Földink, Kászoni Zoltán halbiológus, okleveles halászati mérnök, mindannyiunk Zolti bácsija 25. könyvének (Wass Albert: Ősök, elődök, 2010., Agorinform Kiadó, Budapest) megjelenése alkalmából gazdagon dedikált három könyvét küldte haza, szülőföldjére, közülük a legimpozánsabb nyomdai kivitelezésű és grafikai kiállítású a Székelyföldi vadászatok (Mentor Kiadó Marosvásárhely, 2009), amely egyben hazai tisztelgés a szerző 80. születésnapja előtt, ezt követi a Kerti tavak (Agroinform, Budapest 2009).
A jubileumi kötet előszavában szép korú emberekre jellemző módon nappali álmairól beszél, amelyeknek stációi életpályájának egy-egy, többnyire szülőföldhöz való kötődésének lenyomata. Álomfejtőként sem nosztalgiázik "csak a szépre emlékezem" alapon, hanem az utánunk következőket készíti föl az önmagukat és szülőföldi közösségüket lelkileg, gazdaságilag, emberileg gyarapító életkalandra.
A Kerti tavak kötetét is azért ajánlja fel elsősorban szülőföldje, Székelyföld, de bárki számára, mert sűrű erdélyi útjai alkalmával idős korában is érzékeli, hogy Erdélyben örvendetesen szaporodnak a kedvtelést, kikapcsolódást segítő kerti tavak, a halastavak, horgásztavak. Utóbbiak gazdasági, turisztikai rendeltetésűek, az előbbiek nagyságrendben mintegy megsokszorozói az ugyancsak hobbiszerűen művelt akvarisztikának. Ezek létesítése és működtetése alapos halbiológiai, környezettani ismereteket feltételez, másképp a kedvtelés szándékával létrehozott kerti tó átokká, a víz nyálkás pocsolyává, szenvedő, majd kimúló halacskák tömegsírjává válik. Zolti bácsi ezt érzékelve kötetével azonnali segítséget ajánl fel. Közben műveltségéből, széles körű tájékozottságából és magas szintű szakmai képzettségéből adódóan s ezt kamatoztatva olvasmányosan végigvezet az ókori időktől a mostaniakig a kerti tavak, halastavak, a halszaporítás és haltenyésztés útjain.
Az olvasmányosságot nyomatékosan említem, mert Zolti bácsi nagy elődeihez hasonlóan, lévén erdővidéki, Kriza János nyelvmegőrző, nyelvteremtő, anyanyelvünk táji elemeit a köz- és irodalmi nyelvbe beemelő feladatot is ellát. Nyelvszeretete, "nyelvbűvölő" sámánkodása a Hermann Ottóéhoz hasonlatos.
Jubileumi kötete, a Székelyföldi vadászatok a táj, ennek flórája és faunája s a benne élő, ezt óvó – gyakran éppenséggel pusztító – ember természetének, lelki világának és ténykedésének finom, cizellált rajza. Megfigyelései, akárcsak a jó szemű és nagy tapasztalatú vadászé, vadőré vagy a vízben cikázva szökkenő és surranó sebespisztrángot becserkelő sporthorgászé rendkívül kifinomultak, és ezt, ami nagy dolog, meg is tudja fogalmazni, s olvasójában is hasonló gondolatokat, érzelmeket tud gerjeszteni, ami csak jó tollú embereknek adatik meg.
Kászoni Zoltán az életet nem átéli, hanem éli. Nappali álmainak bölcsője, puha takarója és párnája a szülőföld, akkor is, ha Japán óceáni hajódokkjaiban a román halászflotta számára választ hajót, ha Grönland jeges-fagyos térségének vizeiben halásznak, s akkor is, ha a Dél-Hargita, de a Kárpátok egészének rengetegeiben siketfajdra, zergére, könnyezni is tudó őzre, mogyoróbokornyi agancsú őzbakra vagy vérmedvére, hatalmas ordasra és nagydíjakra érett agyarú vadkanokra vadásztat.
És könyveiben folyamatosan jelen van a környezetében élő hazai, erdélyi ember, írásaiban felvonulnak az ismerősök seregei. Az ő emlékkönyvük is mindenik kötete.
Kászoni Zoltán élő példája annak, hogy a szülőföldnek, bárhová is sodorja a sors az embert, használni és segíteni tud, ha akar.
Nemcsak címez, hanem mindenkihez szól, amikor a szülőfalumbéli jó Bod Péter uramat idézi: "Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek".
