Bukarestből jövet és útban Csík felé tegnap délután a megyei tanács és Sepsiszentgyörgy vendége volt a Komlóssy József által szervezett vándorkonferencia, melyet előadói a dél-tiroli területi autonómia létrejöttének és működésének szenteltek.
Kiemelkedő érdemük a kezdeményezőknek, hogy a román nyilvánossághoz fordulva olasz szemszögből is megvilágították a kérdést. E felvetés nyilván a legnagyobb érdeklődésre tarthat igényt mind román, mind magyar részről. Komlóssy József kiemelte, hogy a többségi fenntartások leszerelését is céljuknak tekintik egy mindhárom helyi népcsoport elégedettségére működő területi önigazgatási forma felmutatásával, hangsúlyozva, hogy azt nem pártoskodással, hanem párbeszéddel, toleranciával és összefogással teremtették meg.
Christoph Pan professzor, a kérdéskör nemzetközi tekintélyű ismerője történelmi áttekintésében többek közt elmondotta, hogy az I. világháború idején az Ausztriához tartozó Dél-Tirolban 3 százalék volt az olasz, 4 százalék a ladin lakosok aránya, a többiek osztrákok voltak. Az Olaszországhoz csatolt tartomány az impériumváltás, különösen a fasiszta uralom instaurálása után betelepítés célpontja lett, lakosságcsere is apasztotta a németség arányát, így az mára kétharmadot tesz ki. Az autonómia első formája, amelyet az olasz állam a békeszerződésben szavatolt, nem elégítette ki a német közösséget, negyvenévi tárgyalások, az ENSZ és a két állam közreműködésével végül létrejött a második autonómiastatútum, melyet máig 137 jogszabály, rendelet igazgat a lakosság többségének támogatásával. Ehhez az olasz hatóságoknak és közvéleménynek komolyan szakítania kellett sok beidegződésével és előítéletével. Fontos, hogy mai formájában egyforma védelmet nyújt mindenik közösségnek, egyik fél sem szenvedett el szankciókat miatta, s hozzájárult ahhoz, hogy a tartomány ma az ország egyik legfejlettebb régiója a legmagasabb egy főre eső nemzeti jövedelemmel, és a térségben gyakorlatilag ismeretlen a munkanélküliség.
Dr. Davide Zaffi a demokrácia és nemzeti fejlődés modern kori összekapcsolásának eszméjével kezdte, kitérve a román–olasz hasonlóságokra (mindkét állam gyarapodott területileg az I. világháborút követően). A két világháború között a kisebbségek visszataszítása, másodrendű állampolgárrá való lefokozása dívott, ezt az új olasz demokrácia fokozatosan korrigálta és jóvátette. Demokráciát építeni csak demokratikus módszerekkel lehet, ezért is tartott oly hosszú ideig, alapvető mentalitásváltást is feltételezett. Eljutottak például a felismerésig, hogy a többnyelvű adminisztráció még hatékonyabban működhet, mint az egynyelvű – erről meggyőződhet a tartomány több százezerre rúgó "negyedik népcsoportja", melyet a turisták tesznek ki. Mint közismert, Dél-Tirol turistaparadicsomnak számít télen is, nyáron is.
Lucio Giudiceandrea helyi olaszként azt a nehéz folyamatot írta le, mellyel a dél-tiroli olaszok eljutottak a nekik szánt kezdeti küldetés vállalásától – hogy kisebbségbe szorítsák a németeket, és "civilizálják" úgymond őket – a felismerésig, hogy az emancipációt szavatoló második autonómiaforma számukra is elfogadható, mi több, a szemükben kezdetben hátrányos, a köztisztségek betöltésében alkalmazott arányosságelvet – 25–67–4 százalék arányban kell azokat elosztani – ma az olaszok védik a leginkább, ugyanis az fokozottabban védi őket helyi kisebbségként. A kétnyelvűség követelményét szintén nehéz volt megemészteniük, ma azonban az iskolák is gondoskodnak arról, hogy ez kiegyensúlyozott legyen, és ezért a hivatalban tízszázalékos nyelvpótlék jár. Ennek egyébként a ladinok a legfőbb kedvezményezettjei, ők ugyanis húsz százalékot kapnak. Az olaszok mentalitásváltásában a legnagyobb módosulások a kilencvenes évektől errefelé nyilatkoztak meg, beértek a feltételei a kétnyelvűség hasznos volta kiaknázásnak is.
Ezt követően Komlóssy joggal szögezhette le, hogy a gazdasági prosperitás és az autonómia közt nyilvánvaló a kapcsolat, a befektetők ugyanis oda jönnek, ahol szociális béke honol, s ezt Dél-Tirolban a területi önigazgatás garantálja.
Dan Manolăchescu hozzászólását üdvözölve – ne vesszünk bele a történelmi vitákba – Antal Árpád polgármester elmondotta, nem várja el a románoktól, hogy ők harcoljanak az autonómiáért, példa marad azonban az, ahogy a magyarnál kisebb népcsoport egy Romániánál nagyobb államban megoldotta a maga önigazgatása gondjait. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke pedig arról beszélt, hogy az unió huszonhét állama közül tizenegyben működik valamilyen fajta autonómia, ez adja meg a kérdés kontinentális távlatát.
