Augusztus elején hat magyarországi társammal együtt kitisztítottuk a hatodi Utász borvízforrást – gondolom, a kedves olvasók közül sokan ismerik, ittak finom vizéből –, de amikor egy hónap múlva visszatértem, elképesztő szemét fogadott.
Jómagam hobbikerékpározó vagyok, szívesen karikázom a környékünkön található borvizek felé. A Hatod egyik kedvencem, amikor arra járok, gyakran kipucolom a lefolyó medrét, de mindig zavar a sok szemét, az esőzések alkalmával odahordott föld, a felnőtt gaz.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány önkéntestábort szervezett Uzonkafürdőn magyarországi, illetve erdővidéki fiataloknak, akik környezetszépítő munkát végeztek, időseket látogattak meg. Felkérésemre hatan, pihenőnapjukat feláldozva, velem tartottak, hogy együtt tisztítsuk ki az említett borvízforrást. Amikor megérkeztünk, lehangoló látvány fogadott, a sok szemét, a széttört kuka, a gaz között még egy eldobott televíziókészüléket is találtunk. Rengeteget dolgoztunk. Kiszélesítettük a lejáratot, kipucoltuk a forrás környékét, több mint tíz zsák szemetet gyűjtöttünk össze. Közben sokan megálltak borvízért, fiatalok, idősek, mindenki elismerően nyilatkozott a vízről és a munkánkról is.
A tábor véget ért, magyarországi barátaink hazautaztak. Nemrég felpattantam vasparipámra, és mintha gyorsabb tempóban, mint szoktam, vágtattam a Hatodon fölfelé. A szívem egyre gyorsabban vert, ahogy a forráshoz közeledtem. Kár volt. Csupa szemetet láttam. Pillepalack, műanyag zacskó stb. az asztal és a két szék mellett – ezt takarítottuk mi tisztára, előtte azt sem lehetett tudni, hogy a föld, a gaz s a szemét alatt betonlap van, most WC-nek használták. Elképesztő élmény. Ilyen emberek közt élünk? – merült fel bennem a kérdés. Felültem a biciklire, és hazamentem. Nem fogom elmesélni a magyarországiaknak. Bennük legalább maradjon tiszta a forrás.
Tóth Pál, Oltszem
