A globális gazdasági válság, az euró "örökkévalóságának" megkérdőjelezhetősége újra előtérbe hozta a helyi fizetőeszközök létét és jövőjét. A helyi pénznemeknek amúgy már tekintélyes hagyománya van Európában, az első és leghíresebb svájci wir és nyugat-európai társai mellett Sopronban tavaly bocsátották ki a kékfrankot – utóbbi mintájára jöhet létre a székelyföldi pénz, a sic is.
A svájci wir helyi számlapénzrendszer az egyik legrégebbi, 1934 óta szerepel a formális bankrendszerrel való elszámolásban, de attól független, saját valutakóddal (CHW). Az ugyancsak 1934 óta működő WIR Bank és a hozzá kapcsolódó pénzhelyettesítővel helyi kiegészítő fizetőeszköz, a wir eredetileg 16 taggal indult az 1929-es világválság után. A rendszer a vásárlóerő megteremtését teszi lehetővé saját kibocsátású pénzhelyettesítővel, amit egy 60 000 résztvevőből álló nemzeti üzleti kör biztosít. A wir körforgása a wir beruházási hitel folyósításával indul – amely svájci frank hitelből és wir hitelből álló kombinált konstrukció is lehet – építési, felújítási projektekre, ingatlanvásárlási, illetve bármilyen egyéb szolgáltatás céljaira használhatók fel.
A cégek a wirt azért használják, hogy növeljék eladásaikat, készpénzáramlásukat és profitjukat. A cégnél a 10 százalékos pluszforgalom eladásaiból a haszon 70 százaléka készpénzben, 30 százaléka wirben képződik.
A chiemgauer
A bajor Chiemsee tóvidékről elnevezett chiemgauer valódi és elfogadott regionális pénzeszközzé vált épp akkor, amikor a globális gazdaság diadalmaskodott. Különösen érdekes a német kísérlet a jelenlegi világválságban, amikor az emberek kezdik elveszíteni a papírpénzbe vetett bizalmukat.
Esélytelenek vagyunk az óriásvállalatokkal szemben, egyre több kisebb vállalkozás lehetetlenül el, és emiatt nemcsak a munkahelyek, hanem a közösségi szellem is eltűnik. Az ismerős kijelentés a Prien am Chiemsee, egy gyönyörű, tízezer lakosú németországi város honlapján (www.prien.de) szerepel. Egy helyi tanár, Christian Gelleri barátaival együtt három évig azon törte a fejét, hogyan lehetne a tettek mezejére lépni. A régiómegváltó fiatalemberek az első, zátonyra futott kísérlet után sem csüggedtek, második nekifutásra papírpénzt bocsátottak ki saját munkahelyükön, meggyőzték kollégáikat és a helyi cégeket a papír értékállóságáról, és az évek során egyre többen beszállnak a játékba.
Miért menjek vásárolni a regionális valutával, ha ezt euróval vagy más módon is megtehetem? – merülhet fel joggal a kérdés. Gelleri és barátai lépésről lépésre egyre több embert tudtak meggyőzni arról, hogy a helyi pénzzel a helyi vállalkozókat segítik, vagyis az alpesi régióban élő embereket és a munkahelyek megtartását. A chiemgauernek nevezett utalvány – amellyel éppúgy be lehet vásárolni, mint az euróval – most már egyfajta másként gondolkodást eredményez. Például: akinek a kezébe adom, arra gondol, hogy ezt a pénzt nekem itt, a régióban kell elköltenem, a játékszabályokhoz kell tartanom magam. Amikor ő is vásárol valamit, a pénz új gazdája ugyanígy gondolkodik, és ez az egész rendszerre kihat. Kialakult a háló, amely együttműködésre ösztökéli az embereket, hogy megváltoztassák a világot a saját elgondolásuk szerint. Így vált a chiemgauer valóságos közösségépítő-teremtő eszközzé.
