István rex christianus és sacerdos, azaz olyan keresztény uralkodó, aki egyben a magyar egyház főpapja is. Az apostoli, pápai áldással felkent István tehát Isten kegyelméből uralkodik. Olyan teljhatalmú, szuverén államvezető, aki nem volt alárendelve a pápának és a német-római császárnak.

Gyula legyőzése
Koppány legyőzése után István nagyfejedelem kíméletlen keménységgel folytatta az apja által megkezdett államszervezést. Elsőként anyai nagybátyjának, a Dél-Erdélyben gyulafehérvári központtal uralkodó Prokuj gyula uralmát számolta fel. A gyulák hatalma kiterjedt a Keleti-Kárpátoktól a Dráva-torkolatig és a Vaskapuig. Ellenőrzésük alá került az összes erdélyi sóbánya kitermelése és szállítása. A terület gazdagsága, kiterjedése mutatja az erdélyi fejedelmek katonai hatalmát. A kialakult helyzetben Taksony nagyfejedelem fia, Géza számára kérte feleségül Zombor gyula leányát, Saroltot. E dinasztikus kapcsolat néhány évtized nyugalmat biztosított. Azonban Géza utódja, István nagyfejedelem sem érezhette magát biztonságban, mert számítania lehetett a gyula, azaz nagybátyja és a vele szövetséges Bizánc támadására. Első lépésként István király az észak-erdélyi öt ősfoglaló nemzetséget szorította csatlakozásra, majd 1003-ban háborút indított az önállóságát védő Prokuj gyula ellen, megszállta Dél-Erdélyt. Az Altaichi Évkönyvben olvashatjuk: "István magyar király (rex) haddal jött nagybátyjára, Julus királyra (rex), feleségével és két fiával együtt elfogva, országát (regnum) erővel a kereszténységre kényszerítette." Erről a magyar krónikák is tudnak.

Ajtony leverése
István király Gyula vezér legyőzése után Ajtony, a Maros, a Tisza, a Duna által közrefogott vidék, Marosvár ura ellen fordult. A hadsereg fővezére Doboka ispán fia, Csanád lett, míg az alvezér Gyula. A Gellért-legenda az Ajtonnyal vívott csatáról így számol be: "volt Marosvárt egy Ajtony nevű nagyon hatalmas fejdelem, aki... még a királynak a Maroson leúsztatott sója fölött is hatalmat bitorolt, a folyó révhelyein egészen a Tiszáig vámosokat és őröket tartott, s mindent megvámoltatott... Csanád pedig arra az éjszakára tábort ütött egy hegynél, amelyet azután Oroszlánosnak nevezett el. Ajtony meg a Nagyősznek mondott mezőn vert tábort... nemsokára... egymásra rontottak; Ajtony serege... hátat fordítva futásnak eredt. Ajtonyt pedig Csanád serege a csata helyszínén megölte. Fejét levágták és elküldték a királynak".

A belpolitika
A keresztény magyar állam István királlyá koronázásával (1001) alakult meg. A honfoglaló törzsfők utódai, az urak (fejedelmek), igyekeztek uruszágaik (országaik) fölötti hatalmukat megtartani. Istvánnak sikerült erős és megbízható hadsereget szerveznie és a magyar fejedelmeket engedelmességre szorítania.
A központi hatalom kiterjesztése azonban nemcsak fegyverrel, hanem békés eszközökkel is folyt. Istvánnak sikerült felszámolnia a kavar törzsek fölött uralkodó Aba Sámuel különálló hatalmát, aki a király egyik testvérhúgát vette feleségül. Aba Sámuel áttért a kereszténységre, István hűséges támogatója lett. István király az elvesztett törzsi területekért Észak-Magyarország urát országos tisztséggel, palotaispáni ranggal kárpótolta. A 10. század végén Magyarországra betelepedett besenyőket is kereszténységre térítette, és az ellene szervezett merényletet leleplezte. Az összeesküvés szervezőjét, Vazult, közeli rokonát megbüntette, de életét és családját megkímélte.

