Jelentem: Magyar vagyok! – ezzel a szlogennel fordul az erdélyi magyarsághoz a Magyar Polgári Párt. A ma induló népszerűsítő kampány során az e célra nyomtatott képeslapokat osztják szét, elsősorban a székelyföldi és a csángó magyarok között.
Arra biztatnak mindenkit, hogy vállalják magyarságukat az október végi népszámláláson, ne regionális identitásuk kerekedjék felül, ne mondják a kérdezőbiztosnak, hogy székelyt, esetleg csángót jegyezzen be nemzetiségükhöz. Tegnap Sepsiszentgyörgyön Szász Jenő, az MPP elnöke ismertette a párt akcióját: 250 000 képeslap szórását kezdik meg, és arra kérnek mindenkit, bélyegezze fel a hozzá eljutott lapot, címezze meg, és küldje el egy ismerősének, így akár minden magyarhoz is eljuthat a felhívás. A levelezőlapon nemcsak a Székelyföldön vagy Csángóföldön élő nemzettársakat szólítják meg, de a Partiumban, Erdély különböző részein, illetve a Kárpátokon túl élőket is.
Szász Jenő szerint fontos, hogy minél többen megszívleljék üzenetüket, mert a magyarság összlétszámát csökkentik mindazok, akik székelyként vagy csángóként kerülnek nyilvántartásba, és minél kevesebben vagyunk, annál kisebb lesz érdekérvényesítő erőnk is.