A szobor köztulajdonba kerülésének első lépéseként az adomány elfogadását tanácshatározattal kellett szentesíteni, ám amikor a tanácsülésen e kérdés napirendre került, elszabadultak az indulatok.
Nicolae Enea képviselő felháborodva jelentette ki: nem a város, a megye szülöttéről van szó, nem helyénvaló, hogy más ország személyisége előtt tisztelegjenek. Románia talán egyet­­len városa lesz Kovászna, ahol idegen ország szülöttének állítanak szobrot – jelentette ki. Mi lenne, ha Iustinian Tecu­lescu-szobrot akarnának Gyu­lán állítani? – tette fel a szónoki kérdést, amire Ferencz Botond válaszolt, kivételesen román nyelven (mint mondta, társa iránti tiszteletből): Erkel a magyar nemzet zeneszerzője, ugyanúgy, mint ahogyan Teculescu minden ortodoxok püspöke, tehát lehet tárgyalni arról, hogy Gyulán, ahol jelentős román közösség él, a néhai püspöknek állítsanak szobrot.
Enea arról is érdeklődött, ki volt Erkel, milyen műveket komponált. Újból Fe­renczé volt a szó: nagyon jól tudja, hiszen készült a tanácsülésre, tájékozódott a zeneszerzőről, és vélhetően az a gondja, hogy a magyar himnusz zenéjének szerzője – mondta feleletként. Enea élt a felvetéssel: akkor Erkel mellé a román himnusz szerzője, Andrei Mureşanu szobra kerülhetne. Javasolja írásban – szólt közbe Lőrincz Zsigmond polgármester.
A hasztalan vita folytatódott, mígnem Molnár János feltette a kérdést: tudják-e a tanácstagok, hogy Albánia himnuszának zenéjét Ciprian Porumbescu szerezte? Butyka Gyula folytatta: tudomása sze­rint Gyulán Andrei Şaguna-szobor állításáról tárgyalnak. A két felszólalás zárta a vitát, lehetett szavazni az ügyben. A tanácstagok két tartózkodás mellett egyetértettek, és Kovászna városa elfogadta Gyula ajándékát, az Erkel Ferenc-szobrot.