A maga nemében páratlan – és páratlanul gyönyörű kiállítást láthattunk legutóbb az árkosi kastély Istálló galériájában.
Ion Lazăr bukaresti képzőművész, restaurátor Keleti motívumok című üvegfestményei kihívóan és megejtően, egy imaginárius világba ragadva a döbbent nézőket, arra tesznek kísérletet, hogy rekonstruálják és újrateremtsék a japán Ukijoe iskola (magyarra fordítva: a múló világ képe) műveinek bűbájos világát.
Ukijoe, a japán festészet és fametszés iskolájának művészei főként a XVII–XIX. században alkották remekműveiket. Követőik a mai Tokió életéből vett zsánerképeket festettek és metszettek fába, a szórakozás ezer arcát, a kurtizánok, a kabuki színészek életének mozzanatait, a hétköznapi élet sokszínű arcát és a természet megunhatatlan csodáit, az emberen túli világ csendjét igyekeztek megörökíteni... Lazăr kifinomult technikával igyekszik újra felfedezni, újrateremteni, újraálmodni, újraalkotni az iskola nagymestereinek sajátságos, egyedülálló és, még egyszer hangsúlyozzuk, bűbájos világát. Olyan természetességgel, könnyedséggel teszi, a mesterség, az üvegfestészeti technikák egészen egyedülálló, szuverén alkalmazásával, hogy ez már önmagában is – maga a csoda. A színésznő, az artista, a shógun ábrázolása hódolat a mesterek előtt – az egész kiállításnak hangsúlyozottan hommage jellege van –, de például a kihívóan A világ végén címet viselő alkotás már metafizikai távlatokat is sejtet. Ezekben az üvegfestményekben egyfajta filozófia (itt létérzékelés, létmagyarázat értelmében!), a látható világ érzékelésének metafizikus volta is hangsúlyos. Az ősz melankóliája, A délutáni séta mélabúja, A hegy varázsa káprázatos etűdök sorozatában, az utóbbin a derengő fehér csúcs egyfajta, talán nem is létező világ jelenlétét hirdeti, az ígéret csúcsa ez, ami talán csak álom, nem is létezik, de az is lehet, mégsem álom, igenis létezik. A maga szemkápráztató és rituális valóságában a halandó boldog lehet, ha egyszer – belépve a képbe, hogy a japán festészettől nem idegen kínai legendát idézzük (a festő üldözői elől a saját maga által festett erdőbe menekülve örökre eltűnik a vetkőző őszi fák között) – eljuthat oda.