Csíkból érkezett az újabb emlékhelycsonkolás és tolvajlás híre: újra ellopták a Sólyom László államelnök által 2009. március 14-én állított emlékkopjáról a feliratos plakettet. Az emlékkopja fémtábláját először még az év októberében lefeszegették.
Az akkori tolvajlást egyesek, a történtek politikai "üzenetét" semlegesítendő, a színesfémtolvajlás kategóriájába utalták, s ezzel kimondatlanul is a cigányság nyakába akarták varrni a gyalázatos tettet. A másodízben is lefeszegetett táblát ezért a csíkkozmásiak műanyagból készítették.
Ezt is ellopták.
Világos tehát, hogy nem egyszerű fémtolvajlásról, hanem a kegyeleti emlékjel meggyalázásról van szó. A szánalmasan aljas tett a magyarságot provokáló azon bűntettek közé sorolható, amelyek révén a Házsongárdi temetőben magyar történelmi személyiségek sírjait tönkreteszik és meggyalázzák, a település- és megyehatárjelző táblák eltüntetését, Petőfi ispánkúti emlékművének többszöri tönkretételét, a magyar utcanévtáblák megrongálását gátlástalanul művelik.
A Nyergestető emlékkopjás-emlékkeresztes sírkertjének meggyalázása – a csíkkozmásiak eddig 281 emlékjelet azonosítottak és leltároztak, a valós szám ennél is nagyobb, mert az oda zarándoklók egy része a sírkert melletti fenyőtuskókra is elhelyezi a maga virágcsokrát – nem szűkíthető le a magyar államfő elleni primitív cselekedetre, hisz a spontán módon kialakult zarándokhely a Kárpát-medence és az egész világ magyarságának kegyhelye. Ránk, székelyföldiekre és erdélyiekre nézvést különösen sértő ez az ocsmány vandalizmus, mert abba a sajnálatos eseménysorba illeszkedik, amelyet 1916 óta Erdélyben emlékműveink és kegyhelyeink elpusztítása céljából sorozatosan elkövettek.
Arról van szó, hogy nemcsak embereket, hanem szimbolikus emlékhelyeket is lehet gyilkolni.
A Nyergestetőn hagyománnyá vált, hogy előbb a csíkiak és háromszékiek, utóbb már Székelyföld egészének képviselete március 15-én és augusztus 20-án elhelyezi a maga virágkoszorúit.
Sólyom László, Magyarország akkori államfője 2009 márciusában tomboló hóviharban látogatott a nyergestetői kegyhelyre, ahol a háromszékiek és csíkiak, az ennél távolabbról érkezők százai voltak jelen. Akárcsak 1849-ben, a szabadságharc egyik utolsó csatájában.
A hóvihar után, az ünnepség záró perceire elvonultak a viharfelhők. Ezt mi, jelenlevők kedvező égi jelnek véltük, de az akkor készült filmeken és fotókon rögzítettük az ítéletidő embert próbáló felvételeit.
E felvételeket, ha most nézzük végig, figyelmeztessük magunkat és egymást: a viharok bármikor ránk törhetnek.
Dacolni kell, dacolni muszáj velük, és tenni kell ellenük önvédelmünk érdekében.