A külpolitika
István belső és külső hatalmának megerősítésén fáradozott. 1009-ben egyik húgát Orseolo Ottóhoz, Velence uralkodójához adta feleségül. E dinasztikus kapcsolattól a Bizánci császársággal való diplomáciai viszonyok javulását remélte. Velence ekkor még Bizánctól függő vazallus állam volt. Magyarország Bizánc­cal katonai szövetségben indított katonai támadást Bulgária ellen.
István király 1015-ben védelmi háborút viselt a lengyelek ellen, amelynek során a király a határvárakkal együtt visszafoglalta a Morva és a Vág folyó vidékét. Amíg az említett hadjáratok Magyarország és királya részére presztízsjellegűek, addig a keleti irányból Erdélyre támadó besenyők elleni küzdelem honvédő háború jelleget öltött.
Magyarország ellen a legnagyobb méretű katonai támadást (1030 táján) a Német Birodalom indította. István király hadai mellett – a betörő ellenség elleni harcokban – még magyar, varég, orosz páncélos csapatok is felvonultak. Ezek élén Imre herceg állt. A király látva a hatalmas túlerőt, a jól bevált nomád harci taktikát alkalmazta. Elvágta utánpótlási vonalaikat, és a Hanság, Rába és Rábca ingoványos vidékén az éhezéstől legyengült, demoralizálódott hadsereget megsemmisítette, Bécsig üldözte, majd a várost is elfoglalta.
A német hadsereg kiűzésével a magyar királyság bebizonyította, képes visszaverni bármilyen ellenséges katonai támadást. A megkötött békében a Lajta és a Fischa folyó közti területek ismét magyar fennhatóság alá kerültek, és ez lett az új határvidék.

István állama
István törvényei sokat elárulnak az államszervezetről, a keresztény államrend megteremtéséről. A közösségi tulajdont fokozatosan felváltó magántulajdon védelme új szabályozást igényelt. A társadalom tagozódása fokozódott. István bajor mintára pénzt veretett. A területi szervezés alapja a vármegye, a várispánság. A király kitartó belső és külső küzdelmek során felszámolta a nemzetségi és törzsi különállást, a vérségi kereteket. A vármegyék szervezésével párhuzamosan kiépült az egyházi szervezet a falusi plébániáktól a püspökségekig, amelyek irányítására a király két érsekséget alapított: az esztergomit és a kalocsait.
A vármegyék és a püspökségek többségének központjai föld-favárak voltak, de megkezdték a kőből emelt erősségek építését is. Az államszervezet megszervezésével együtt alakult ki a keresztyén egyházszervezet, amely nemcsak a hitéletben, de a társadalmi viselkedési normák kialakításában is szerepet játszott.

A trónutódlás
A Gizellával kötött frigyből öt gyermek született. Közülük név szerint csak Ottót és Imrét ismerjük. A második fiú Imre herceg, a felnőttkort csak ő érte meg. Kezdetben vallásos szellemben nevelték. Gellért csanádi püspöktől tanulta meg a latin nyelvet, a grammatikát, az írás-olvasást. Kitűnő erkölcsi neveléséhez nem férhet kétség. Az István parancsára 1020 táján összeállított Intelmekből ismerte meg a jó kormányzás alapelveit.
Az Árpád-házi hercegek – a kormányzás és politikai ismeretek mellett – rendszerint megtanulták a lovaglás és a fegyverforgatás művészetét is. Imre herceg gyakran elkísérte édesapját országjáró útjain, és jelen volt a különböző országos és helyi ügyek intézésekor. Írásos feljegyzések szólnak arról, hogy Imre részt vett az egyházak, a monostorok felszentelésein. A herceg 1031-ben, egy vadkanvadászat idején, alig 24 évesen vesztette életét. Ezzel az Árpád-ház fiúágon kihalt, majd István későn született leánytestvérei ágain folytatódott. Mindkét leánytestvérét István házasította ki. Az egyiket Aba Sámuelhez, a másikat Orseolo Ottó velencei uralkodóhoz adta feleségül. István király a hadsereg vezérévé – a jó kereszténynek tartott unokaöcsét – Orseolo Pétert nevezte ki. Később, miután más választási lehetősége nem volt, ugyancsak őt jelölte utódául a trónra.