Gyorsan forgó pénz
Az első sikertelen kísérletek után a vidéki közgazdászok abban látták a siker zálogát, hogy már az elején minél több helyi cég elfogadja a kiegészítő fizetőeszközt. Egy pénzkibocsátó közhasznú társaságnál egy euróért egy chiemgauert lehet venni – létezik 1, 2, 5, 10, 20 és 50 egységnyi bankó. A befizetett pénz pedig fedezetként a helyi bankban kamatozik. A bevezetés legfontosabb része a marketing volt. Meg kellett győzni a helyieket, hogy a rendszer bár szokatlan, mégsem bonyolult, és valóban az ott élők érdekeit szolgálja. Erre ideális terep az iskola, mert ott rengeteg emberrel lehet kapcsolatba kerülni, és egy tanárról az embernek elsősorban nem az jut eszébe, hogy spekulál vagy nyerészkedik. Ahogyan sikerült meggyőzni a szülőket, úgy bővült a regionális valutát elfogadók köre.
A helyi patikus épp úgy elfogadja a 14 különböző biztonsági jellel ellátott utalványt, mint a látszerész, a vendéglős, az adótanácsadó, az építész, az asztalos. Induláskor csak húsz merész vállalkozó akadt, és az éves forgalom 70 000 chiemgauer volt. De ez mostanra 600 vállalkozóval hárommillió chiemgauernyi forgalommá (közel 3,5 millió euró) nőtte ki magát. A pénzt továbbadhatják, vagy euróra visszacserélhetik az egyesületnél. Ilyenkor persze 2+3 százalék levonásra kerül: két százalék illeti a rendszergazdát, aki a bankók (bónok) gyártásáért és biztonságáért felel, hárommal pedig egy szabadon választott helyi projektet támogatnak, mint a tűzoltóság, az iskola vagy a kórház.
A pénz tudvalévően csak akkor töltheti be gazdaságélénkítő szerepét, ha minél gyorsabban forog. Ezért azt találták ki, hogy negyedévente az értékpapír két százalékot veszít az értékéből. A bankó élettartamát bélyeggel lehet meghosszabbítani, ami egy évben nyolc százalékot jelent. A "büntetőbélyeg" – amelynek bevételeiből "önkéntes adóként" szintén részben helyi egyesületeket támogatnak – arra ösztönzi a vállalkozókat, hogy a chiemgauert a régió határain belül vásárlásra, ne pedig spekulációra használják fel. A rendszer elfogadottságát számok bizonyítják: az első évben a chiemgauer 90 százalékát váltották vissza euróra, a másodikban 60, a harmadikban 50 százalékát – de a negyedik esztendőben már csak 35 százalékát.
Társadalmi munkában a helyi iskola tanulói gondozzák a fizetőeszköz rendszerét. A cégektől azt a visszajelzést kapták, hogy a chiemgauer elfogadásával forgalmuk 10–15 százalékkal emelkedett. Aki a chiemgauert használja, szolidaritást vállal szűkebb hazájával. Figyel arra, mi az, ami abban a körzetben elérhető, amiért nem kell a szomszédba menni, a cél pedig az, hogy az ezekhez szükséges eszközöket a régióban lehessen előteremteni. Így a környéken megmaradnak vagy kifejlődnek azok a lehetőségek, amelyeket a globalizáció meggyengített, illetve "kiszervezett" onnan. Minőségi előrelépést jelentett 2007-ben az elektronikus elszámolás bevezetése regiocard néven. Kiderült, hogy ily módon azokat a nagyobb cégeket is be lehet vonni, amelyek soha nem fizetnek egymásnak készpénzzel. Az iskolai próbálkozás pedig annyira megnyerte a helyi hatóságok tetszését, hogy takarékszövetkezetek is beszálltak. A német Bundesbank őrei is szemügyre vették a fura bajorok kísérletét, és arra jutottak, hogy a chiemgauer nem veszélyezteti az európai pénz egyeduralmát. Még akkor sem, ha ezerszer ennyi helyi pénzt adnának ki.
