A hazai magyar politikai élet további sorsunkat alapvetően meghatározó három eseményére kell figyelnünk: az októberben esedékes népszámlálás eredményére, a következő évi választások kimenetelére és a honi magyar, valamint a magyar–magyar viszonyok Kárpát-medencei alakulására. Az előbbi két téma időhöz kötött, a harmadik, a magyar–magyar viszony alakulása állandó.
A népszámlálás magyar vonatkozású, főleg székelyföldi csapdahelyzeteivel lapunk több írásában is foglalkoztunk. A szórványproblémák a tömbben élő magyarság körében kevésbé relevánsak, bár a vegyes házasságban élők nemzeti hovatartozásának megjelenítése különösen városokon, illetve a megyeszékhelyen fontos tétel. Ennél viszont problematikusabbnak tűnik a térségben élők magyarra, székelyre, csángóra tagolódásának aránya, amely a magyarság jövőbéli érdekérvényesítési lehetőségeit helyi, megyei és országos szinten lényegesen befolyásolja. A lényeg, hogy magyarnak valljuk magunkat, és magyarként addig lobogtathatjuk a székely lobogót, használhatjuk a rovásírást, szerethetjük a székely köményest és a kürtőskalácsot, ameddig s ahol akarjuk. A mi esetünkben a magyar cigányok nemzetiségi hovatartozása nem okozhat lényeges problémát.
A jövő évben esedékes választások a másik magyarsági teszt, próbatétel. Ebben a kérdésben helyhatósági szinten Marosvásárhely magyar polgármester- és megyei tanácselnök-jelöltje a legproblematikusabb, bár, úgy tűnik, az egységes jelöltállítás lehetősége még nem úszott el. Olyan az eddigi csetepatézás, mint a húslevesen a lepedék, amely szerencsés esetben elfő.
A magyar–magyar viszonyok alakulásában jó jel, ha a Fidesz–RMDSZ-, az RMDSZ–EMNT-kocolódások mérséklődnek. Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy az RMDSZ egész Erdélyt behálózó, kiépült struktúrával rendelkezik. A hatalomhoz, közképviselethez ragaszkodás nem alapvető bűn, hiszen a húsosfazekat olyan gyakran emlegetők is hatalmat akarnak. Másképp miként érvényesítenék bármilyen szinten az általuk képviselt közösségek akaratát?
