Akarni akarják, de valahogy nem jön össze. Mint Strasbourgban az aláírásgyűjtés a Bolyai Egyetem visszaállítását szorgalmazó határozattervezethez. Amihez 393 aláírás kellett volna, de csak kétszáz körül gyűlt össze. Lehet, hogy az EP-s urakat nem nagyon érdekli a mi nagy gondunk, mert nekik a legkisebb gondjuk is nagyobb annál. Itthon a tanügyi törvényt napolták el. Mindenki egyébbel van elfoglalva. Most az egyéni választókörzetes szavazással. Amelyet mindenki akar. Csak éppen másképp. A parlament tárgyalja, a kormány sürgősen sürgősségi rendelettel sürgeti. Az államelnök sürgősebben, népszavazást akar. Minek ide parlament, meg képviselő? Már népszavaztunk az elnök Băsescuról. Lassan lesz gyakorlatunk benne. Magyarországon ugyan éppen most ünnepeltek, de ott is emelkedik a népszavazási láz. Ők talán csak azért nem ünnepeltek felhőtlenül, mert borús volt az idő. Ezért zászló helyett esernyőket emeltek a magasba. A közjogi méltóságok fölé. A tüntetés tőlük messze volt, így az ernyők csak a rendes zápor és nem a tojászápor ellen kellettek. Bár a bekiabálások ellen nem ártott volna egyeseknek fülvédő sem. Notórius ünneplők csak 100—150-en voltak, akik díszegyenruhában: csuklyásan, és maszkban rohamozták a rohamrendőröket, akik díszrohamruhában oszlatták őket. Egy sereg dolgot viszont nem oszlatással, hanem népszavazással oldanak majd meg ők is. Ha az ellenzék népszavazást akar, akkor a kormánypártok is, csak ők másképp tennék fel a kérdést. A mi kettős állampolgárságunkat már egyszer lenépszavazták. Ha ennyi mindent meg lehet — vagy le lehet — szavaztatni népszavazással, akkor minek ide parlament, és minek ide kormány? Legjobb lenne népszavazás által vezetni az országot. Minden vasárnap népszavazás lenne. Templom helyett népszavazni járnánk. Minden hétre kitalálnának valami újabb és újabb megoldani való problémát. És a nép megoldaná. Elmenne szavazni, és már hétfőn tudnánk az eredményt. Vagy még egyszerűbb lenne, ha a kérdéseket valamelyik népszerű tévéműsorban tennék fel. Nem kellene, csak egy SMS-t küldeni a megadott számra, hogy igen vagy nem. A szavazókat értékes nyereményekkel lehetne kecsegtetni. Például kisorsolnák a betelefonálók között, hogy ki képviselje Romániát az európai parlamentben négy évig. El sem kellene menni oda, csak a fizetést küldenék haza. Úgy sincs semmi értelme, ha nem ismerik problémáinkat, vagy azért, mert a kisebbségi kérdésekhez nagyon óvatosan nyúlnak. Ahogy szó szerint olvasom: ,,A kisebbségi kérdésben Európának rossz a lelkiismerete." Csak azt nem értem, hogy kérésünket akkor miért is írták alá csak kettőszáz körül?