Az urstromtaler
A kelet-németországi Magdeburgban is forgalomban van egy helyi fizetőeszköz, az urstromtaler, amelyet csak a városban és közvetlen környékén használnak. A pénzt több mint 200 vállalkozás – pékség, élelmiszerbolt, ékszerüzlet, étterem, mozi – fogadja el, sőt, ha a vásárló óhajtja, a visszajárót is abban kapja. A városközpontban lévő kibocsátó irodában lehet hozzájutni, az eurót 1:1-es árfolyamon váltják be. Az urstromtaler lényeges tulajdonsága, hogy a bankók bizonyos időközönként folyamatosan veszítenek értékükből, ha nem használják őket – ezt bélyegek felragasztásával ellenőrzik –, ami arra ösztönzi a használókat, hogy felhalmozás helyett költsék a pénzt.
A szakértők szerint a jövőben több regionális valutát fognak létrehozni Európában, és ezek tömege is nő. A chiemgauer hatására a szomszédos régiók is hasonló kezdeményezéssel próbálkoznak: megjelent az edertaler, a sterntaler és a donautaler. Berlin egyik kerülete is bízik a régiós pénzek jövőjében, és hamarosan prenzlauert "dob piacra". Alsó-Ausztriában a gazdasági minisztérium segítségével a waldviertler nevű helyi pénzzel próbálkoznak.
Sic, a székely pénz
Mint ismeretes, a soproni kékfrank mintájára sic néven pénzhelyettesítő utalványok bevezetését tervezi a tusnádi Éltes Zoltán is. A zárt társaságba legkevesebb száz euró befizetésével lehet belépni, a tagok egymás között az üzletkötésekben és vásárláskor is a pénzhelyettesítő utalványokat, a sicet használhatják. A tervezett Siculorum-Bes pénzintézet alakuló ülését szeptember végén tartják.
Soproni kékfrank
2010. május 7-étől soproni kékfrank néven pénzhelyettesítő papírutalványt indítottak útjára a Sopron környéki cégek. A gazdaságélénkítési célt szolgáló elképzelés szerint a kékfrankot kibocsátó szövetkezet tagjai kékfrankkal fizetnek egymás között, így a pénzük a bankban kamatozhat, s mivel elsősorban a régióban népszerű az utalvány, így annak használata a helyi gazdaságot erősíti. A kékfrank kibocsátója, a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet 2009 szeptemberében alakult 123 taggal, 38 500 eurós törzstőkével. 2010 februárjában bemutatták az elkészült utalványokat, 2010. május 7-én megtörtént az első hivatalos átváltás, és azóta folyamatosan nő a forgalomban lévő kékfrank-utalványok száma. A soproni szövetkezet közel 180 tagot számlál.
Míg a 2009-es induláskor 381 elfogadóhelyen lehetett használni, addig idén tavasszal már 444 soproni és 40, a környékbeli településen található helyen fogadták el fizetőeszközként. Jelenleg havi tízmillió forint nagyságrendű a kékfrank-forgalom, a visszaváltás pedig nagyon alacsony szinten áll. A hagyományos pénz és a helyi pénz, a soproni kékfrank esetében az átváltási arányt 1:1-ben határozták meg. Az esetleges visszaváltáskor a kibocsátónál 2 százalék plusz áfát vonnak le, vagyis az 1000 forintért vásárolt 1000 kékfrank visszaváltásakor 975 forintot kap a kékfrank beváltója. A 2 százalék plusz áfa visszaváltási jutalék a kékfrank nyomtatásának, kibocsátásának, a nyilvántartás költségeit fedezi.
Helyi pénz bevezetését tervezik 2012-től Balatoni korona néven Veszprémben és térségében is. A kezdeményezéshez csatlakozott Balatonfüred, Balatonalmádi, Várpalota és Nemesvámos község is, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara, így tehát egy kisrégiós (térségi) fizetőeszközről van szó. A tervek szerint a hatféle bankjegyen Veszprém jellegzetes motívumai szerepelnek, például a vár, a viadukt, Szent István király és Gizella királyné szobra.