István halála
Az államalapító király Nagyboldogasszony napján, 1038. augusztus 15-én halt meg. A magyar történelem legnagyobb alakját a Boldogasszony tiszteletére szenteltet bazilikában, Székesfehérváron helyezték örök nyugalomra. A király halálos ágyán – a Nagy legenda szerint – felajánlotta országát Krisztus anyjának, Szűz Máriának oltalmazásra. Koporsóját római kori fehér márványból faragott szarkofágba tették, és három éven keresztül gyászolták. Sírja zarándokhellyé alakult, mert annak közelében sokan meggyógyultak. A mumifikálódott testet – az 1061-es pogánylázadás idején – kivették a koporsóból, és hatalmas kőlap alá rejtették.
Istvánt Szent László magyar király idején avatták szentté. A szentté avatás, az oltárra emelés nemcsak az ország belügye volt, hanem az egyházé is. Az ünnepélyes kanonizáción jelen volt a pápai legátus. István tetemét a sírból VII. Gergely pápa írásbeli engedélyével emelték ki. Az oltárra emelés napjául László király Szent István halálának napját jelölte ki. Az ünnepélyes ceremóniát azonban gátolta, hogy a súlyos kőlapot nem tudták felemelni. Végül a király – egy Caritas nevű apáca tanácsára – szabadon engedte a Visegrád várába zárt Salamon királyt, és csodák csodája, a nehéz kőlap megmozdult. Az egyházi ceremóniát 1083. augusztus 20-án tartották.
Szent István, Szent Imre és Szent Gellért relikviáinak oltárra emelése egyenértékű volt a szentté avatással. Mivel Szent István kultusza német földön is elterjedt, ezért 1686-ban sor került a pápai szentté avatásra is, amelyet XI. Ince pápa celebrált.

István király műve
István érdeme, hogy a magyarság elkerülte a Kárpát-medencébe letelepedett népek sorsát, így például a dákokét, gótokét, gepidákét, akik eltűntek a történelem színpadáról. Az István által teremtett nagy mű, a keresztyén magyar állam a középkori Európa legegységesebb, legjobban szervezett, katonailag is jelentős hatalma volt. A magyar királyság a Bizánci Birodalom méltó ellenfelének bizonyult. A magyar király hatalma az angol és a francia királyéhoz volt mérhető.
Bár Magyarország a mohácsi (1526) csata után három részre szakadt, de a magyar államiság intézményei és kultúrája a keleti, az erdélyi országrészben meg­szakítatlanul folytatódott, majd a szétszakított részek ismét egy államba egyesültek. E történelmi államot darabolta szét az 1920-as trianoni békediktátum, de a több ország területén élő magyar nemzetrészek ma is az egységes magyar nemzet, kultúra és nyelv részei. Szent István király minden idők legnagyobb magyar történelmi személyisége, alakja. Bárhol éljünk a világon, augusztus 20-án tisztelettel emlékezünk, tisztelgünk István király államszervező munkássága és emberi nagysága előtt.

István király üzenete
Szent István király üzenete: fogjunk össze, egységesen erősek vagyunk! Ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor merítsünk erőt történelmünkből. Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítsuk Európa figyelmét a székelység, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára! A román nacionalistáknak meg kell érteniük, a székelység egyenlő jogú közösségként akar és fog élni szülőhazájában, Székelyföldön. Területi autonómia márpedig lesz, akár akarják, akár nem, mert mi Szent István földjén nem jövevények vagyunk. Ne feledjük: Székelyföld a népesség aránya és a történeti jog alapján a székelyeké és mindazoké, akik itt élnek.
Az intoleráns nacionalisták figyelmébe ajánljuk az Intelmekben leírt "szentistváni" gondolatokat: "az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő". Gondoljunk arra, ha nem üldözték volna el, ha nem adták volna el a szászokat, a németeket, ha a román hadsereg nem gyilkolta volna le a zsidók százezreit, ha Erdély magyar városainak etnikai arányait nem számolták volna fel, és Erdélyben nem 1,4, hanem 2,4 millió magyar élne, akkor ma Románia gazdagabb lenne. István királyunk nem véletlenül tanácsolta fiának, Imre hercegnek, hogy a más népcsoportokat "jó akaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak". Románia szövetségest nyerhetne bennünk, ha nem megtűrtként kezelne bennünket, ha meghallgatná bölcs királyunk ezeréves tanácsát.