Sokan úgy gondolják, hogy a nyári szabadságot és a kikapcsolódást a ma embere találta ki. Alapvetően téves ezt a kérdést úgy feldobni a levegőbe, hogy függve maradjon. Véleményem szerint már az ősember ismerte a további alkotó munka érdekében nagyon is célszerű kikapcsolódás értékét.
Bizonyítsak? Hát mit ábrázolnak a sziklarajzok? Ősember szarvas után rohan öles léptekkel, kezében íj és kelevéz. Ősember bölény elől inal kétöles léptekkel, üres kézzel. Ősemberkoponya meglékelve. Az utóbbi teljes kikapcsolódásra enged következtetni. És így tovább. Írásbeli leletek hiányában, sajnos, csak a fantáziánkra vagyunk bízva.
Bozont – aki barlanglakó – jelentkezett Bunkónál, a törzsfőnöknél.
– Mikor akarod kivenni a szabadságot, és merre mész?
– Nyár végén. Arra jól beszőrösödnek a gyerekek, nem kapnak náthát. Egyébként a fészeklakókat szeretném megismerni. Úgy hírlik, olcsó ott a feleség.
– A törzs kasszájából vegyél fel tíz marék kagylót, egy tömb obszidiánkövet, egy frissen csiszolt kőbaltát, egy vadonatúj szarvasbőr ágyékkötőt és egy molymentes medvebőrt. Nekem ne vallj szégyent külföldön. Istennyilát, amivel tüzet gyújts, remélem, kapsz útközben.
– Melyik asszony jöhet velem? Hosszúhajút itthon kell hagynom, mert egy orrszarvú rálépett a nagy lábujjára, és nem tud szaladni.
– Zerge jó lesz? Kicsit sovány, de addig meghizlaljuk a törzs konyháján. Könnyű terepen, szél ellenében, két gyerekkel a hátán, napkeltétől sötétedésig felveszi a sok-sok farkasordításnyi sebességet. El ne felejts asszonyt hozni azok helyett, akiket a kardfogú tigris a tavasszal felfalt.
– Oké!
Bozont, ahogy hűvösebbre fordult az idő, két gyerekkel és Zergével útra kelt. A törzs kedves meglepetésként egy napi járóföldre elzavarta az összes ragadozó állatot, és utánuk gördített a hegygerincről egy jókora sziklát, ami a hegy aljáig utat vágott a buja növényzet közt. Aztán meggyújtották az örök füstölőt, hogy még hazataláljon, ha megunja a vándorlást.
Háromnapi járóföldre egy fa tetejéről jókora mamut lábszárcsont zuhant Bozont hátára. Felordított, és összecsuklott, de a medvebőr kifogta az ütés javát.
Zerge felnézett a lombok közé.
– Vám – mondotta, és lepakolta a gyerekeket. A fáról lecsúszott két szarvasbőrös atyafi, körbejárták őket, megemelték az obszidiánkövet, és jelekkel kérdezték, hogy mire jó.
Bozont megforgatta a feje felett az éles követ, és hozzávágta egy fához. A fatörzs derékba törött, a lombok közül pedig kiesett a szundikáló határőrparancsnok. Egy darabig szédelegve nézett maga elé, majd ordítani kezdett, és elkobozta a követ azzal, hogy nem szabadalmazott, fakitermelésre alkalmas találmányt tilos az országba bevinni. Aztán útnak engedték őket.
A barlanglakó família igen jól töltötte a nyarat a fészeklakók közt. Sokat mászkáltak a fákon, és részt vettek egy bölényvadászaton. A vendéglátók megcsodálták a kőbaltát, a vendégek meg a fából készült, ötletes nyársakat, és közösen megették egy ellenséges törzs magasfészek-építészeti szakértőjét. Aztán Zerge beleesett egy tigriscsapdába, eltörte a kulcscsontját, mire elhatározták a hazatérést, de előbb a kagylókért és a medvebőrért vásároltak két fürge fészeklakó szüzet. Az egyik ismerkedés közben leharapta Bozont kisujját, amivel bebizonyította életrevalóságát. Hazafelé egy nappal rövidebb ideig tartott az út, mert nyomukba szegődött egy farkasfalka.
Nagyszerű volt – mondotta Bozont. – Jövőre egy halásztörzshöz megyünk, mert úgy tudom, alkalmas csonttűket lehet náluk vásárolni. Aztán a szomszédjának ajándékozta a harapós hölgyet, jelentkezett a vadászcsapatba, és megtanította társait a nyárskészítésre.
Tompa Ernő
1972. augusztus 27.
